hirdetés

„Írd újra!”

Havasréti József: Nem csak egy kaland, Magvető, 2017

2017. november 17.

A történet viszonylag egyszerű. De Havasréti takarékosan bánik az információval, s a végére is marad még rejtély bőségesen. Kíváncsian várjuk a harmadik kötetet. - Havasréti József Nem csak egy kaland című regényéről Ladányi Péter írt kritikát.

hirdetés

"Írd újra!" Ez is lehetne Havasréti József új regényének a mottója. Ez a könyv ugyanis az Űrérzékeny lelkek (2014) újraírása, javított kiadása. Szerencsére Havasréti sokkal jobb mottót választott: a Walter Benjamin-idézet megvilágítja a regény koncepcióját:

Ahol a biztos talaj áldását megvetik, áldozatai lesznek annak a kifürkészhetetlennek, mely az állóvízben ősvilágian vár.”

Mintha ezt mondaná: kapaszkodjunk a bizonyosságba! Álljunk biztos talajon! (Csak ki ne csússzon alólunk.) Mindenesetre: „… a regény csodálatos eszköz arra, hogy az ember megálljon a talpán, hogy értelmesen folytathassa életét egy szinte dühöngő világban, amely minden oldalról ostromolja.” (Michel Butor)

Az Űrérzékeny lelkeknek sokszereplős, szerteágazó szerkezete volt, sok helyszínre osztotta el Havasréti a történetet, nagyobb időszakaszt fogott át. Most a 70-es évek elejére koncentrál, csupán egy szeletét nagyítja fel az első regény nagy időtávjának, átfogó történetének. Szinte lépésről lépésre járjuk végig a katasztrófáig vezető utat. A problematika ugyanaz, csak más az optika.

Jó a címválasztás. Egyrészt arra utal, hogy a tudós és egyetemi oktató Havasréti számára a regényírás valóban nem csak egy kaland, hisz folytatja első könyvét. Másrészt számára nem csak a rejtélyekkel teli történet a fontos, hanem bizonyos fokig látleletet akar adni az emberi állapotról, a "rabvárosoktól" kezdve a reménytelenül szürkére festett 70-es évekig.

Műfaját tekintve, a science fiction a kiindulópont. S a túlélőket még a zárófejezetben is erősen foglalkoztatja az űrlények beavatkozása. Havasréti kölcsönveszi a sci-fi és a kalandregény eszközeit, ötvözi a horror, a rémmese és a krimi elemeivel. A sci-fi ugyanazokról a problémákról beszél, mint az úgynevezett magas irodalom, csak más eszközökkel. Lásd Lem vagy Bradbury. A fantasztikum itt kötelező. Ugyanakkor a Nem csak egy kalandban erősebben jelenik meg a földi, jelesül a budapesti valóság: füstös presszók, a Józsefváros kísérteties légköre, a roskatag budai Intézet, melynek falát átitatta a szenvedés. Az egyik szereplő az utolsó kísérlet előtt így jajdul fel: "A belváros házai esetlen szürke hernyók, melyekre neondíszeket aggatnak. A mellékutcákon szinte bugyborékol a sötétség. Az emberek fejében szintén. Istenek, isteneim, hol élek én?" (233)

Ennek a nyomasztó légkörnek, az elveszettségnek érzékeltetése a könyv erőssége. Széthulló családok, túl sok alkohol, öngyilkosság, félelem, őrület. A szereplők foglyai a helyzetnek, s nem értik, a tudósok sem, mi történik velük.

Az egyik szál Szaszkó sorsa és küldetése, mely persze rögtön összekapcsolódik az űrből jött Utazó alakjával, akit csak a 10. fejezetben azonosíthatunk Sándorral, az ápolóval.

Az apátlan, anyátlan árva Szaszkó gyermekkora maga a horror. Az ágyhoz kötött, szörnyeteg nagymamát kell ápolnia, s nem csoda, hogy a kisfiú bosszút forral. Erre kell neki Szúnyog, a terráriumban féken tartott gyilkológép. Burroughs Meztelen ebéd c. lázálmából került ide a titokzatos százlábú. Nekem az üvegketrecbe zárt, ismeretlen rovarról Kafka Átváltozása jut eszembe. Persze itt nem átváltozásról van szó, hanem elszabadulásról. Szúnyog "formát ad a benne rejlő sötétségnek". Van benne „igazi” átváltozás is: a pusztítás fővállalkozója, az Utazó Szaszkó előtt megmutatja igazi arcát. De őróla tudjuk, hogy őrült.

