hirdetés

Jánossy Lajos: Noé bárkája

2018. június 11.

Mi mindig mindenről elkésünk, / Mi biztosan messziről jövünk, / Fáradt, szomorú a lépésünk. / Mi mindig mindenről elkésünk... még csak a BAH-nál járok, időm, akár a tenger. – Jánossy Lajos hangulatjelei a könyvhét vasárnapjáról.

hirdetés

Mi mindig mindenről elkésünk, / Mi biztosan messziről jövünk, / Fáradt, szomorú a lépésünk. / Mi mindig mindenről elkésünk... még csak a BAH-nál járok, időm, akár a tenger, tengerszem, megyek a melegben; átvágok a zebrán, a hársfa előtt lassítok, zsongító, andalító, bódító a duft, a fejembe száll, búcsúzom: az ég legyen tivéletek, benzinkúti fák, komótosan lépkedek, futni csak egy gondolat fut ma a nyolcas busz felé, megkísért, elvetem, nem ugrom be az Avarba, Kosztolányi versét jómagam gesztenyefákkal bővíthetem tovább, Avar-kerti fákkal, felszállok, nem szállok le, megyek a Felszab felé, a mögöttem ülő férfi adja meg az alaphangot, az Erzsébet híd közepén már Recsknél tart, Pinochettől indult, Chilében akkor lett végre rend, mondja, nem volt pardon, gatyába rázta az országot, azóta működik, innen kanyarodik Kína felé, ahol, szerencsés ország, a sikkasztókat főbe lövik ízibe, bezzeg nálunk, fordul rá a célegyenesre, mikor volt itt foci, na, mikor, kérdezi a partnerétől, hát akkor, amikor a recski edzőtáborok álltak, így mondja, nem lehetett mellébeszélni, csak egy irányba húzni, gondolj csak Helsinkire, ott sem lett volna annyi érmünk, mondja az amúgy első és második blikkre is leginkább a Petőfi Sándor utcai, néhai dzsesszklub publikumát idéző krapek, George Harrison-forma, nyílnak az ajtók, levegőt kapok, az árnyas Irányi utcán kolompolok, a Grinzingi teraszán bamba turista délután, írót nem látok, az Ibolya felé poroszkálok, Kuczogi Szilvi, Németh Gábor és Németh Ádám az egyik asztalnál,

Kuczogi Szilvi és Németh Gábor fizetés után, az Ibolya teraszán

örömöm határtalan, megbeszélni se tudtuk volna jobban, rettentő pizza- és, ha jól látom, úgynevezett Cézár-saláta romjai fölött pihegnek, sört iszom, viszkit, Ádám megeszi a konzervkukoricát, megyek velük tovább, a térre nem jutunk el, Németh Sári a lányával, Lottival az egyik áruház gyerekosztályán keresgél, megnézem ezt a kis hölgyet, visszanéz, ez mára elég is lehetne, de vár a vasút, hív a MÁV, a Kígyó utca sarkán vág nyakon a felhőszakadás, beállok egy eresz alá, eszembe jut Pajor vagy Zsiráf a Dörgicsei borozóban elejtett, Einsteinhez a tolvajkulcsot megtaláló, pop-fizikus axiómája, ha rossz az idő, senki nincs a téren,

A Vörösmarty tér égi blokád alatt

a turisták az esőt fotózzák, öt órakor Tolnaival beszélgetek a PIM-ben, bokáig gázolok a pocsolyákban, a fejemen folyik a víz, befutok, Tolnai sincs még sehol, valahol ázik vagy szárad, a múzeumban viszont rengetegen, évek óta figyelem, olyan lett ez, mint Woodstock, négy napig nincs megállás, minden fellépő körül telt ház, György Péter jön, Takács Zsuzsa összes verseinek megjelenése alkalmából, és jönnek Marnóra,

Csordás Gábor háta kerti ingben

Csordás Tolnaira, jönnek Szabó T. Annára, Keményre fenik a fogukat, Milbacherrel és Szegővel sétálnak, csöpögnek, a zivatar miatt a sorrend bolondul, a szabadtériek torlódnak, több lesz a párhuzamosság, megjön Ottó, két kérdés, egyórás műsor, hátradőlök, hallgatom ezt az embert, és elérzékenyülök, nem kertelek: meg vagyok tisztelve, hogy a kortársa vagyok, hogy ülhetek vele, belefeledkezhetek monológjaiba, követhetem ismert-ismeretlen tájain,

Egy olvasó keze a fröccsös pohár falára tapad

a kertben végső, cáfolhatatlan, állandó társaim a könyvhétben, Bozsik, Mesés, Józsa Márta, Peer Krisztián verset lobogtat, Kemény estjén ezzel tündököl, Csordás kedves és elegáns hölgyszeméllyel tör utat, huppan le az asztalhoz, felbukkan Szabó Péter barátom Brüsszelből, a csillapíthatatlan, izgága, drága férfi, időzik, aztán porol tovább valami zebegényi nomád kocsmába, Ady villan be megint, és Keresztury, fog a hely, nem ereszt, Krusovszkyt látom, régi gyakornokainkat, a kivételes szerkesztőt, Nagy Bogit, Téreyt Zorrónak öltözve, feketében,

Két északi, feltehetőleg dán szerző inkognitóban

Marno dedikál, az Írók boltjába készülődünk, Bozsikék előrevágnak,

Csordásékkal, Tolnaiékkal maradok, aztán felkerekedünk, kétféle tömegközlekedési intrumentummal nem ismerjük a távolságot,

A Margó fesztivál elnyűhetetlen tábornoka, Valuska Laci egyenruhában

a boltban Janó tartja a frontot, a pincében borok, mesés társaság, a nagy prófétának igaza lett megint,

Marno János ír

jóllehet csalódottságomat igyekeztem a lehető legválasztékosabb formában,

Tolnai Ottó száraz ingével büszkélkedik

a fenti szereplőkkel, leplezni.

Tolnai Jutka forró csoki előtt, egy pohár sör mögött

Örvényló hangulat

Jánossy Lajos

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.