hirdetés

Falcsik Mari: Ishiguro megértő, gyöngéd, ám annál precízebb kezű illúzióromboló

2017. október 5.

Ishiguro (...) témái, történetei, ha mégoly speciálisan közelíti is meg őket, mind általános kulcs-sztorik: az emberi sorsnak sem nemzeti, sem valamely ezoterikus tematika által be nem zárt kérdéseit boncolja – A Nobel-díjas Kazuo Ishiguróról egyik fordítóját, Falcsik Marit kérdeztük.

hirdetés

2016-ban jelent meg Az eltemetett óriás a fordításodban az Európánál. Hogy találtál Ishiguróra?

Bár ismertem korábbi munkáit, a Napok romjait meg láttam filmen is, erre, az évtizednyi csönd után megjelent legújabb regényére M. Nagy Miklós hívta föl a figyelmemet. Ő ajánlotta nekem műfordításra, mert úgy gondolta, ennek a regénynek költő kell legyen a fordítója, lévén a szöveg különösen lírai nyelvezetű. Én meg, ahogy belenéztem, rögtön elvállaltam – épp olyan résznél lapoztam bele, ami felidézte bennem Terence Hanbury White Üdv néked, Arthur, nagy király című művét, ifjúságom egyik nagy kultregényét. Akkor, a hetvenes években, az angol rock hatására tomboló britmániában a generációm különösen fogékonnyá vált az Artúr-legendakörre. Aztán persze kiderült, hogy Ishigurónál egész másról van szó – ha valamiben is hatott rá T. H. White, csak egy kissé komikusra vett lovagfigura erejéig, de semmi több. Ugyane figura miatt a regény többeket emlékeztetett a Gyalog galopp parodisztikus filmre is, én azonban egyáltalán nem találtam meg az azzal való hasonlatosságot: Ishiguro csak enyhe iróniával rajzolja meg a múlt anakronisztikus hősét, a Kerekasztal utolsónak maradt lovagját, nem pedig maró gúnnyal. Ez a kivénhedt lovag ráadásul csak egy a regény főalakjai közül, mondjuk úgy, az örökre letűnt világ szimbóluma. Ishiguro az Artúr-mondakörhöz különös utóéletet álmodott meg: nem a legenda fényét növelendő, hanem egész más célzattal elevenítette meg ezt az amúgy is jelképi erejű kort. A regény alaphelyzetét az író vallomása szerint Jugoszlávia széthullása és az azt követő véres délszláv háború adta, aminek tanulságait emberiségnyi értelemben szerette volna megfogalmazni – az artúri és a poszt-arturiánus korszak pedig épp elég tág szimbólum ehhez.

Mindig a fordító lát bele legjobban egy író észjárásába. Mi számodra a legizgalmasabb Ishiguro gondolkodásában?

A japánsága. Nagyregényei struktúrája, a cselekményszövés, a stílus, az ábrázolástechnika óhatatlanul a lenyűgöző japán képzőművészetet idézi fel abban, aki közel megy a szövegeihez: a tájfestésben a legevidensebben, de a szép egyszerű vékony vonásokkal odakanyarintott bonyolult cselekményben, ahol nem dübörög, inkább kibontakozik még a legvéresebb csatajelenet is, a végletekig kifinomult dialógus-hangnemben, a csöndes titokzatosságban, amit a regényei utolsó mondatáig képes megőrizni – minden módszerében ott lebeg a távolkeleti művészet szelleme. A lassúság, a részletek fontossága, a halkság – a hősei iránti gyöngéd megértése, a másik sors – akár az ellenségé – irányában tanúsított mérhetetlen tisztelet is japán örökség.

Ishiguro neve fel sem merült a fogadóirodák listáin. Meglepődtél te is, vagy titkon számítottál arra, hogy Nobelt kap? Benne volt a pakliban?

