A szerkesztő is ember


James Curran egy 2000-ben megjelent tanulmányában (Literary Editors, Social Networks and Cultural Traditions) olyan következtetésre jutott, amit mindig is sejtettünk. Huszonkettő brit irodalmi szerkesztőt kérdezett arról, hogy mi alapján választják ki a recenzióra érdemes könyveket, majd a kapott válaszokat összevetette azzal, ami valójában megjelenik a lapban. Curran arra volt kíváncsi „hogyan végzik munkájukat ezek a szerkesztők, és döntéseik hogyan tükrözik, és befolyásolják a társadalmunkban működő tudáshierarchiát.” A válaszok többsége valahogy így hangzott: a könyvek maguk választják ki magukat a recenziókhoz, valamint, hogy választásaikat nagyrészt ösztöneik vezérlik.
Valamiben mégis egyetértettek a brit szerkesztők: céljuk közös volt – felhívni a közvélemény figyelmét a fontos könyvekre. Curran megállapította, hogy a leggyakrabban recenzált kötetek a szépirodalmi, életrajzi, történelmi témájú könyvek, míg a politikai és más társadalomtudományi témájú könyvek egyértelműen alulreprezentáltak. A megkérdezett szerkesztők túlnyomó többsége Cambridge-ben és Oxfordban végzett, és bölcsész, vagy művészeti diplomát szerzett, legtöbbjük irodalomból, vagy történelemből.
Curran tartalomelemzése kimutatta, hogy általában olyan könyvekről rendeltek recenziót, amelyek őket magukat érdekelték, illetve azokban a témákban, amelyekben ők maguk leginkább otthon voltak.
Éppen ezért az Árgus lehetőségeihez mérten igyekszik figyelembe venni, hogy 1: nem csak a recenzált könyvek szerzői olvassák a lapot, 2: a nem recenzált könyvek szerzői is olvassák a lapot, 3: nem csak szerzők olvassák a lapot. Úgy gondoljuk, hogy a szerkesztő az olvasókért válogat, nem társadalmi érdekeinek megfelelően, és nem személyes kötődései alapján. Hiszek abban, hogy a széleskörű tájékozottságot, a nem csak egyféle ízlést, a széles érdeklődési területet a potenciális olvasó meg fogja hálálni azzal, hogy valódi olvasóvá válik, vagyis megveszi a lapot. Mindezek ellenére a kulturális lapok mindig csak egy vékony réteg – az Önök – érdeklődésére számíthatnak.
De nem így áll a helyzet a blogoszférában, ahol a professzionális kapuőrök, vagyis a szerkesztők nem állják útját a bloggereknek, vagyis a nem (feltétlenül) professzionális kritikusoknak, akik már saját ízlésük szerint válogatnak, saját tudásuk és stílusuk alapján írják blogjukra a termékértékelőket – a könyvekről. Hogy ennek a jelenségnek milyen hatásai lehetnek? Erről szól lapunk tematikus összeállítása.

Pallag Zoltán
főszerkesztő

Sári B. László

Code IS Poetry
Irodalmi blogok - honnan? hová?

Kulcsszavak: blog, blogoszféra, Bookninja, Café Babel, Guardian, irodalmi blogok, irodalomkritika, Könyvesblog, litblogging, Litera, New York Times Book Review, Telegraph, Terasz, The Times, Times


