hirdetés

Inkább européer, mint német

2009. április 23.
"A hangjáról gondolhat aki amit akar, de a szövegei hatalmasak, a dallam- és ritmusérzéke csodálatos, és egyike annak a kevés zenésznek, aki át tudta menteni zsenialitását idősebb korára." - mondja Bob Dylanről a német elsőkönyves Benedict Wells, akit Seregély Ágnes kérdezett regényéről.
hirdetés

Benedict Wells 1984-ben született Münchenben. Érettségi után úgy döntött, hogy nem tanul tovább, Berlinbe költözött, utazgatott a nagyvilágban – főként Európában –, és megírta első regényét, a Becks letzter Sommer-t (Beck utolsó nyara). Lendületes, könnyen olvasható, néhol filmszerű képekkel operáló újpróza, néhány formai újítással, különlegességgel, szerkezetbeli váltással.  Maga a sztori két generáció, kétféle mentalitás, a zseni és az „átlagpolgár” találkozásán alapul. Robert Beck egy átlagos müncheni középiskola átlagos tanára, fénykorában egy nem túl sikeres együttes tagja felfedezi Raulit, a Litvániából érkezett gitártehetséget, énekest és zeneszerzőt. Hosszú utazás Törökországba többek között Magyarországon és Románián keresztül, alvilági lövöldözések, egy későn jött szerelem, hiábavaló karrierépítési próbálkozások, és Bob Dylan: ez „Herr Beck” útja.

Regénye egy utazásról szól. Ön is sokszor járt külföldön. Regényének főszereplői keresztülszelik Magyarországot is. Volt már Ön is Magyarországon, és ha igen, milyen benyomásai voltak?

Benedict Wells: A könyvben leírtakhoz hasonlóan, több mint nyolc éve, én is megtettem ezt az egész utat. Akkoriban nem tudtam, hogy egyszer majd írni fogok róla. Ezért Magyarországon - azon belül Budapesten - is csak rövid időt töltöttem. Meglepett voltam és lelkes; Közép- és Kelet-Európa őrült keveredése. Akkoriban többször elterveztem, hogy újra ellátogatok ide, annál is szebb, hogy most meghívtak.


Melyik a kedvenc országa, és hol érezte magát a legjobban?

Benedict Wells: Nagyon szeretem Franciaországot, és bizonyos vidékeket Olaszországban. Legközelebb Spanyolországot és Barcelonát fogom kipróbálni. Nem igazán németként, sokkal inkább européerként tekintek magamra; és annyit szeretnék látni a kontinensből, amennyit csak tudok.


Most Berlinben lakik, de eredetileg Münchenből származik. München vagy Berlin? Miben különbözik egymástól a két város?

Benedict Wells: München gondozottabb, tisztább, sőt talán szebb is, pláne az angolkertjével. Ezzel szemben sok ember arrogáns, és a pénz nagy szerepet játszik az életükben. Berlinben ezzel ellentétben mindegy,  mennyi pénzed van vagy hogy honnan jössz. Ez nagyon tetszik nekem. Minden egy kicsit lehasználtabb, nem olyan csillogóan tiszta, cserébe viszont otthonosabb. Csak annyi zavar Berlinben, hogy mindenki olyan kúlnak tartja magát. Ez kicsit idegesít.


Ha jól tudom Ön a Diogenes Verlag legfiatalabb szerzője. Hogyan érinti ez a tény?

Benedict Wells: Nagy megtiszteltetés ez nekem, egyszerűen szuper. Igazából még mindig nem tudom elhinni, hogy ehhez a kiadóhoz kerültem, és amennyire csak lehet szeretném meghálálni a lehetőséget.


Mennyi ideig dolgozott a regényén?

Benedict Wells: Két évig. Egy éven keresztül írtam, a második évben rövidítettem le és javítgattam.


Németországban rendkívül gyorsan vált ismertté. Élvezi ezt, vagy vannak az ismertségnek negatív oldalai is?

Benedict Wells: Még élvezem természetesen. Persze nem vagyok színész vagy szupersztár, tehát szinte soha nem ismernek fel és megvan a nyugalmam. A felfordulás mindig akkor kezdődik, amikor felolvasásaim vannak, vagy könyvvásárokon vagyok. Ennek következtében eddig csak előnyei vannak.


Regényében zenészekről ír, és Ön is játszik egy együttesben. Milyen zenét hallgat szívesen?

Benedict Wells: Nagyon sokszor hallgatok zenét, tulajdonképpen szinte mindig. Strokesot, Franz Ferdinandot, Doorst, Clasht, Oasist, Arcade Firet, Joy Divisiont, a The Killset, Black Rebel Motorcycle Clubot vagy lágyabb dolgokat, mint például Iron & Wine-t.


Zenésznek vagy írónak tartja magát?

Benedict Wells: Egészen egyértelműen írónak. Nem vagyok ugyanis zenész, hanem csupán az együttes énekese, és ezt sem csinálom különösebben jól. Tulajdonképpen kár.


Ön is ír dalokat?

Benedict Wells: Igen, állandóan. Soha nem írtam verseket, mindig csak dalokat. 


Mi a véleménye Bob Dylanről? (Regényének főszereplői a „Bob Dylan kérdésben” nem értenek egészen egyet egymással.)

Benedict Wells: Ó, én személy szerint imádom Bob Dylant. A hangjáról gondolhat aki amit akar, de a szövegei hatalmasak, a dallam- és ritmusérzéke csodálatos, és egyike annak a kevés zenésznek, aki át tudta menteni zsenialitását idősebb korára. A Stones például: nagyon élvezik, amit csinálnak, és klassz koncerteket adnak, de az utolsó albumaikat el lehet felejteni. Dylannek ezzel szemben mindig eszébe jut valami új, állandóan változik. Nem marketing okokból, mint például Madonna, hanem mert ő ilyen. Klassz fazon. És Beck talán gyűlöli, és folyton lehúzza, viszont az összes szereplő közül Dylannek van a legjobb fellépése a könyvben.


És a pop-irodalomról?

Benedict Wells: Nem vagyok különösebben nagy rajongója. Azt sem mondanám soha, hogy pop-irodalmat írok, akkor sem, ha a könyvem a zenéről szól. Nekem sokszor hiányzik belőle a tartósság.


Beck vagy Rauli?

Benedict Wells: Ha lehet mindkettő.


Most éppen dolgozik egy másik szövegen. Miről fog szólni a következő könyve?

Benedict Wells: A második könyvem, melynek címe „Spinner”, augusztusban fog először megjelenni. Egy húsz évesről fog szólni, akinek egy Berlinben töltött őrült hét után teljesen kisiklik az élete. Pillanatnyilag a harmadik művem felett ülök, ami az Egyesült Államokban fog játszódni. Ez egy igaz történet, és a zsenik spermabankjáról és egy fiúról szól, akinek tulajdonképpen zseniálisnak kellett volna lennie, ehelyett egy totális lúzer lett belőle.

Seregély Ágnes

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.