hirdetés

Inspiráció: Vida Kamilla

2018. szeptember 5.

azonos funkciójú épületek egymás mellé helyezve minimális, de végtelen számú variációt képeznek, az egyformának hitt építmények kifinomult konstruktivista esztétikáját tipologizálva, beszélve így egyszerre szintén látásról, történelemről, politikáról, a kapitalizmusról, helyekről és nem-helyekről. – Az Inspiráció huszonhatodik részében Vida Kamilla reflexióit olvashatják.

hirdetés

Edgar DegasAbszintivók (1876) (Turi Tímeától)

Edgar Degas Abszintivók című képét küldte nekem Turi Tímea, s persze nyilvánvalóan eszembe jutott első találkozásom Edgar Degas-val, mikor műelemzést írtam középiskolában az egyik balerinákat ábrázoló képéről, megállapításaimat természetesen a tankönyv fókuszvesztett szempontjai motiválták. Degas ugyanis bármennyit fest is táncosokról, a tánc nem érdekli: táncosait meglepő szögekből, meglepő időben (pl. szünetben, gyakorlás közben) ábrázolja. A látás problémája az impresszionisták egyik legfontosabb kérdése, de Degas tovább megy: egy alapvetően festészetelméleti kérdést társadalmi kérdéssé konvertál. A(z általában) prostituált balerinák megfestése, főleg azokban a nem konvencionális helyzetekben, ahogy ő tette, olvasható tágan értett politikai gesztusként, kivált, ha a szalon elvárásait tekintetbe vesszük. Az Abszintivóknál eszünkbe juthat a franciaországi alkoholtilalom kontextusa és a nők alkoholizmusa mint egy újonnan keletkezett tabu, társadalmi botrány. Degas nem oda néz, ahová „néznie kéne", és ezzel válik (számomra) érdekessé ez a kép, ez az alkotói magatartás.

Az inspiráció és az ihlet kifejezések problematikusságára már a stafétát nekem átadó Turi Tímea is reflektált. Ha írás közben vendég(szöveg)ként beemelek elemeket más alkotásokból, sosincs az az érzésem, hogy itt valami motivált valamit, kiváltóként működött, hanem inkább csak közös játékra hívást érzek, és így a hierarchia sem jelenik meg, a „valamiből vétetés". Még négy évvel ezelőtt írtam egy nagyon gyenge szöveget egy Klimt-festményre, és ott pont ezt a hibát éreztem a magam részéről elkövetve. Az intermediális görcs ellehetetlenítette a valódi közös játékot.

 

Berndt Becher & Hilla Becher: Water Towers (1972-2009)


Azonban mikor megírtam az egy víztorony című szöveget, még nem találkoztam a Becher házaspár fotóival. Fotósorozataikon ipari létesítményekkel foglalkoztak, játszva azzal, hogy azonos funkciójú épületek egymás mellé helyezve minimális, de végtelen számú variációt képeznek, az egyformának hitt építmények kifinomult konstruktivista esztétikáját tipologizálva, beszélve így egyszerre szintén látásról, történelemről, politikáról, a kapitalizmusról, helyekről és nem-helyekről. Megrökönyödtem víztornyokat ábrázoló képeiken, ahol úgy dekódoltam, hogy nagyon hasonló problémák sejlenek fel, mint amivel én szerettem volna foglalkozni a versben. Ezt erősítették még a hasonló alapanyagok is, az „indusztriális szókincs" és látvány.

 

Vida Kamilla: egy víztorony

Csete Somának

két víztorony áll szorosan egymás mögött,
a város szélén a repcefölddel szemben.
apa vezet, utazunk a nagyihoz.
igazából egy az a kettő, és annyi is marad,
csak ahogy csökken a távolság, úgy hízik bal oldalára
a szerkezet, aztán megkettőzi önmagát. ez mindig megtörténik.
ha erre jövünk, apát kérem, hogy álljon meg,
hadd menjek körbe, hadd fogjam meg, át akarom ölelni.
nyalogatom a hatalmas testet, a csavarokhoz érintem az orrom
és próbálok olyasmikre gondolni, amire nem szabad.
továbbutazunk, fél óra múlva oda is érünk,
a befőttes üvegek sorokká tapadása
teremti a rendet. szeretem a nagymamám,
olyan, akár a torony. méltósággal ül a kanapén,
és vasbeton a tekintete.
nagyapa nem létezik, csak mikor közel hajolok a nagyihoz,
hogy megöleljem és köszöntsem,
alsószoknyái gyarapodnak és egyszer csak megtelik a látásom,
ő ellép önmagától, így tűnik fel mögötte saját maga mása.
a visszaúton becsukom a szemem.

Megjelent: szifonline.hu, 2016. szeptember 7.


Mohácsi Balázsnak küldöm az alábbit: Guy Debord: Psychogeographic guide of Paris (1957)

 

A Litera Inspiráció című új sorozatában az irodalmat a vizualitással társítjuk. Kortárs írók, költők mutatnak be őket inspiráló képzőművészeti alkotásokat, festményeket, grafikákat, fotókat; és küldenek tovább egy-egy inspiráló képet egy általuk választott másik szerzőnek, stafétában. Sorozatszerkesztő: Seres Lili Hanna.


Vida Kamilla

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.