hirdetés

Jánossy Lajos: Elszállt egy hajó a szélben

2018. július 1.

Harminc év után, tegnap bezárt a Jupát – a Wichmann. A kóstolódó és érdeklődő ifjúságnak immáron ismét egy hellyel kevesebbet tudunk megmutatni, amely nélkül nem lennék azok, akik vagyunk. - Jánossy Lajos 2flekken.

hirdetés

Rossz volt a bor. Rossz a fehér, rossz a vörös. Kimért és rossz.

A rántott húsos szendvics jó volt. Az egy szelet kenyérre fektetett, frissen sütött rántott hús. Köntöse aranybarna, termete imponáló. Ropogós külcsín, szaftos belbecs. Citromszelet, paradicsomcikk.

Az egyetlen hely, ahol ettünk is.

Pult, faasztalok és székek, a falon képek. Két evező, egy gitár. Fotók.

Kívülről nem látszik. Nappal egyáltalán. Nem az utcának riszált, nem kifelé mórikált. Egyemeletes ház, mellette játszótér. Király-Kazinczy sarok. Sötétedéskor a négyzetosztású, széles ablakon a sárga fény vonakodik, az üvegre tapad, az utcára nem vetődik. Nem árad, nem tódul. Gyengéden szitál, a járdára nem loccsant pocsolyát, a járdán inkább szendergőn világító árnyék.

Nagy Attila Kristóf hozott ide. Reggelig nyitva van, mondta, igény szerint. Abban akkoriban nem volt hiány, bárhova vetődtünk, annak igényével tettük, hogy reggelig legyen nyitva. Nyitva lehessünk valahol reggelig.

Könyököltünk a vastag füstön, ittuk a bort, a rosszat, a vöröset. Lapjával álltunk a bejáratnál. A söntés zsúfolt, a permanens házibulik közönségével tömött. Underground zenészek tépett ingekben, egyetemisták légnadrágokban. Ifjú piktorok vad tekintetekkel, kezdő festőnők színes, lobogó hajakkal. Induló írók lötyögő zakókban. Botrányhősök és lézengő ritterek fontosságuk tudatának maskarájában.

Hogy a nyolcvanas évek alkonyán vagyunk, csak utólag tudható. 1987-ben nem úgy tűnt, hogy véget érnek. Inkább, hogy minden új – marad a régiben.

A pult mögött Wichmann Tamás dolgozott. A néhai bajnok, a tévéből felismerhető hajós, a fair play-díjas versenyző. Kenujával, megannyi diadal után, partot ért, kikötött a hetedik kerületben. Horgonyt vetett.

Jó volt Wichmannra hagyatkozni; tudni, hogy ő csinálja ezt a helyet. Hogy nincs benne semmi flanc, semmi flikk-flakk. Van egy rendes kocsmánk. Egy rendes kocsmárosunk. Nem akar több lenni, mint ami. A tulajdonos fizikai és pszichológiai adottságai szavatolták a nyugalmat a fedélzeten. Lábunk mellett atlétikus, csillogón fekete bundájú farkaskutyái vonultak.

Baksa-Soós János egy alkalommal az emeleti, úgynevezett különterembe, ahol egy hosszú távollétre készülő barátunkat búcsúztattuk, megérkezett, irhabundáját legott a fogasra dobta, alatta meztelen felsőteste, akár az íj, feszült, leült, szó nélkül gitározni kezdett, játékát finoman modulált füttyszóval kísérte. Hajnalig, szakadatlanul.

Egy nyáron át Hubertust ittam itt Szaniszló Zoli cimborámmal, aki Szegedről, vállán egy törülközővel futott be Budapestre, néhány napra jött, három hétig az aktuális csajom parányi lakásának tágas ruhásszekrényében aludt. 1989-ben jártunk, arról vitatkoztunk az igény szerint folyamatosan reggelig nyitva tartó lokalitásban, mi lesz Magyarországgal, mi lesz belőle. A Wichmann olyan hely volt, amilyennek szerettük volna látni.

Harminc év után, tegnap bezárt a Jupát – a Wichmann. A kóstolódó és érdeklődő ifjúságnak ismét egy hellyel kevesebbet tudunk megmutatni, amely nélkül nem lennék azok, akik vagyunk. A tér, a Wichmann és az idő, mi magunk, csupán az elbeszélésekben találhatunk egymásra.

Hogy mi a jó és mi a rossz, arról Esterházy Péter szövegkönyve alapján Gothár Péter adott örökbecsűen hírt az Idő van című filmben:

„Rossz, hogy idegesít az anyám, jó, hogy együtt aludhattam vele, ha az apám kuncsorgott, rossz volt hallani, hogy szeretkeztek, rossz ha veszekedtek, jó a bukta, jó a gázos lufi, amit apám szerzett, jó áldozni, jó a templom, a tömjén, rossz gyónni és a karének, jó amikor a kis Tóth először lesmárolt, rossz, amikor letapizott, aztán ez megint jó, jó a Cartouche, sokszor ugyanaz jó, ami rossz, például veled vagy a fejtett bableves, jó a két hét vezetőképző, jó, amikor nagy társaságban egyszer belenyúltam a nadrágzsebedbe, jó a vodkás dzsúz a kis Tóthéknál, jó, amikor valaki a strandon a bikinim alá kapott, rossz, hogy bevág a gumi, rossz, hogy a takaró alól reggel büdös levegő megy ki, jó a Balcsinál, amikor a döglött angolnák voltak, jó a korláton lecsúszni, rossz anyámat bokán rúgni, jó a tornából a kelep. Jó volt a mumpsz, rossz a dátum, rossz a vatta..."

És most már hozzátehetjük: rossz volt a bor, jó a Wichmann ....

Jánossy Lajos

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.