hirdetés

„Ivánka elaludt"

2013. december 4.

Mindezt Ivánka már a túloldalról szemléli. Érzi, micsoda tárcát tudna ebből összeírni. Lenne benne némi cinizmus és embergyűlölet, a mérleg másik serpenyőjébe pedig pakolna ugyanannyi reményt, hitet meg szeretetet. - A hétfőn elhunyt Bächer Ivánt Cserna-Szabó András búcsúztatja a Literán.

hirdetés

Tudod, mi történt velem tegnap? – kérdezte tőlem (nem egyszer, nem kétszer) Iván a pultnál, miközben ő két rosé kisfröccsöt én meg egy sört kértem a kocsmárostól. Mindig két kisfröccsöt rendelt, ez a kisfröccs alapegysége, a kettő, így tartotta; olyan, hogy egy kisfröccs: nincs!
Nem tudom, de mindjárt elmondod – válaszoltam.
Tegnap megyek a Pozsonyin, és akkor szembejön... – és itt hirtelen elhallgatott.
Mi van? Nem mondod el?
Nem.
Miért?
Mert megírod – mondta barátságtalanul és vastag, kócos, már-már ördögi szemöldökét borzolta.

Tudod, mi történt velem tegnap, Iván?
Bocs, nem mondom el, mert megírod.
Na jó, mégis elmondom.
Azt hiszem, most már elmondhatom.
Nagyjából akkor, mikor meghaltál, ezt a hírt olvastam.
„Alig 300 méterre állt meg egymástól a Budapest–Vác–Szob-vasútvonalon Vác és Verőce állomások között az Avala nemzetközi gyorsvonat és a Szobra közlekedő személyvonat, amelyek azonos vágányon, szemben haladtak egymással hétfő délelőtt" – írta az MTI a Mávinformra hivatkozva.

Zavar támadt az Erőben. Éppen ott, ahol a híres Zónázó annyiszor utazott: Vác és Verőce között.
A vonatok megérezték, hogy vége.
Hogy valaminek most végleg nagyon vége van.
Haldoklik vagy már meg is halt a krónikásuk.
Az egyetlen író, aki foglalkozott velük. (A piszlicsáré dolgok, a kavicsok íróként is nagyon érdekelték, a pici kis pimf dolgok, amit más észre sem vett, a zónázó vonatok, a kisfröccs, a szódapatron, a sertésköröm, ilyesmik, amiket, ha sokáig figyel az ember, hirtelen felsejlik előtte a nagy egész...)
Aztán Marci hívott, de nem hallottam, mert a töltött káposztát melegítettem, és közben Tersánszkyt olvastam. Marci (az író, aki talán legközelebb állt Ivánhoz) küldött egy sms-t: „Ivánka elaludt."

Most is azt érzem, hogy megírok valamit, amit neki kéne. Elkotyogta a dolgot, én meg elírom előle.
A nekrológ az ő egyik nagy műfaja volt.
Micsoda nekrológot tudna ebből írni. „Ivánka elaludt" – ez lenne a címe.
Így kezdődne: „Kétféle az ember. Az egyik él, a másik már meghalt."
Mert nem kell semmit kitalálni – ezt sokszor elmondta. (Gyanúsak is voltak számára mindazon írók, akik folyton kitaláltak valamit, így én is gyanús voltam neki.)
A Budapest–Vác–Szob vonalon hirtelen káosz ütötte fel fejét, mikor Ivánka elaludt. A vonatok ugyanazon a vágányon, egymással szemben közlekedtek, elvesztette eszét kalauz, forgalomirányító, masiniszta, utasellátó pincérnő, a katasztrófa mindössze pár másodpercen múlt.
Mindezt Ivánka már a túloldalról szemléli. Érzi, micsoda tárcát tudna ebből összeírni. Lenne benne némi cinizmus és embergyűlölet, a mérleg másik serpenyőjébe pedig pakolna ugyanannyi reményt, hitet meg szeretetet. Lenne benne legyintés és kacsintás. Kedves gyermeki báj és szigorú, öreguras bölcsesség. Mert kétféle az ember: Ivánka és Iván. És a kettő egy.

