hirdetés

Inspiráció: Nádas Péter

2018. április 25.

A kép minden egyes alakját több mint hat évtizede buzgón és betelhetetlenül tanulmányozom. Nem értem. Ha egyszer a Dunába ugranak, akkor minek másznak ki a másik oldalon. Ennél az első pillérnél ilyen sekély nem lehetett a víz. – Az Inspiráció tizenkettedik részében Nádas Péter reflexióit olvashatják.

hirdetés

Ernst Ferdinand Oehme: Waldinneres (1821/22) (Győrffy Ákostól)

 

Győrffy Ákos, úgy látszik, fején találta a szöget. Nem feltétlenül Ernst Ferdinand Oehme, de a német romantika festészete hosszú idő óta igen fontos nekem. A német kulturális köztudat a második világháború pusztítása láttán nem fogadja be többé kritikátlanul a német romantikát, üti, vágja, csépeli, mintha személy lenne, vitázik vele, elutasítja árnyékos vagy egyenesen taszítónak látszó vonásait. Szerintem tévesen. Éppen a bensőségességet utasítja el, a természetközeliségét, ami a romantikus festők számára szinte religió, az elmúlt időkbe feledkező tekintetét, a romkultuszát, érzékiségét és a nemek érzékiségén túlemelkedő érzékenységét utasítja el, vastagon elutasítja a metafizikáját és a vallásos vonzalmait, szakmai megszállottságát is elutasítja, és így tovább.

Egészen pontosan kamaszként fedeztem fel magamnak igen gyenge minőségű fekete-fehér reprodukciókon ezeket a romantikus festőket és rajzolókat. Grafikáikkal is lenyűgöztek. Megérintett melankóliájuk, a súlyos mélabújuk, mondhatnék depressziót. A sajátomra válaszolt, a véghetetlen világfájdalomamra, az állatias szerelmi vágyra és a kielégíthetetlenségére. Jól ismerem ennek a sötét erdőnek a mélyét, amely úgy látszik, Ákost is megfogta. S hogy ma már nem tartok tőle annyira, hanem egyenesen fontos emberi értéknek tekintem a mélabú adottságát, vagy akár a világfájdalmat, azt fejemet meghajtva megköszönöm ezeknek a csodálatos német festőknek és rajzolóknak is. De azért főleg a mulatságos Goethe-nek és a komor Schillernek. A festők közül pedig inkább Georg Friedrich Kerstingnek és Caspar David Friedrichnek.

Oehmét 1819-ben vették fel a drezdai Művészeti Akadémiára, ahol Johan Christian Clausen Dahl tanítványa lett. Istenadta tehetségét látva, s valamennyien megszállottjai voltak ennek, Dahl rögvest bemutatta őt a barátjának, Caspar David Friedrichnek, aki ekkor már megfestette kisméretű nagy műveit. Soha gyümölcsözőbb bemutatkozást. Caspar David olykor hetekre eltűnt egy erdő mélyén, hogy átélje az erdőt, s akkor Oehme tehetségét miért ne élte volna át. Nem a természetet, hanem azt a fát, amint a sziklameredélyben megkapaszkodik és a fény felé tart. Három év múltán Ohme kiállította erdőmélyet ábrázoló képét. Oehme festészeti képességei valóban páratlanok. Ám ez csak az alap, a szakmai minimum: a látás képessége, az észrevételé, a részletező kedvé és a mímikus szenvedélyé. Bükkerdő, legyek, szürke törzs, amint az átengedett fények kiemelnek a homályból. Minden bizonnyal hozott anyag a tehetség, amit az áldott tehetség talán a fogantatás pillanatában kap meg így. Nem a szüleitől kapja, hiszen mit tudnak ők róla. Semmit. Nem akarok tiszteletlen lenni, de ők csak basznak, mint az állatok, és jól teszik. De arról sincsen tudomásuk, hogy most vajon melyik petesejt melyik ivarsejtre lelt rá, s ebben ugyan mi a véletlen és mi a szükségszerű. Semmiről nincs tudomásuk, nulla, semmi. A születendőt illetőn teljes a sötétség az agyukban. A kéjvágy a felelősségtudatukat is kioltja. A valamire való kép mindig jóval több a született képességek összegénél. Különösen a romantika esetében, hiszen a romantika nem stílusirányzat, nem kölcsönzés és nem majmolás. Ellenkezőleg, mindegyikük őrzi, kibontja, megmutatja a saját formáját. A romantika világszemléleti közösség, az ismert régiekhez képest kétségtelenül új, de ettől nem meglepett. Javallat arra, hogy miként tegyünk különbséget érzet és gondolat, érzés és tudás között. Néha egyenesen a szemlélet forradalmának mondják, habár bensőségességével szinte kizárja a forradalmat. Szinte.

