hirdetés

Inspiráció: Szijj Ferenc

2018. augusztus 21.

Ősi szokás, hogy a londoni Lord Mayornak minden év júniusában, a hónap tizenötödik napjáig bezárólag el kell mennie három dragonyos kíséretében a Horgony kocsmába, és adnia kell a kocsmáros lányának egy macskafület és egy rókalábat. Újabban bizonyos állatvédők megkérdőjelezik ennek a szokásnak a létjogosultságát. – Az Inspiráció huszonnegyedik részében Szijj Ferenc reflexióit olvashatják.

hirdetés

Thomas Demand: Büro (1995) (Fehér Renátótól)

 

Lánclevél

Egy ilyen lánclevelet kell írni, mint a Juhosnak is kellett volna, aki vagy rosszul olvasta, hogy száz, vagy tényleg annyi felelős beosztású embernek kellett volna elküldenie, pedig úgy emlékezett, hogy régebben maximum tíz szokott lenni, vagy talán tizenkettő, az egy tucat, de lehet, hogy tizenkilenc, az egy híján húsz.

Mit írjon, ezen gondolkodott a Juhos is. Hogy kedves barátom, óriási szerencse fog érni, dacára annak, hogy nem dobtál be lottószelvényt sehová, de keveset mondok, ha milliók hullanak az öledbe, csak vigyázz, mert már többen is úgy jártak, hogy hamar elment, és ott álltak, a feleségük elhagyta őket, és szegényebbek voltak, mint előtte? Vagy ellenkező esetben, ha nem küldöd tovább, akkor sajnos, barátom, könnyen lehet, hogy pórul jársz, például nyitott aknába zuhansz, amikor mész a járdán, vagy villámcsapás, vagy volt olyan, aki már otthon volt, és azt gondolta, teljes biztonságban van, nem történhet baja, de akkor megnyílt a föld, és az egész ház beleesett egy lyukba, és az illető kitörte a nyakát, ezt írja?

Min múlik a sors forgandósága. A Juhos nincs sehol, senki se látta, mióta a lányával üldögélt egy padon az intézet kertjében, ahová a lánya eljött meglátogatni őt, eszegette a bonbont, amit az egykori munkatársai küldtek neki, jeléül annak, hogy nem felejtették el a Juhost, ők nem felejtenek el semmit, azóta nem látták, eltűnt örökre a lányával együtt, de előtte is, korábban, hosszú évtizedeken át vajon ki látta őt igazán, a valódi arcát, a valódi jellemét, látta-e valaki a valódi embert?

De legalább maradt utána egy megíratlan lánclevél.

 

Ismeretlen: London (1839), Szijj Ferenc: London (2017)

 

Szijj Ferenc: Londoni kutyanyelv

I. Eduárd angol királynak az volt a szavajárása, hogy „úgymond". „Úgymond mennyit ér ez vagy az a ház, ez a ló?" Szerette a lovakat. Halálakor kedvenc lovának, Black Widownak húsz centit levágtak a farkából.

Senki se tudja, mióta, de nagyon régtől létezik az a szabály London Kensington kerületében, hogy kulcsot a járdaszegélyre letenni csak vasárnap délután szabad.

I. Károly utolsó szavait többen is feljegyezték, de mindegyikük másképp emlékezett. Pembrook grófja szerint azt mondta, mielőtt lefejezték: „Most hát vége van, úgymond." Warmhead admirális azt írta emlékirataiban, hogy a király szúrós szemmel a komornyikjára nézett, és azt mondta: „Ne tegyetek fel pénzt Pink Widow-ra!" Albert Tottenham színműíró azt írta naplójában, hogy ő egyenesen a hóhértól hallotta, hogy I. Károly levette a kalapját, felpillantott az égre, majd végignézett a körülötte állókon, és azt mondta: „Ejnye, ejnye." Különben ez a színműíró úgy végezte, hogy leszúrta egy féltékeny férj.

Ősi szokás, hogy a londoni Lord Mayornak minden év júniusában, a hónap tizenötödik napjáig bezárólag el kell mennie három dragonyos kíséretében a Horgony kocsmába, és adnia kell a kocsmáros lányának egy macskafület és egy rókalábat. Újabban bizonyos állatvédők megkérdőjelezik ennek a szokásnak a létjogosultságát.

Viktória királynőről feljegyezték a krónikások, hogy szerette a lovakat és a kutyákat. Ennek megfelelően szeretett kutyák kíséretében lovagolni. Egyszer egy ilyen lovaglás alkalmával a kutyái rátámadtak egy koldusra, és össze-vissza harapdálták. A királynő tekintélyes fájdalomdíjat utaltatott ki neki, de a koldus napok alatt elitta és elkártyázta a pénzt. Nem sokkal később leszúrták egy kocsma előtt.

II. Károly állította helyre azt a Cromwell által eltörölt hagyományt, hogy minden páratlan hét szerdáján a Temzén éppen akkor kikötött hajók legénységéből egy matróz, akit sorsolással választanak ki, levizeli a Tower veteményeskertjében álló rózsafát. A fáról aztán az év utolsó napján letörnek egy ágat, és a Tower parancsnoka három városi kocsmáros kíséretében elviszi a Lord Mayorhoz.

A Charing Crosson székelő Henderson & Co. évszázadok óta a királyi udvar hivatalos szállítója. A cég honlapján olvasható rövid történeti összefoglaló szerint már a Magna Chartát is Henderson-féle pecsétviasszal pecsételték le. Ma már természetesen alig van szükség pecsétviaszra, a királyi udvar azonban egy régi kötelezettségvállalás alapján továbbra is évi huszonöt ládával rendel a Hendersontól. A felesleget az éj leple alatt szokták elásni a Regent's Parkban, nehogy a németek megkaparintsák, és sztearint csináljanak belőle, hiszen jól tudjuk, hogy a sztearint már az első világháborúban is bevetették a németek az angol csapatok ellen.

Amikor a canterburyí érsek egy szilveszteri határbejáráson (ősi szokás) II. Károly mellett lovagolva szóvá tette annak sok törvénytelen gyermekét, a király a lovát ügetőre fogva azt válaszolta: „Érsek uram, úgymond, illő tisztelettel, mindazonáltal az én törvénytelen gyermekeim, nemdebár, még mindig törvényesebbek, már bocsánat, mint egy akármilyen köztársaság."

Ma már senki nem emlékszik annak a szokásnak az eredetére, melynek során a mindenkori királyi pecsétőrnek a király születésnapját megelőző holdtölte utáni vasárnap egy fekete macskát kell feldobnia a Tower Temzére néző, „repedt sarkú"-nak is nevezett erkélyére.

 

Szijj Ferenc Turi Tímeának küldi az echoes from the big bang (BICEP2 Collaboration, 2014) című képet.

 

A Litera Inspiráció című új sorozatában az irodalmat a vizualitással társítjuk. Kortárs írók, költők mutatnak be őket inspiráló képzőművészeti alkotásokat, festményeket, grafikákat, fotókat; és küldenek tovább egy-egy inspiráló képet egy általuk választott másik szerzőnek, stafétában. Sorozatszerkesztő: Seres Lili Hanna.

Szijj Ferenc

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.