hirdetés

Sivatag, hómező, utópia a Műcsarnokban

2017. március 15.

Ragaszkodhatunk történelmi korszakokhoz, mégsem ez határozza meg közösségeinket – így foglalható össze a Műcsarnok Az első aranykor című kiállításához kapcsolódó beszélgése, amelyen András Sándor, Térey János és Trenka Csaba Gábor próbálták megfejteni az aranykor titkait.

hirdetés

A Műcsarnok megnyitásának százhuszadik évfordulója az apropója Az első aranykor című kiállításnak: a tárlatot az egykori Monarchia Műcsarnokban valaha kiállító művészeinek munkái alkotják. Más és más stílusjegyek, különböző alkotók, az őket összekötő pont pedig a történelem. A kiállítás apropóján Wirth Imre Térey Jánossal A legkisebb jégkorszak, Trenka Csaba Gáborral Egyenlítői magyar Afrika és András Sándorral Gyilkosság Alaszkában avagy Sherlock Holmes a tlingitek földjén című könyvei kapcsán beszélgetett.

Mi is az aranykorszak, kinek mit jelent a Monarchia időszaka, hogyan él ma bennünk? András Sándor egyértelműen kijelenti, ő kiegyezés-ellenes. Habár a magyar festészetben jelentős évek ezek, mégis hol vannak ezen évek alkotói Szinyeihez, Rippl Rónaihoz és a többiekhez képest? Trenka Csaba Gábor pozitívnak látja ezt az időszakot, hiszen a kiegyezés rengeteg fejlődést hozott magával a képzőművészetben is.

Térey ehhez kapcsolódva gondolta tovább Trenka Csaba felvetését: valóban a szép és a jólét korszaka az aranykornak nevezett időszak. De ahol jólét van, ott nem generálódik jelentős művészet. A jó művészetet a válság hozza el. Gondoljunk nagy költőink háborús költészetére. Az aranykorban tehát jólét van: parlamentet építünk, olyat, mint az angoloké, csak szebbet, nagyobbat, akadémikus nyugalommal szemléljük a jólétet. Nincs jelen felforgató erejű művészet. 

A képzőművészet után kerül  terítékre az irodalom. Tulajdonképpen, Mikszáth ide vagy oda, hangzik el Téreytől, a nagy korszak mégis csak a Nyugat és Ady. Mikor beszélhetünk ma olyan íróról, akiknek respektje van a parlamentben? Akinek számít a szava, és befolyása van. Ma az írók vajon csak utópiákban tudnak történelmet alakítani? Marad nekik a „Mi lett volna ha…?” Végül is ez az, ami a három szerző művét összeköti, mindhármon valamilyen formában erre a kérdésre ad választ. Mi lenne, ha jönne egy író, aki csak úgy szerzői önkényénél fogva belepiszkál a történelembe? Csak egy apró mozzanatot változtat meg, mint például, hogy Hitler megnyeri a háborút. Magyarország nyertes ország. Gyarmatai lesznek, és megalapítják Hungarovillt. Vagy, ahogy Téreynél történik, megváltozik az éghajlat, de úgy, hogy közben minden más marad. Szinte.

András Sándor a karakterek felől fogja meg a történelmet, egy kicsit más perspektívából. Sokat olvassuk a bugyuta történeteket, mondja, mint Doolittle-t és társait. Őket mindenki ismeri. Csak úgy, mint Holmest és Frankensteint. Ki tudja, hány drakulás filmet adtak már ki. Ezek a karakterek, mondja András Sándor, úgy működnek, mint egyfajta istenségek. Nem maradnak benne egyetlen regényben, újra és újra felbukkannak, több könyvben és filmben. Miért nézzük meg mégis sokadszorra? Egyféle válasz lehet erre, hogy mond valamit arról a korszakról, amiben játszódik. A történelem éppolyan fontos adalék itt, mint a gyilkos egy krimiben. András Sándor csavar egyet a szálakon a tinglit indiánok törzsének sztorijával, akik a Gyilkosság Alaszkában... című könyvben tűnnek föl. Az indiánok, akik nemzetnek nevezik magukat egy rendelet következtében hirtelen földtulajdonosokká válnak, és nem tudnak mit kezdeni ezzel. Döntést hoznak felettük, és muszáj valamiféleképpen megszokniuk a helyzetet. Érezzük, hogy kísértetiesen hasonlít a történet ahhoz, amit mi itt, Magyarországon csinálunk, mondja a szerző.

Trenka Csaba Gábor műve, az Egyenlítői Magyar Afrika tökéletesen a „Mi lett volna, ha?” címszó alá rendelhető. Mi lett volna, ha magyar szemszögből pozitív a történelem végkimenetele? Egyáltalán lehetséges-e pozitív vagy negatív végkimenetelről beszélni, illetve a közösség működésének esszenciája megváltoztatható-e egy történelmi mozzanat kicserélésével? Térey műve annyiban tér el a másik két szerzőétől, hogy mint már említettem, nála a történelem változását az éghajlat kicserélése okozza. Szükségállapot van, de a társadalom ugyanaz, amelyben most is élünk. Az est folyamán felolvasott részletben épp a fogaskerekű kábeleit lopták el, amelyek létszükségletűek lettek volna a hidegben. Kissé groteszk, és kissé keserű. De ha belegondolunk, valahogy mégsem tartjuk elképzelhetetlennek a szituációt. Nevetünk rajta. Mert felismerjük benne magunkat?

Mindhárom író művét ezt teszi különlegessé: kiemeli a társadalmat a köznapi kontextusból, és megmutatja, hogy a működési elve akkor sem változik, ha kihúzzuk alóla az eredeti történelmet. A magyar közösség a jégkorszakban is magyar közösség. Sőt, Afrikában is. Rájövünk ezáltal, hogy minden tényezőt megváltoztathatunk, ragaszkodhatunk történelmi korszakokhoz, de valójában nem ez fog egy közösséget determinálni.

 

Várszegi Eszter

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.