A szükséges minimális technikai tudás birtokában ma már szinte mindenki bekapcsolódhat az információ felhalmozásának és megszerzésének folyamatába az interneten. Böngészhet kedvére, tervezhet és készíthet saját honlapot, indíthat blogot, járathat hírlevelet. Ezeknek a tevékenységeknek a nagy része még mindig kíván hagyományos olvasási-írási készségeket. Ez a virtuálisnak becézett világ nem idegen az irodalom és az irodalmárok számára sem. A "gyakran frissülő oldalak", a http által lehetővé tett "online személyes naplók" elnevezésére 1997-ben kitalált "blog" kifejezés megszületése után az irodalmi blogok sem várattak sokat magukra. Amatőrök és profik egyénileg vagy csoportosan, az irodalmi élet hagyományos szereplőinek internetes megjelenése előtt fektették le a mára már önálló műfajnak tekinthető megszólalási forma alapjait. Annak ellenére, vagy talán éppen azért, mert mind Nagy Britanniában, mind az Egyesült Államokban az olvasást népszerűsítő kampányok ellenére csökken az olvasási kedv, az interneten gombamód szaporodnak az (angol nyelvű) irodalmi blogok. Nagyobb egységekbe szerveződnek, itt is, ott is. Belesimulnak az irodalmi életbe, tengelyt akasztanak képviselőivel, vagy csak egyszerűen kivívják ellenszenvüket.Évek óta zajlanak az irodalmi blogoszféra történései az angolszász nyelvterületeken, s mivel Magyarországon is lezajlott egy kis purparlé irodalom és net ügyben (erről egy kicsit, kicsit később), talán nem haszontalan áttekinteni, milyen lehetséges változásokkal kell számolnunk az irodalmi blogok megjelenésének következtében.
Az irodalmi blogokat, az internet egyéb szegmenseihez hasonlóan, elsősorban az információ-éhség, a közvetlen és gyors hozzáférés követelménye, és - nem minden ellentmondástól mentesen - az információforrás autoritása, valamint a felette gyakorolt kontrollal szemben támasztott igények éltetik. Ezek együttesen a litblogok informalitását erősítik. Ahogyan minden blog, úgy az irodalmi irányultságúak is folyamatos nyomás alatt állnak: naprakésznek kell lenniük. Akár történik valami az irodalmi életben, akár nem, az oldalnak rendszeresen frissülnie kell. Hír pedig lehet bármi: a Time magazin öregedés ellen kampányoló könyvet futtat, és ez bizony nem szép tőle a Bookslut szerint. De akár az is feltűnhet, mint Bookninjának, hogy a The Times online változata nekrológot közölt Szabó Magdáról. Vagy a blog, mint a legkorábbiak egyike, közölheti kedvenc szerzőinek receptjeit, köztük az Amerikába szakadt magyar nagymama körözöttjéét. Mint ez a három példa is mutatja, a litblogger láthat közelre és messzire. Ami közös, hogy a hír nem feltétlenül saját, a hozzá fűzött kommentár azonban mindig az oldalra jellemző, személyes, és hozzájárul az arculat formálásához. Konstatál és véleményez. Olyan hangot képvisel, melynek az irodalmi intézményrendszerben nem nagyon van helye, legyen szó könyvkritikáról, a fősodor körbecsaholásáról, interjúról, vagy kevésbé ismert szerzők és művek felfuttatásáról. Az irodalmi blogokon továbbél az irodalomhoz való viszony személyes jellegének, a magányos ellenállásnak a mítosza. Reflektáltan és kultikusan, az egyszerű és egyszeri olvasóhoz szólóan.
Ezért a tartalomért, sok más minden mellett, a forma szavatol. Az irodalmi blogok esetében, csakúgy, mint a honlapok többségénél, az olvasó a másodperc tört része alatt el tudja dönteni, hogy jó helyen jár-e. Az oldal vizuális megjelenése, a stíluslap sokszor többet elárul a szerző(k)ről, mint ha beleolvasnánk a bejegyzésekbe. A recept egyszerűnek tűnik, de a magyar irodalmi oldalak kinézetéből ítélve nem tűnik egyszerűen követhetőnek. A nagymama körözöttjéhez hasonlóan az íz az összetevők rafinált harmóniájából adódik. Bár a blogok vizuális szerkezetüket tekintve nagyon hasonlóak, a fejléc, a betűtípus megválasztása, a linkek elhelyezése, a képi anyag stílusa és beágyazása, a reklámfelületek megléte és pozíciója az oldalon gyakran sokkal árulkodóbbak a szövegnél. Ezek együttesen első pillantásra is többet mondanak az ízlésről és a hozzáértésről, mint akármilyen szépen és szabatosan megfogalmazott kritikusi vélemény. Nem csupán arról van szó, hogy - ahogyan Pallag Zoltán állítja a Narancsban - a "tisztességes hangnem" és a "szakértelem" szavatolja a blogger vagy a fórumozó "arcát". Sokkal inkább arról, hogy ahogyan az intermediális háború más területein: az irodalom, vagy ahogyan arra Kelet-Európában gondolunk, az interneten is vesztésre áll. Elveszíti szakrális, metafizikus jelentőségét, és anyagi formája domborodik ki, paradox módon éppen a virtuális térben. A tartalmak közvetítéséért a vizuálisan megjelenő forma felel. Azok, akik ezt az állítást nem tudják elfogadni, könnyen tehetnek egy próbát. Olvassák végig az Emlékiratok könyvének online változatát, majd olvassák újra a fentebbi mondatot. A blogokban, és az interneten általában, a jobb híján stílusnak nevezhető aspektus kommunikál a leginkább, s a stílusnak ez a meghatározottsága nem feltétlenül korrelál azzal, amit "nyelvi megformáltságnak" szoktunk általában nevezni.