Az első gyilkosságát felfoghatjuk valamiféle felszabadulásnak, majd felnő, s újabb áldozatokat keres. Szörnyű álmaiban Verát akarja elpusztítani, azt a vonzó, szép nőt, akibe mindenki szerelmes. A sebezhető, rebbenékeny teremtést, aki még őt is észreveszi, s talán szánalomból szóba is elegyedik vele. Havasréti jól keveri a kártyát!

A másik, többszereplős szál a Molekulák bemutatásával kezdődik. Ezt a társaságot orvosok, tudósok alkotják, akik a gyógyításon túl drogokkal kísérleteznek. A Szovjetunióból idecsöppent Suler szibériai gombákból nyert szere ígéretes. Igaz, ő már az "rabvárosokban" is őrületes kudarcot vallott. Pirulái apokaliptikus katasztrófához vezettek: a munkások egymást mészárolták le.

Most is ugyanez következik be az űrlények beavatkozása következtében. Az Utazó a főnök, Szaszkó a végrehajtó. A történet kozmikus vonatkozásaival óvatosnak kell lenni. Sokkal inkább arról van szó, hogy a kísérletezők – különböző szinten - rejtett összefüggéseket akarnak megfejteni, a megismerés ismeretlen kapuin átjutni (Huxley). Ez leginkább az „ellenkultúra” képviselőire érvényes (Hajas). Suler az istenekkel való kapcsolatot az etnográfia kategóriájába sorolja. A titokzatosság azonban hozzátartozik az effajta irodalmi alkotáshoz.

Ami a nagyhatalmi játszmát illeti, az előző kötetben szereplő Fényes is a sötétben tapogatózik.

A szerző egyes szám harmadik személyben mondja el a történetet. Váltogatja az összeesküvés-vonalat a műveltségi szállal. Nagy szerepet kap a beékelődő múlt. Majd mindegyik szereplő jelleme, sorsa csak úgy lesz érthető, ha felvillan valami fontos mozzanat a múltból.

Néha ironikus. Bowie mint földönkívüli abszolút ironikus. Olykor groteszk: Fényesnek „az volt a meggyőződése, hogy akkor bizonyosodhatunk meg a legkönnyebben valaki elmeállapotáról, ha nem az arcára vetünk egy pillantást, hanem a cipőjére. Ha van cipője.” (163)

A mű szimbolikájában a sötétség és a fény áll szemben egymással. Szaszkóban a sötétség terjed. Az ő szemében Vera is ilyen fénysugár, gyanútlan, jólelkű, szépségével hódító, akit el kell pusztítani. Vera a fény. Nem sejti, mibe keveredett, csak a végén ébred tudatára, hogy mindenki cserbenhagyta. Fényesnek csak a neve fényes.

Verához Gutmann kapcsolható. Vera mondja róla: „a belső fény megszépítette”. Ő képviseli a „biztos talajt”, a racionalitást és a humanizmust. Azon a véleményen van: „amik nem történnek meg maguktól, azt ne erőltessük.” Ő mondja ki, a tudatmódosító szereket felhasználják a manipulációra is.

Hajas „baljós fényt” sugároz. Ambivalens érzése van az embernek. Önmagán demonstrálja mindazt a szörnyűséget, amit el lehet követni az ember ellen. Ő az, aki legradikálisabban túl akar lépni a mindennapi korlátokon. A performance maga a határátlépés.

Nagyon alaposan feltérképezte Havasréti a történet kulturális hátterét. Számtalan utalás jelzi, hogy nem csak a történet (a kaland) fontos, hanem a háttér is. De éppen csak finoman jelzi az olvasónak, érdemes utána olvasni Hajasnak, Huxleynak, Burroughsnak, Bradburynek, Learynek. Aki elfogadja az ajánlatot, és követi a jelzéseket, az nagy utazást tehet az "ellenkultúra" labirintusában.

A történet viszonylag egyszerű. De Havasréti takarékosan bánik az információval, s a végére is marad még rejtély bőségesen. Kíváncsian várjuk a harmadik kötetet.

(Havasréti József: Nem csak egy kaland, Magvető, 2017)

Ladányi Péter

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.