Jacques Roubaud, költő, matematikus, dráma-és prózaíró, műfordító, irodalomtörténész, a kortárs francia költészet egyik legjelentősebb alakja. 1966-ban Raymond Queneau javaslatára tagjává választotta az OuLiPo (francia mozaikszó, jelentése: a Lehetséges Irodalom Műhelye Ouvroirs de Littérature Potentielle). Nevéhez több versforma is köthető, mint pl. a baobab, az emir, a szótagalapú terina; a három magánhangzós terina, a monzsina és a jozefina. Elkészítette a francia szonett repertóriumát a kezdetektől a 17. század végéig. Többször járt Magyarországon.

Jelenleg Horváth Ivánnal és Seláf Leventével a régi európai költészet versforma-leltárán dolgoznak. A munka kezdeményezője a magyar származású romanista, István Frank A trubadúrok metrikai repertóriuma című kézikönyve volt (1948).

A költő-matematikus-irodalomtörténészt az ELTE 2010. november 12-én délelőtt díszdoktorává és tiszteletbeli professzorává fogadta. Ebből az alkalomból Jacques Roubaud előadást tartott A szonettforma története címmel, majd Keszei Ernő rektorhelyettes, egyetemi tanár  (ELTE TTK, Kémiai Intézet): Költészet és matematika: Weöres Sándor kombinatorikus versei  című korreferátuma hangzott el franciául.

A most magyarul megjelent Vala mi: fekete (Quelque chose noir) kilenc versből formált kilenc csoportból és egy utolsó, nagyon rövid költeményből áll. A mű keletkezésének forrása a költő hőn szeretett feleségének, Alix Cléo Roubaud (1952-1983) fotóművésznek korai halála.  

fotók: Valuska Gábor

 

Ön séta közben, fejben írja ma már a verseit. Azt mondta a hallgatóságának, azért ír rövid költeményeket, mert épp ennyit bír megjegyezni, míg hazaér. Ha lehet, akkor engem a folytatás is érdekelne: hazaér, leül és mi történik azután: kézzel ír, vagy számítógéppel?

Ha versről van szó, akkor csakis kézzel.

Tollal vagy ceruzával?

Tollal és gyakran színesekkel. Több is van belőlük. Ha csak szöveget írok, akkor szeretem a számítógépet használni.  Egy matematikusnak ez egyébként is nélkülözhetetlen volt az elmúlt 20 évben.

Láttam egy fotót, amin ott mosolyog a színes tollak fölött. Mi a színek szerepe?

A színek a dolgok jelentőségének hozzávetőlegességét fejezik ki. Egy betű, egy szó, vagy egy egész mondat helye, súlya a szövegben színekkel jelezhető.

Erre az is hat, hogy milyen hangulatban van, vagy, hogy szép-e az idő odakint?

Nem, nem. Csakis a szó szerepének van jelentősége. Mennyire fontos, vagy épp súlytalan, nem jelentős a szövegben. Vegyük az igéket: a legfontosabbak feketék, azután jön a piros, majd a kék, végül a zöld. Ez tükrözi a hierarchiát. Ennek egyébként tudományos alapja van. 1960-ban fedezték föl, hogy nem minden nyelvben van ugyanolyan szó a színekre. Van, ahol csak a fehéret, a feketét és a szürkét ismerik, és minden csak ezekkel a szavakkal írható le. A következő szintje ennek a piros, és azon a nyelven a világot fehér-fekete-piros egységekre osztják. És így folytatódik tovább, következik a kék, a zöld, meg a többi szín. Például az ógörögben nem különböztették meg pontosan a pirosat és a kéket egymástól, nem mondták azt, hogy kék a tenger, mert nem használták ezt a szót. A víz színét a borhoz hasonlították. Ugyanez tükröződik az én költészetemben, amikor a szavakat színessel aláhúzom.

Használja a színezést a prózai műveiben is, vagy csak a verseknél?

A regényeimben nem, de más prózai írásokban így csinálom. A Londoni Tűzvész néhány oldalán is használtam színezést.

De ez csak a kéziratban látszik…

Volt kiadó, aki nem akart színeket. De volt egy olyan szövegem, amiből egy kicsi könyv lett, egy kis kiadónál, ők megcsinálták: csudaszép és elegáns lett: kilenc szín van benne.

Használ színeket a matematikában is?

Nem, dehogy. Ott a fekete-fehér nagyon praktikus és elég is.

