Immáron harmadik (és sajnos utolsó) alkalommal rendezték meg az Olvasóliget rendezvényét Balatonalmádi strandján. Jánossy Lajos vendégei ezúttal Bereményi Géza és Zeke Gyula voltak. Első körben Jánossy a két „több lábon álló írót” röviden bemutatta a közönségnek, aztán éppen erre a többlábúságra, hogy több mindent is művelnek egyszerre, kérdezett rá. Bereményi Géza, aki itt íróként volt jelen, prózai munkássága mellett dalszövegíró, film-forgatókönyvíró és filmrendező, színházi rendező és drámaíró. Zeke Gyula pedig a széppróza mellett történész, aki Budapest várostörténetére és a kávéházak kultúrtörténetére specializálódott.
Bereményi szerint éppen hogy nem ritkaság az ő alkatuk, mostanában a legtöbb írónak van valami más szakmája is. Inkább ők voltak az első fecskék Zekével, hiszen a hetvenes években az íróság államilag megfigyelt szakma volt. Zeke szerint egyenesen normaszegő magatartás volt akkoriban ez a sokoldalúság. De talán még ma is, tehetjük hozzá. Zeke ugyanis elmesélte, hogy rendszeresen megkérdezik tőle, mi a szakmája, és az emberek szó szerint nem tudják hova tenni azt a tényt, hogy neki több munkaterülete is van. A továbbiakban Zeke a történész és az író különböző lehetőségeit és pozícióit taglalta. Bereményi pedig hozzátette, hogy kifejezetten szeret így megosztott céhek között dolgozni, valamint hogy az idő nekik dolgozik.

Jánossy, az egyre növekvő hallgatóközönség előtt, ezek után arra volt kíváncsi, hogy hol húzódnak a határok, hol vannak a váltók a különböző munkák között. Zeke erre Cioran egyik aforizmáját idézte: „Az ember nem akkor ír, amikor mondanivalója van, hanem amikor kedve van valamit mondani.” Bereményi pedig az utazás szemléltető metaforájával írta le sajátos élethelyzetét. Szeret utazni, és szeret visszatérni. A próza, a színház, a film és a dalszöveg az a négy terület, melyek között ingázik. Mint elmondta, mindegyik műnemnek vagy közegnek a saját szerkezettana érdekli a legjobban. Ez a szerkezetkötődés talán összefügg azzal is, hogy családja felmenői között sok építőmester és kőműves található, tette hozzá. Ezután Jánossy újabb közös pontot talált a két vendég életében és művészetében, ez pedig Budapest. Bereményi válaszolt először. Ahogyan a fiatal emberek arcában látja a szülők tekintetét, úgy látja a mai Budapest mellett ott a régit is. Részletesen beszélt Budapest egyedülállóságáról. Zeke a másik oldalról közelített a dologhoz, ő a rombolás képeit említette, és azt a kártékony folyamatot, amit városmodernizációnak neveznek.

A beszélgetést felolvasás követte. Bereményi Géza az idei Könyvhétre megjelenő novelláskötetéből olvasta fel a címadó elbeszélést (Jézus újságot olvas). A mű érzékenyen kapcsolódik a Bereményi-művek önéletrajzi vonulatához, az egyik hallgató rá is kérdezett, hogy a történetben szereplő kisfiúnak van-e köze a csodálatos Bereményi-film, az Eldorádó unokájához. Van, válaszolta Bereményi, mindkét srác ő lenne. Zeke Gyula is egy személyesebb szöveget olvasott fel. Kafkai színekkel társított útinapló az amerikai rokonlátogatásról, különös tekintettel a kávéivás nehézségeire. Ezúttal a kiváló moderátor, Jánossy Lajos is részt vett a felolvasásban. Fontos regényének (Hamu és ecet) Balatonalmádihoz kapcsolódó részletét olvasta fel, amely a negyvenes-ötvenes évek fordulatait egy villa életén keresztül elevenítette fel.

A folytatódó beszélgetés aztán balatoni vizekre evezett. Bereményi Géza felidézte a hatvanas évek legendás Almádiját, az Aranyhíd presszót (melyet egy Cseh Tamás-dalban is megörökített), és azt az anekdotát is megosztotta az olvasóstrand közönségével, hogyan vittek át egy zongorát a Tulipánból a már említett Aranyhídba. Az akvarelles hangulathoz Zeke Gyula, aki Zamárdi felől nézi a Balatont, egy teljes napfogyatkozásos történettel kapcsolódott. 

Mészáros Imre