 

Zichy Mihály: Híd-avatás (1894)

 

Még ma is megvan a nagyalakú album gyerekkorom egyik legtitokzatosabb képével. Nem mintha megőriztem volna. Eltűnt. Csúnya zöld volt a vászonkötése, militáns zöld, mindenféle domborított arany virággal. Költözések közepette veszhetett el. Vagy nagy nélkülözések közepette én magam adtam el. Ma már megbocsáthatatlan, hogy többször összepakoltam könyveket, természetesen első kiadásokat és könyvritkaságokat, biztosra mentem, hogy az Oktogonon a nagy hentesnél aztán főtt kolbászt vagy főtt fejhúst vehessek és ott helyben mustárral és fehér kenyérrel felfaljam, még másnap is ehessek. De aztán sok év múltán ugyanabban a kiadásban megtaláltam az albumot egy antikváriusnál. Az sem lehetetlen, hogy ugyanazt a könyvet vásároltam vissza drágán, amit egyszer fillérekért adtam el. Arany János 24 költeménye Zichy Mihály 40 rajzával. A Pesti Napló kiadása a 1898. évre. Nem tudom, ki lehetett a Pesti Napló előfizetője a családban, talán az apai nagyszüleim. A kiadvány, amely a Kosmos Műintézet nyomása volt, két különös közleménnyel szolgált. A jelen kiadás könyvárusi forgalomba nem jöhet, és csak a Pesti Napló féléves előfizetői számára engedélyeztetett, mondja az egyik közlemény. A második közlemény egy hasonlóan elharapott mondatban arról tudósít, hogy Arany János ezen költeményei és Zichy Mihály rajzai Ráth Mór tulajdona. Valószínű, hogy Arany János költeményeinek kézirata és az eredeti Zichy-rajzok lehettek a neves pesti könyvkereskedő és könyvkiadó tulajdonában. Én előbb nézegettem ezeket a képeket, minthogy olvasni tudtam volna a verseket. Illetve a verseket már Zichy rajzolói tekintetével láttam vagy éltem át, amikor végre rendesen megtanultam olvasni is. Főleg a balladák. Köztük a Hídavatás. A Margit-híd a legkorábbi ismerőseim közé tartozott. Volt egy korábbi avatása, ezt minden további nélkül el tudtam képzelni, hiszen amikor romjaiból újjáépítették, én magam is ott lehettem a hídavatáson. Ma is úgy látom, hogy az egészoldalas grafika a budai part első pillérét ábrázolja fellobogózva, s a hídtestből csak az első ív mintegy harmadát. Alig is lehet valaki e hazában, ki ne ismerné ezt a képet. Abban már nem vagyok biztos, hogy valaki értené. Tömegesen ugranak a hídról a Dunába az emberek, nők, férfiak, kamaszok, aggok, még egy csontváz is ugrik nyakában egy boldogan vihogó gyerekkel. Kisinasnak nézem. Egy láthatatlan anya a csecsemőjét emeli a korlát fölé, de egy másik anya már csaknem vizet ér a magához szorított csecsemővel. Zuhantában egy úrfi elveszíti a cilinderét. Két zuhanó kövér hivatalnok egymásba kapaszkodik, az egyik zuhanó mintha vissza akarná tartani a másikat. A kép minden egyes alakját több mint hat évtizede buzgón és betelhetetlenül tanulmányozom. Nem értem. Ha egyszer a Dunába ugranak, akkor minek másznak ki a másik oldalon. Ennél az első pillérnél ilyen sekély nem lehetett a víz. Vagy ha kimásznak, ha meggondolták volna, akkor miért kapaszkodnak vissza a pilléren a hídra. Bizonyára azért, hogy ismét leugorjanak. Vannak közöttük pucér nők és pucér férfiak. Az egyik nő megtébolyodhatott, fűzőjének zsinórját tépi a derekáról. Egy másik nőszemélyről zuhantában leválhatott a klepetusa, gázol a vízben a pillér felé, s húzza maga után a drapériát. A drapériának már az antikvitásban fontos szerepet szántak a szobrászok, s önálló témaként több évezreden át meg is maradt. Majd' minden nap gyalog mentünk át Pestről a szigetre, ott laktunk a híd közelében. Azt is tudtam, hogy első avatása után az öngyilkosok hídja lett, ezt a szerepet aztán átadta a Ferenc József hídnak, amit Szabadság hídnak neveztek el, és a mai napig őrzi ezt a fatális funkcióját. Zichy rajzán azonban nyoma nincs a fatálisnak vagy a tragikusnak. Inkább komikus, ami történik. Ha tudnám, mi történik és mi a csuda ilyen komikus. Van aki már a korláton átlendülve visszakapaszkodik. Van, aki csobban, van, akinek a frakkja szárnyáról csurog a víz, amint a pillérre húzza fel magát. Egy szépkeblű delnő evezget a hátán, egy megtört úrnő kiúszik a partra. Valaki más éppen vízbe fúl. És közben már este lett. Odafenn két kandeláber világít élesen. Homályban történtik mindez, éji homály van. Pára is leng a levegőben.

 

Nádas Péter: Jelentés a grunewaldi évről

 

Nádas Péter: Jelentés a grunewaldi évről by Litera Portal on Scribd

 

Megjelent: Élet és Irodalom, 2005/40.

 

Nádas Péter Radics Viktóriának küldi Walter Leistikow Die blaue Brücke am Dianasee (1898) című festményét.

 

A Litera Inspiráció című új sorozatában az irodalmat a vizualitással társítjuk. Kortárs írók, költők mutatnak be őket inspiráló képzőművészeti alkotásokat, festményeket, grafikákat, fotókat; és küldenek tovább egy-egy inspiráló képet egy általuk választott másik szerzőnek, stafétában. Sorozatszerkesztő: Seres Lili Hanna.

Nádas Péter

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.