De már nem akarja megírni ezt a tárcát.
Igazából az utóbbi időben már ez az innenső oldal nem érdekelte. A töke tele volt ezzel az oldallal, ahol a vonatok és az emberek ugyanazon a vágányon, egymással szemben közlekednek.
Nem szerette ezt a rendetlenséget, a rendet szerette. A rendes irodalmat, a rendes ételeket, a rendes embereket.
Amikor legutóbb írtam róla, akkor még könyvkritikát, nem nekrológot, ezt is írtam: „Konzervatív eszmeileg, mert folyton-folyvást egy régi rend után vágyakozik. Magyar Elek alakjának lényegét két szóban foglalja össze: munka és rend. »Ő a rendes emberek azon fajtájához tartozott, melynek példányai szép számmal éltek itt egykoron. S amely emberfaj mára nyom nélkül kihalt.« A múlt századfordulóról szólva meg ezt írja: »Minden volt Riza néni házában, minden. De leginkább egy dolog volt: rend. Igazi, szép, emberi, polgári, magyar, német, zsidó rend. Rendje volt a világnak. Világrend volt. Aminek egyszer csak vége lett. Nagyon-nagyon vége. Rendetlenség lett. Szóródás, vetődés, dűlés, romlás, nincsség, ölés.« Vagy egy másik lapon: »A rendes világnak lassan száz éve, hogy vége van.«
Bächer stilisztikailag is konzervatív. Nemcsak mondatszerkesztése üdítően avítt, de lépten-nyomon olyan szavakba, kifejezésekbe ütközünk, mintha egy szépernő- vagy szomorykori szerzőt olvasnánk. Jobbadán, csudás koszt, felstószolt újságköteg, vehemenciával tukmál, szüremkedő hangulat, bestaubolt leves, a francia konyha reminiszcenciája és a többi.
És Bächer kulinárisan is bátor konzervatív. Miközben körülötte zajos sortüzekkel és bombarobbanásokkal dübörög a magyar gasztronómiai revolúció, és a dühös forradalmárok azonnal és könyörtelenül szíven lövik azt a szerencsétlen és maradi vendéglőst, aki nem emulziónak hívja a szaftot – szóval mindeközben Bächer a maradék dicsénekét zengi, a régi jó rend konyháját hirdeti, a házi kosztot magasztalja. A konfitálók és szuvidolók valószínűleg azonnal szörnyet halnának, ha véletlenül értesülnének arról, hogyan készül a Bächer-féle frankfurti leves: hervadt kelkáposztából, fagyasztott virsliből, ványadt krumpliból, fonnyadt répából, szikkadt gyökérből, sárgult zellerből, fás karalábéból, plöttyedt paradicsomból, tejfelmaradékból. »Mert a frankfurti leves mindent jóvátesz.« A leves rendet vág.
Nem kevesebbet állít ez a polgári konzervatív hasnovellista, mint hogy: ahol konyha van, ott család van; ahol család, ott haza; ahol haza, ott Isten (akár több is). Rövidebben: ahol konyha van, ott rend van. Abba a régi konyhába vágyódik vissza, ahol a sólet, a puliszka, a borjúbécsi, a tyúkgulyás, a gyuvecs, a nyelv de veau és a sztrapacska mind elfért egymás mellett, mert mind-mind valaki volt: egy nagymama, egy dédpapa vagy egy anya. Abba a régi családba, ahol magyar, zsidó és tót jól megfért egymás mellett. Abba a hazába, ahol mindannyian elfértünk, mindannyian magyarok voltunk. És nem az a fő kérdés most, volt-e valaha ilyen haza, hanem, hogy lesz-e."

