hirdetés

Jánossy Lajos: Ami személyes és ami szent – Takács Zsuzsa 80

2018. november 23.

Személyében életszakaszainak minden állomása egyszerre van jelen, a kislány, a bakfis, a fiatal nő, az érett asszony összegződik mostani, jubileumához ért korában is. – Takács Zsuzsát 80. születésnapja alkalmából Jánossy Lajos köszönti.

hirdetés

Közel lakunk egymáshoz. Gyakran látom átmenni a zebrán, várakozni a pirosnál, utána fordulnék akkor is, ha nem ismerném. Egy csöppet sem kihívó, egy szikrányit sem rátarti; tartózkodó eleganciájú hölgyet követ eltéríthetetlenül a tekintetem. Diszkrét nagyvonalúság a légkörében. Amikor keresztezik egymást útjaink, megállunk pár percre, üdvözlő kézmozdulatának könnyed, mégis határozott, előzékeny ereje, tengerkék szemének bizalmas tükre megtámaszt és felemel. Legutóbb egy apró hátizsákot viselt, amitől szálfa sudár tartása még kapott egy vajszínű árnyalatot, afféle bájt, amelyet ez az általam a legtöbbször nehezményezett, a buszokon-villamosokon praktikusan tolakodó, a városi életben leginkább funkcionális, ám fölöttébb előnytelen árucikk senki másnak nem kölcsönöz, csak neki. Személyében életszakaszainak minden állomása egyszerre van jelen, a kislány, a bakfis, a fiatal nő, az érett asszony összegződik mostani, jubileumához ért korában is.

Takács Zsuzsa életműve A Vak Reményben kapott immáron végső foglalatot. Esetében az összegyűjtött versek kompozíciós panorámája kivételes esély az újraolvasásra. Nem csupán az alkotói állomások számbavételére nyújt alkalmat, hanem felviláglik az önálló mű születésének megtörténte is. A Vak Remény felkínálja a regényes megközelítés kalandját. Az előző bekezdésben megemlített élettörténeti korszakok, jóllehet közvetlenül nem hozhatók fedésbe az alkotói fázisokkal, mégis jól kivehető a motívumok egymás mellé rendelődő bővülése és az élettapasztalat, a költői anyag egyre sűrítettebb, noha nem az elnémulás felé tartó egymásra rétegződése, préselődése. Folyamatos változásnak lehetünk tanúi, amely során a lírailag megképzett személy, az elbeszélő támpontjai, gerincszerkezetének csigolyái mind kidolgozottabbak. Az írói építkezés a késő humanista hagyománykorszak ethoszának jegyében a nevelődésbe veti bizalmát, a paideiára irányul. Miközben annak roncsolódásából, a huszadik századi tapasztalatoknak az individuumra gyakorolt végzetes következményeiből a formai konzekvenciákat levonja.

A születésnapot ünneplő szövegben a maradéktalanság igényével a legkevésbé sem léphetünk fel. Azt azonban még a regényes olvasás melletti érvek egyikeként nem mulaszthatjuk el, hogy hangsúlyosan utaljunk a Takács Zsuzsa-versek világszerűségére, amin, ha csak egy égövét emeljük ki, Budapest lírai tipográfiáját értjük, ha tetszik, koronkénti hegy- és vízrajzát, sokféle arcélét.

„Úgy gondoltam és gondolom ma is, hogy a megfogalmazás, önmagunk leleplezése gyógyít. Ezért lettem író. Vásárra viszem a bőrömet, arra vágyom, hogy esetleges olvasóim magukra ismerjenek a repedezett és begyógyuló tükörben, hogy ilyen divatos és sántító tükör-hasonlattal éljek” – mondta a Litera Nagyvizit-interjújában Takács Zsuzsa.

Ugyanolyan halk szavú, ám kérlelhetetlen hitvallás ez a pár sor, mint Takács Zsuzsa verseinek költői kérdései, állításai. Az együvé tartozásnak, a részvétnek a pátoszt mindig elkerülő, a legkülönfélébb hangnemváltásoknak, az ironikusnak, a tragikusnak, a drámainak, a komikusnak, a groteszknek tónusgazdagságával megírt, lírai vallomásai arról a tartományról hoznak hírt, amelyről Simone Weil beszélt. Arról szólnak, ami személyes, és ami szent.

Isten éltesse a kortárs és a mindenkori magyar költészet egyik legfontosabbikát!

Jánossy Lajos

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.