Olvasók és irodalom

Mindez azt is jelenti, hogy az irodalmi blogok készítése és olvasása elsősorban nem irodalmi mércével mérendő. Ezért szomorú az a tény, hogy a magyar folyóiratok online változatai, illetve az irodalmi és művészeti portálok ma Magyarországon még mindig az offline kiadványokkal szemben támasztott követelményeknek igyekeznek megfelelni. A litera és a könyvesblog is bizonyos értelemben beleragadtak egy olyan paradigmába, mely jelenlétük értékét nagy mértékben csökkenti a virtuális térben. A litera ugyan portálként aposztrofálja magát, de nem nyit sehova. A szerkezet áttekinthetetlen, az oldal motorja elavult és döcög. A hírek lassan csordogálnak és legtöbbször egyszerű átvételek egy másik - jelölt vagy jelöletlen - forrásból, mindenféle, az oldalra jellemző komment nélkül. A magyar eseményekről szóló beszámolók egy része teljesen amatőr munka. Az egész lapról lerí az arculat teljes hiánya: hiányzik a kiforrott koncepció, a szellemi, és ahogy saját tapasztalataim mutatják, az anyagi forrás. A könyvesblog ezzel szemben nagyon tudatosan egy olyan piaci résbe kívánt beékelődni, mely nálunk egyelőre szűknek bizonyult ahhoz, hogy akár egyetlen oldalt is eltartson. Míg az angol nyelvű irodalmak esetében nemcsak, hogy élesen elválnak a különböző irodalmi regiszterek, de színvonaluk az egyes regisztereken belül kiegyenlítettnek mondható. Az olvasók többsége pedig mindenből fogyaszt egy keveset. Ezzel szemben a könyvesblog egyelőre mind a saját irodalmát, mind a saját hangját nehezen találja. Míg az angol nyelvű blogok nyugodtan beszélhetnek a a magasirodalom, a midkult és a ponyva csereviszonyáról, és mérhetik egymáshoz ezek színvonalát, addig a könyvesblog kénytelen afféle salátástálként kritikátlanul mindent felkínálni olvasóinak. A jellegtelen tartalomhoz pedig jellegtelen forma, és következetlen és egyenetlen színvonalú kritikai vonalvezetés társul. Ami még ennél is elszomorítóbb, hogy az oldalon megjelenő hirdetések az anyaportálról vetődnek véletlenszerűen az oldalra. Próbaképpen kikapcsoltam az adblockot, és háromszori frissítéssel a főoldalon a K1, egy hitelvadász cég és egy horgászoknak szóló "bestseller" hirdetése bukkant fel ugyanazon a helyen. Egy "komoly" angol nyelvű irodalmi blog, mégha profitorientált is, nem enged meg ilyen bakikat magának. Könyvpártiként és komoly üzleti vállalkozásként nagyon tudatosan használja ki a felületet, és ha teheti, még reflektál is az irodalmi reklámokra, például a retro jegyében. Formai szempontból talán csak a terasz veszi fel a versenyt külföldi rokonaival, bár ott képzőművészeti anyagok is akadnak. (Ránéztem az oldalra, ne írjak hülyeséget: egy nyúlhús vásárlására csábító reklám vette el a kedvem a további dicsértettől.)
Mindebből talán az is kiderülhet, hogy az irodalmi blogoknak nem sok köze van magához az irodalomhoz, már amennyiben ezt a fogalmat pusztán az irodalmi szövegekre vonatkoztatjuk. Megjelenésük az irodalmi intézményrendszerre irányított figyelem mellett új befogadási szokásokat jelez és regisztrál egyben. Bár az olvasás továbbra is magányos tevékenység, a litblogging jelenség a befogadás új formáira és a megoszthatóság kérdésére, a potenciális közösségi jellegre teszi a hangsúlyt, s vizsgálata érdekes, irodalom-szociológiai megfigyelésekkel kecsegtet. Az irodalmi nyilvánosság pluralizálódik és fragmentálódik: a professzionális értelmezői közösségek mellett a laikusok hangja is felcsendül. Átalakul és formálódik az irodalmi archívum, s ez nem pusztán a kortárs irodalmi alkotások kánonjára vonatkozik, hanem adott esetben irodalomtörténeti példák is felmerülnek. A Today in Letters című blog például az év minden napjára kínál irodalmi levelezésből válogatott olvasmányt, s ezzel az irodalom mint mindennapi bölcselet funkcióját eleveníti fel. Más oldalak, mint például az angolul és németül is elérhető Kafka naplói, vagy hogy magyar példát is említsek, Dunajcsik Mátyás Proust blogja, egyetlen szerző művére koncentrálnak. Az extenzív olvasás olvasás mellett feltűnnek az intenzív, kevés szövegre fókuszáló blogok is, melyek kortárs megfelelői a kultikus, rajongói oldalak. Egyre inkább bekapcsolódnak a blogoszférába az irodalmi szerzők, s saját honlapjaikon írásaikat propagálják és olvasóikkal tartják a kapcsolatot. Ebből a társaságból a 12-18 éves korosztálynak író, úgynevezett YA szerzők emelkednek ki, akik mellesleg nagy szerepet játszanak a fiatal nemzedékek irodalmi szocializációjában. Mások, mint például Chuck Palahniuk, az internet adta lehetőségeket és saját kultikus státuszukat kihasználva online írói szemináriumokat tartanak, így folytatva az amerikai hagyományt, mely sok friss irodalmi kezdeményezés, például az irodalmi minimalizmus megszületésénél bábáskodott, annak idején még az egyetem és különböző folyóiratok keretei között. Vannak kimondottan a kreatív írás témakörének szentel irodalmi blogok, melyek közül a legismertebb a Flogging the Quill. Egyszóval a hierarchikus irodalom-szemlélet fellazításához, a monolitikus, meritokratikus intézményrendszer felbontásához, a sok kis meritokrácia építése révén az irodalmi szcéna demokratizálódásához járulnak hozzá az irodalmi blogok a maguk módján. (Köszönet a frazeológiáért Radnóti Sándornak, aki a legutóbbi JAK Tanulmányi Napokon fűzött ebben a témában kérdést az ott elhangzott előadásomhoz.)

