hirdetés

Jánossy Lajos: Avagy hol lakik az Úristen

2017. december 6.

A himnikus és a prózai hangvételt mégsem reménytelen közös nevezőn, a népnyelv lényegre tapintó blikkfandlijával (sic!) megragadni; az a kérdés, Németh Gábor tudja-e, hol lakik az Úristen. - Jánossy Lajos laudációja Németh Gábor Füst Milán-díja alkalmából.

hirdetés

„Csak, ami a világ nyelvében kimondatlanul maradt, abban Isten az Isten, ahogy azt a betű és az eleven élet egykori mestere, Eckhardt mondta”, írja egyhelyütt Heidegger. Igen, nagy szavak, ilyeneket kerestem, amikor a megtisztelő felkérésnek eleget teszek, hogy Németh Gábort Füst Milán díja alkalmából méltassam. És, jóllehet a kitüntetettől mi sem áll távolabb, mint hogy ilyes fordulatokkal éljen, az írótól, akinek nevét ez a díj megörökíti, nem idegen a magas hőfokú, míves beszéd. A himnikus és a prózai hangvételt mégsem reménytelen közös nevezőn, a népnyelv lényegre tapintó blikkfandlijával (sic!) megragadni; az a kérdés, Németh Gábor tudja-e, hol lakik az Úristen.

Anélkül, hogy a huszadik századi epika történetét, akárcsak vázlatosan, végigkövetnénk, az állítható, hogy annak napjainkig tartó kimenetele a megszólalás és az elnémulás, a megnevezés és a megnevezhetetlenség feszültségzónájában ragadható meg. Németh Gábor nem hajlandó elfeledkezni erről a skizmáról, azt mondja, „[a]zt a Nagy Művészetet, aminek súlyos metafizikai alapozása volt, és jogosnak nevezhető pátosszal, a nagyszabású tragédia esélyével, az egész létezést megrengetve hivatkozott bizonyos közös megrendülésre, már nem találni.” Erősen neszeli, hogy valahol itt lakik az Úristen.

A prózai mondat nehézségeiről a hetvenes évek végén, az Ottliktól rajtot vett irodalom sokat tud. A feladványról, arról, hogy miként lehetséges meghaladni a realista igényjelleget és megőrizni az ábrázolás eredendő ambícióját, Németh Gábor nem feledkezett meg, úgy sejti, hogy ebben lakik az Úristen.

Minden szöveg egyéniség, karcsú vagy telt, szálas vagy zömök. Különösen így van ez az alanyi hajlamú, a szűken mért mondathálózatok esetében. A próza látni enged valakit, aki, ismerjük a leckét, nem azonos a szerzővel, mégis alkatot mutat. A tekintet, amelyben tükröződik és újjáteremtődik a világ, valahonnan lát, és ennek a nézésnek nem csupán perspektívája van, hanem teste. Ezt a testet az olvasó hajlamos felöltöztetni. Egy jelentős életmű során változhatnak a viseletek, az egyedüli, ami nem, a tartás, amely tweed zakónak és kapucnis pulóvernek ugyanolyan tartózkodó nagyvonalúságot kölcsönöz. Németh Gábor azt sugallja, hogy itt lakik az Úristen.

Az epikai szerkezetek joggal hasonlíthatók egy városhoz. Mellékutcák és bulvárok, terecskék és agórák tagolják, lichthófok és lépcsőházak lapulnak a homlokzatok mögött. Kerékvetők és csatornafedelek rácsai, teraszok részletezik a szabálytalan geometriát. Németh Gábor a mellékutcák lopott fénye felől jön, a néptelen teraszokon időz, így érkezik a bulvárra. Úgy véli, ezekben a kívülről befelé tartó léptekben lakik az Úristen.

Poszt traumatikus korban élünk. A történelem, a jelentéssel felruházott tér, démoni idő, amelynek léptéke, paradox módon, amellett, hogy emberi, nagyon is emberi, visszatérően meghaladja alkotóját, olyan terhet ró rá, amelyet elhordani képtelen. Ennek az elviselhetetlenségnek a súlya válik kivételessé a huszadik században. A képzelet kiterítve szárad a felhőtlen ég alatt. Németh Gábor szerint ebben a béna szellemtestben lakik az Úristen.

Az angyal és a bábú, a Semmi könyvéből, a Zsidó vagy?, az Egy mormota nyara és a legutóbbi, Ez nem munka ennek a tudásnak az útjáról tanúskodik, de hogy az Úristen lakása elhagyott otthon-e, használatban van-e még egyáltalán, vagy kiadó, netán bontásra ítélt ingatlan, ez ügyben jelen sorok írója már nem ad tippeket.

Hanem köszönti a Füst Milán-díjas Németh Gábort.

 

Jánossy Lajos

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.