És a számokkal is séta közben, fejben dolgozik, mint a verssel? Vagy amióta „nyugdíjas matematikus és aktív költő”, ahogyan nevezi magát, azóta ez megváltozott? Lehet a matematikából visszavonulni?

Jól ment a matematika is fejben, séta közben, amikor még foglalkoztam vele. Ma már ritkán történik ilyesmi. Sajnos. Tudja, az én koromban, fejben számolni több mint nehéz…

Úgy érzem, hogy bizonyos fájdalommal mondja ezt.

Igen, nem tagadhatom, hogy szomorú vagyok amiatt, hogy régóta nem művelhetem a matematikát úgy, mint azelőtt, amikor magas szinten foglalkoztam vele és tanítottam is. Ezért egy darabig úgy neveztem magamat:  „matematikai- és költészeti alkotó”. Újabban már van egy jellemzőbb meghatározás, de ez csak angolul érvényesül jól, mert szójáték: Jacques Roubaud, mathematician retired, and poete not retired, but tired. ( JR, nyugalmazott matematikus, nem nyugalmazott, de fáradt költő.)

Fáradtnak nem mondanám, hiszen nagyon sokat utazik…

Ez attól függ. Szeptember óta valóban sokat utazom, mert Zürichben tartok egyetemi kurzusokat minden héten. Ez egyszerre költészet és matematika, mert a szonettforma kialakulása, története, elemzése az előadásaim témája. A hallgatóim a tudomány területéről jönnek. Matematikai szempontból ez csak a magyarázat, már nem alkotói szempont.

Épp ebben a minőségében, az Eidgenössische Technische Hochschule, Zürich professzoraként fogadták az ELTE díszdoktorává és tiszteletbeli professzorává a mostani látogatása alkalmából.

Örültem neki, mert ez a második ilyen kitüntetésem, Doctor Honoris Causa lettem. De főleg az fontos számomra, hogy ez az egyetem egy nagy magyar tudós, Eötvös Loránd nevét viseli, akit igen sokra becsülök. Ráadásul a kémiaprofesszor, rektorhelyettes, Keszei Ernő egy francia nyelvű előadással is megtisztelt Weöres Sándorról. Vele egyszer találkoztam, amikor egy költődelegációval jöttünk Budapestre 1975-ben. Papp Tibor barátomnak köszönhetően egy órát töltöttem ennek az apró és rendkívüli humorú embernek és a feleségének a társaságában a lakásukon. És Keszei előadása (Költészet és matematika: Weöres Sándor kombinatorikus versei) természetesen nagyon érdekes volt számomra, hiszen matematikusként én is azt gondolom, hogy a kombinatorikus költészet nem merev, nem simán mechanikus alkotói módszer, hanem nagyon invenciózus, sokféle utat nyit meg.

Különös, hogy miközben számos más nyelvből jelentek meg fordításai, magyarból egy sem.

Nincs ebben semmi érthetetlen: nem ismerem a magyar nyelvet, ezért nem fogok hozzá magamtól. Kell, hogy valaki ajánlja. Persze vannak olyan fordításaim, ahol segítségre volt szükségem, mint a spanyol, az olasz, vagy a japán. Az előbbieknél barátok, a japánnál egy professzor segített. Míg az angol, és a provanszál fordításaimat teljesen egyedül készítettem. A Bibliafordítást egy nyelvész közreműködésével vállaltam el, és természetesen még arra is tekintettel kellett lenni, hogy nem vagyok vallásos. Ez igazi siker volt Franciaországban, mert írókat és nyelvtudósokat együtt kértek föl, hogy az új szöveg valóban irodalmi élvezetet nyújtson.

Gyakran jön Magyarországra, legutóbb márciusban volt itt, amikor számos fiatal magyar költő körében a francia költészetről volt szó. Milyennek hallja ezt nyelvet, amelyet nem ért?

Minden nyelv szép. De természetesen, amit kicsit értünk, azt még jobban tudjuk értékelni. Az eléggé különös helyzet, hogy úgy hallgattam a magyar nyelvet, hogy közben tudom, melyik versemet olvassák, de egyetlen szót sem értek.

Ön rendkívül friss és játékos szellemű beszélgetőpartner. Ez a matematikának köszönhető?

Igen, a matematikusok ilyenek.  És az OuLiPo költői csoportra is a játékosság jellemző. De ebben nagyon sok munka is van. Mert nézze csak meg a kismacskát: mennyit játszik!  És tudja, miért? Edzi magát, hogy amikor nagy lesz, elkaphassa majd az egeret! Na, ez már nem annyira vicces, főleg, ha az egér szempontjából nézzük!