Azért annyira nem volt sem ismeretlen, sem esélytelen. Sokan úgy fogalmaznak most, hogy a Dylan irodalmi Nobel-díja kavarta vihar miatt a svéd bizottság az idén „simább ügyet” akart, ezért afféle konszenzusos, nemzetközileg és szakmailag is könnyebben elfogadható alkotót kerestek díjazása. Ezt a nézetet nem osztom egészen – de ha netán osztanám, akkor is, ehhez kellett a nemzetközileg és szakmailag elfogadható írói életmű. Ez maradéktalanul megvan Ishigurónál. Különös öröm számomra, hogy generációm tagja kapta a díjat.

Mintha kicsit homályos lenne a Svéd Akadémia indoklása, hogy miért ítélték Ishigurónak a díjat. Te hogy értelmezed? És mivel indokolnád, ha te hoztad volna ezt a döntést?

A testület indoklása szerint a díjat nagy érzelmi erejű regényeiért kapta, melyekben feltárja a világgal való kapcsolatunk illuzórikus érzése alatt tátongó szakadékot. Szerintem ez a meghatározás, még ha épp annyira lírai hangzású is, mint az általam fordított regénye egy-egy mondata, ennek ellenére egyáltalán nem homályos, nagyon is pontos: Ishiguro megértő, gyöngéd, finom, ám annál precízebb kezű illúzióromboló. Másrészt, mondjuk úgy, Ishiguro elegendően „Nobel-díjas típusú író”. A személyében eleve ott a nemzetköziség kódja azzal, hogy japán születésű brit. A témái, történetei, ha mégoly speciálisan közelíti is meg őket, mind általános kulcs-sztorik: az emberi sorsnak sem nemzeti, sem valamely ezoterikus tematika által be nem zárt kérdéseit boncolja, például: eredetünk, családunk, felmenőink titkai (Árva korunkban); szembenézés a jövő esélyeivel a háború pusztítása után (A lebegő világ művésze); életünk megszerzett vagy elmulasztott kincsei, a kihasznált vagy elszalasztott életesélyek mérlegelése idősödvén (Napok romjai); valamely kiemelt embercsoport különleges missziója, amibe az érintettek is csak később avatódnak be (Ne engedj el); a felejtés vagy emlékezés nagy tétje (Az eltemetett óriás).

Ishiguróról nem mondható el, hogy széles körben ismert lenne a magyar olvasóközönség előtt. Milyen irodalmi hagyományba illeszkedik, a prózairodalmi palettán hova helyeznéd?

Azért jó, ha tudjuk, hogy a hazai olvasók egyedülállóan zárt érdeklődésűek: leginkább a magyar írók iránt érdeklődnek. Csak egyetlen tény: a Napok romjai angol eredeti kiadása egymillió példányon felül kelt el… Ha be kell kategorizálnom Ishigurót, azt mondom, nívós, értékes bestselleríróról van szó. Az Európa Könyvkiadó – elsősorban M. Nagy Miklós gyakorta telitalálatnak bizonyuló választásai alapján – egész sorát vonultatta már fel kiemelkedő minőségű közönségregényeknek, amelyekben ragyogó történeteket tárnak elénk a sajátos szemléletű, remek tollú írók (Paul Auster, José Saramago, Dmitry Glukhovsky, Jonathan Franzen stb.) Ishiguro, nagyobb alkotói csöndjeivel is, közéjük tartozik.

Falcsik Mari – bár prózát is ír – alapvetően és elsősorban költő. Milyen kihívást jelentett, milyen tanulságokkal szolgált az Ishiguro-regény fordítása?

Amellett, hogy igazi jó érzés volt belemerülni ebbe a szép angol szövegbe, Az eltemetett óriás lefordítása számomra két alapvető tanulsággal járt: az egyik, hogy a mai nagyepikában mennyire honos helye van a líraiságnak. A másik az, hogy teljesen ura tudok lenni egy bármekkora regénynek is – ha más írta. Míg ezt a szép nagy szerkezetet atomjaiig megismertem, tudomásul véve minden elemének a helyét, majd azt, ahogy ezekből felállnak a nagyobb pillérek, s azokon a teljes ív kiépül – ismét megállapíthattam, hogy nem tudnék regényeket írni. De a hangomat bármikor kölcsönadom nekik, főleg, ha olyan mértékig igénylik a költőiséget, mint Ishiguro „óriása”.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.