hirdetés

Inspiráció: Demény Péter

2018. február 26.

...miközben a melankólia Földényi is, meg Chopin is, meg Melis László Szertartása is (ezt viszont a Literának, illetve Wéber Kristófnak köszönhetem), meg a kínai cseréphadsereg is, meg a Cinema Paradiso is. – Az Inspiráció negyedik részében Demény Péter reflexióit olvashatják.

hirdetés

Csók István: Vénusz (Kontra Ferenctől)

Ha lehántom Csók István képéről azt, ami bosszant, a számomra szépelgő, túl édes stílust, akkor marad ez a Rubens-i görög istennő, ez a telt idomú Ámor, és a tekintet, mely soha nem avul el, a melankólia, mert a boldogság, ahogy Szindbád mondja Márainál, az az állapot, mely rögtön, a bekövetkeztekor már mintha az emléke volna valaminek, és ki lenne az istennő, mire lenne való, ha nem arra, hogy tudja, amit képvisel, és hogy mit képvisel. Van egyfajta szépség, amely tenyeres-talpas, megfogható, bekebelezhető; és van egy másik, ezen túl, amely mindenekfölött számít, amelyre folyton vágyakozunk, és csak remélhetjük, hogy az előző révén megsejtettük az ízét.

 

Saját lélek

 

Albert György: Melankólia

Számomra ez az Albert György-szobor mindmáig a melankólia, kedvencgyűlölt szokásos állapotom legcsodálatosabb megformálása. Amikor teljesen véletlenül megpillantottam egyik barátom idővonalán, fogalmam sem volt, hogy a szobrász Erdélyből származik, és most sem mondanám, ha nem lenne valami különös ebben is, mint annyi mindenben, miközben a melankólia Földényi is, meg Chopin is, meg Melis László Szertartása is (ezt viszont a Literának, illetve Wéber Kristófnak köszönhetem), meg a kínai cseréphadsereg is, meg a Cinema Paradiso is. De alapjában véve az, hogy minek élünk, ha úgyis meghalunk, és ezt tudjuk is. És ahogy ez a lecsüngő fej magába, az üres semmibe tekint, ahogy karjai ernyedten lógnak a combján, az egyszerűen...

 

Demény Péter: Nagykorúsításra

Ágónak

Nagykorú lettél. Hirtelen
elzúg előttem mindenem,
táncaim, szerepléseim,
sötétségeim, fényeim,
városaim, életeim,
démonom és az Istenem.

Nagykorú lettél. Végtelen
borult rám a sok fénytelen
éjszaka, véges nappal,
évek egyetlen pillanattal,
szárnyak szépségtapasszal,
és a fűrészes félelem.

Az álmaim, a bűneim,
a primadonna rímeim,
a földrengéses ritmusok -
bennük színpadi szív zuhog -,
belül-porondos cirkuszok,
alagútjaim, sínjeim.

És mindezek között a gyermek,
akit partján a mély vizeknek
s a vizekben is vittem én,
akiben mindig hittem én,
aki ellen vétettem én,
s akit most magamból kimetszek.

De visszametszek azon nyomban:
ha nem vagy itt a két karomban,
akkor is itt vagy mindig bennem,
lélegzetemben, ihletemben,
lépteimben és szerelmemben,
a szobámban, s majd a síromban.

Ennyi különös bűn után,
nincs más mit mondani talán:
szeretlek, hidd el, Ágota,
nyugodni nem fogok soha,
csak áltatom magam, noha
folyton látogat a magány.

 

Megjelent: A szerző Facebook-oldalán.

 

Demény Péter Sajó Lászlónak küldi Camille Claudel La petite chatelaine című szobrát.

 

 

A Litera Inspiráció című új sorozatában az irodalmat a vizualitással társítjuk. Kortárs írók, költők mutatnak be őket inspiráló képzőművészeti alkotásokat, festményeket, grafikákat, fotókat; és küldenek tovább egy-egy inspiráló képet egy általuk választott másik szerzőnek, stafétában. Sorozatszerkesztő: Seres Lili Hanna.

Demény Péter

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.