Ki kivel van?

Ezt a demokratizálódási folyamatot persze nem nézi jó szemmel a hagyományos irodalmi intézményrendszer jó része, de az olvasók figyelméért és pénzéért folytatott játszma feltételeit már nem szükségképpen kizárólag ők diktálják. A nagyobb angol nyelvű lapok kénytelenek voltak saját irodalmi blogjaikat elindítani: így tett a Guardian, a New York Times Book Review egyik kritikusa, s számos irodalmi folyóiratnak is van már blogként működő melléklete. Az irodalmi bloggerek egy része is nagy napilapok és folyóiratok kritikusává avanzsált. Ennek következményeként temészetesen a blogbejegyzések és a nyomtatott sajtóban megjelenő kritikák nyelvezete kölcsönösen hatottak egymásra, emelve a színvonalat és frissítve a szemléletet. Párbeszéd indult meg a különböző hátterű és indíttatású bloggerek és kritikusok között, és ez akkor is értékelendő, ha a hangnem néha eldurvul, s a felek néha több malomban őrölnek. Még ha a bloggerek egy része nem is nevezhető egyértelműen irodalomkritikusnak, megjelenésük hozzájárult ahhoz, hogy a kritikai mező nem feltétlenül az intézményes és érdekhálózatok mentén tagolódik. Maga a kritikai élet válik többszólamúvá, s gazdagodik a bloggerek feltűnésénak következtében. Ahogy a The Telegraph cikkírója állítja: az irodalmi blogok bugyraiból "bibliofil gyöngyszemek, kifinomult vélemények és brilliáns anekdoták" kerültek elő, az olvasók legnagyobb megelégedésére.
A kialakult helyzet persze egyáltalán nem békés. A blogoszféra irodalmi szempontból is legjelentősebb fejleménye, hogy a blogokon publikáló, független kritikusok egy része a könyvkiadókra és terjesztőkre, illetve a velük szoros érdekszövetségben működő kritikára támadt. Azt kifogásolták, hogy az irodalmi piac szabályainak megfelelően az összefonódások a fősodor mesterséges fenntartását eredményezik. Az egyértelműen gazdasági érdekeket szolgáló kiadói, terjesztői és kritikai stratégiákat pedig éppen azért kritizálták a Litblog Co-op szerzői, mert az irodalmi szövegek minőségelvű szelekciója ellen dolgoznak. Az irodalmi piac versenyhelyzetéből következően egyre több szöveg jelenik meg, a rájuk irányuló figyelem egyre szórtabb, és a kortárs, csakúgy mint a történetileg távolabb eső szövegekből egyre kevesebb érhető el. Az irodalmi bloggerek tudatos fellépése ebben a helyzetben üdítő vérátömlesztés az irodalmi életben. Ha, ahogyan Bodó Balázs állítja a Café Babel 2006/53 számában, a nem, vagy nehezen hozzáférhető irodalmi műveket megosztó fájlcserélő rendszerek afféle archívumként, az emlékezet virtuális helyeiként működnek a kultúra számára, akkor az irodalmi bloggerek az irodalmi élet lelkiismereteként is funkcionálhatnak. Ugyan nem beszélhetünk "az" olvasó lázadásáról, de néhányan próbálkoznak, s nem is eredménytelenül. Csak remélni lehet, hogy Magyarországon is követik néhányan példájukat.