Kétféle az író. Az egyik majd' megszakad, hogy korszerű legyen, a másik meg leszarja.
Ivánka Iván a tárca halála után lett nagy tárcista. A novella halála után nagy novellista. A saját halála után talán majd nagy író is lehet. (Még az sem elképzelhetetlen, hogy valamiféle írói díjat kap, amit életében nem adtak neki egyet sem. Ezzel megvalósította a shaw-i életfilozófiát, úgy élt, hogy ne kapjon díjakat.)
„A párolt káposztáknak is megvan a maguk sorsa."
Ki fog ezután így kezdeni egy írást?
Kivel lehet majd egy egész estét átveszekedni azon, hogy vajon kell-e a lecsóba fokhagyma vagy, hogy kicsi vagy nagy szemű bab kell-e az igazi sóletba?
Ki hoz karácsonykor kocsonyát jénaiban?
Kinek lehet huszadjára is elsütni a poént, miszerint a „jénai iskola" a kocsonyakészítésben is jelentős csoportosulás?
Ki csinál szódát?

Ivánka elaludt, a vonatközlekedés megbolondult a Budapest–Vác–Szob vonalon.
De Iván nem aludt sokáig. Reggel frissen kelt, hogy megkeresse a túloldalon a legjobb zöldségest, hentest, könyvesboltot, kocsmát, kisvendéglőt. Számba vette, feltérképezte új otthonát. Kiment az állomásra, megnézte, mikor indulnak a vonatok, buszok, hajók.
Most (mint aki jól végezte dolgát) ott ül a túlvilági teraszon, nagy baráti társaságban, Békés Pali, Kardos G. és a többiek...
Egy pillanatra felém néz, figyel, arcán cinikus mosoly.
Min nevetsz, Iván? – kérdezi az egyik író mellette.
Nem mondom, mert megírod.
Ugyan, Iván, most már igazán elmondhatod...
Kétféle az ember. Az egyik tud nekrológot írni, a másik nem.
Ezen még jóideig elröhögnek.

 

 

 

Cserna-Szabó András

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.
acser acser 2013-12-05 21:38

Egy nagyon jó író ment sajnos el, nagyon fiatalon. És a szerző azokhoz tartozik, akik tudnak nekrológot írni

Cila Cila 2013-12-05 21:36

Én is köszönöm; jaj, de sokunknak hiányzik már most is!

horvathe horvathe 2013-12-05 20:40

Fájdalmas hiány. Szép búcsúztató.

Zsófia Zsófia 2013-12-05 18:09

Köszönjük a nekrológot

klinta klinta 2013-12-05 11:52

Szép nekrológ. Neki is tetszett volna. És sokunknál elnyert ö minden lehetséges irodalmi díjat.

Apafi Apafi 2013-12-05 10:56

*****

Famulus Famulus 2013-12-05 10:01

Nyugodjék békében!
És egyen sóletet odaát nagy babbal!
Nehéz ma megítélni, hogy mi az igaz és a valódi.
Krúdy örököse volt valahol, csak ma erre nem fogékony senki. Talán majd egyszer.

smokey smokey 2013-12-05 08:54

Szerencsés ember Bächer Iván!
Tudom, most sokan azt gondolják, hogy elment az eszem, vagy, hogy illetlenül poénkodok szeretett barátunk halálán. Pedig erről szó sincs. Sőt. Mélyen, legbelül fáj a halála, hiszen ismét elveszítettem valakit. Valakit, akinek tengerkék szemében -ha csak néha és néhány percre, de el lehetett veszni.
De vissza a szerencséhez. Keveseknek adatik meg, hogy jó nekrológot írjanak róluk. Irnak mindent, sok talmi szépet, felsorolják műveit, megtudhatjuk milyen "jó férj és jó apa" volt. De azokban soha nem esik szó kisfröccsről, kocsmáról, a Pozsonyi útról...Pedig, ha Iván olvassa a róla szóló írásokat, talán ennek örül. Talán el is mosolyodik picit.
Szép, és igaz álmokat Iván!

Szusz Szusz 2013-12-05 07:53

Csodaszép nekrológ. :-(

barthapisti barthapisti 2013-12-04 16:54

Áldjon meg az Isten, és azt is, akiről írtál... köszönöm