Árgus további tartalmából:

Prológus

Pallag Zoltán:
- A szerkesztő is ember

Értekezés

Fürth Eszter:
- Tévéregények_Műfajok közt vándorló irodalom
O’Brien, Geoffrey:
- Az elme sötét New Yersey-je_Requiem a Soprano családért
Horváth Györgyi:
- Térey és az olvasók_Nemi szerepek és Bildung Térey János Drezda februárban című kötetében
Mestyán Ádám:
- 147_Papp András és Térey János Kazamaták című drámájáról
Ébli Gábor:
- Helyi szubkultúrából nemzetközi trend_A kortárs művészet múzeumi kanonizálásának európai modelljei
Csizmadia Alexa:
- Temetetlen holtak_Gondolatok a Bodies… A kiállítás kapcsán

Téma: Irodalomkritika 2.0?

Top 5 magyar regény, 1989-2007
Kornis Mihály: - Válasz az Árgus körkérdésére
Nádas Péter: - Válasz az Árgus körkérdésére
Nagy Gergely: - Válasz az Árgus körkérdésére
Teslár Ákos:
- Legszebb állat az anacsorda_Kommentár és közhelytár az Árgus szavazásához
Lapis József:
- A kritika anatómiája_A játéktér demokratizálódása?
Sári B. László:
- Code IS Poetry_Irodalmi blogok - honnan? hová?
Marco Roth:
- A blog-reflex

Párbeszéd

Radnóti Sándor:
- A kritika: hatalom (Pallag Zoltán interjúja)
Peter B. Golden:
- Tiszteletbeli magyar vagyok (Pallag Zoltán interjúja)

Fotográfia

Nyilas Gergely:
- Arhangelszk

Széppróza

Roberto Bolano:
- Gyilkos kurvák
Hegedűs 2. László
- Két könyv
Eva Menasse:
- Kései következmények
Báthori Csaba:
- Hazug mesék I.
- Hazug mesék II.

Költészet

Király Odett:
- Minden éjjel
Mesterházi Mónika:
- Manyuci
Miklya Anna:
- Altatás nélkül
Simon Márton:
- Még ma is
- Dalok a magasföldszintről
Solymosi Bálint:
- Anna, mint sötét ló
- Anna és a bűzlő halacska
Tandori Dezső:
-Eográfiák
Varga Virág
- Vigasztalan
Vörös István:
- Égvaddisznó az avarban

Könyvekről

Bán Zoltán András:
- Hit kérdése_Szijj Ferenc: Kenyércédulák
Tóth Ákos:
- Az árnyéklét fénykörében_Szijj Ferenc: Kenyércédulák
Batta Barnabás:
- A „Szét-folyó-iratok“ kultúrája_ Gács Anna (szerk.): A folyóiratok kultúrája…
Bodor Béla:
- Pepi báró és a hálátlan (utó)kor_Devescovi Balázs: Eötvös József
Darvasi Ferenc:
- Szórakoztató színháztörténet_Bános Tibor_A pesti kabaré 100 éve
M. Nagy Miklós:
- Fej vagy írás_McCarthy, Cormac: Nem vénnek való vidék
Páll Zoltán:
- A demokrácia hajnala?_Kepel, Gillses: Dzsihád
Radics Viktória:
- Gyakorlófüzet_Dunajcsik Mátyás: Repülési kézikönyv
Simon Zsolt:
- Magyar ókortudomány - a II. világháború előtt_ Szilágyi János György (szerk.): Voces paginarum. Magyar ókortudomány a XX. században.