hirdetés

Jánossy Lajos: Ez nem az

2017. május 2.

A Ferencvárosi Torna Clubtól elvették a nevét, csináltak belőle Édoszt, majd Kinizsit, a zászlóját is elvették, piros-fehérre cserélték a zöld-fehéret. A csapat a kiesés szélére sodródott, de mindig telt házas meccsek előtt vesztettek, minden alkalom politikai tüntetés volt. – Jánossy Lajos 2flekken.

hirdetés

Csuhai Pistának

Megyünk haza ebédre, még be sem lépek a nappaliba, apám már hozza, mutatja, ez volt az. Tudom, mire gondol, de látom, hogy nem ez volt az. A kezében a Ferencvárosi Torna Club kicsi, háromszög alakú zászlója, a műselyembe tűzve hat jelvény a csapat háború előtti és utáni korszakából. Apám szerint ez himbálózott a bölcsőm fölött. Nem állítom, hogy emlékszem, mi volt az orrom előtt két hónapos koromban, de „fénykép készült forte-filmre”, azon cakkozott szélű az anyag, két színre bontott, mások az arányok. Amit a hall küszöbén a kezében tart, jóval későbbi, csíkos, dupla textil, felül vízszintes merevítővel.

Ez a zászló az íróasztali lámpámon lógott 1984-ig, amikor Vincze Géza vette át Novák Dezsőtől a Fradit, és Ebedli Zoltán a Dózsába igazolt. Aztán bekerült a fiókomba, az 1974-ben felújított Üllői úti pálya megnyitójára szóló díszbelépő dobozába, amiben az 1981-es, a bajnokságot jelentő, hazai, Videoton elleni győzelem után a tizenhatosról tépett fűcsomó száradt. A hat jelvény egyikén, a zöld-fehér címerpajzson a turul karmaiban a labda. A másikon lövésre lendül egy futballista lába. A jelvények valószínűleg Petrogalli Oszkártól, apám anyai nagybátyjától származtak, aki az FTC elnökségi tagja, amúgy a felvidéki magyarság jeles kisebbségi politikusa volt. A bölcsőm fölötti zászlót Laci bácsi akasztotta fel, ő még a százszázalékos Ferencvárost csodálta, a T-csatársort, látta játszani Toldit, Takácsot, Táncos, Turait és a kis T-t, Kohutot. És látta Lázár tanár urat; fehér kesztyűben lépett a gyepre, és a fehér kesztyű a meccsek végéig makulátlan maradt.

Apám a Henni - Rudas, Kispéter, Szabó - Kéri, Lakat - Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor-féle tizenegyet látta, és látta, mi maradt belőlük, amikor a komcsik, Rákosiék szétszedték őket; a Honvédelmi Minisztérium csapatába és a BM csapatába, a Honvédba és a Dózsába kényszerítették a játékosokat. A Ferencvárosi Torna Clubtól elvették a nevét, csináltak belőle Édoszt, majd Kinizsit, a zászlóját is elvették, pirosra-fehérre cserélték a zöld-fehéret. A csapat a kiesés szélére sodródott, de mindig telt házas meccsek előtt vesztettek, minden alkalom egy politikai tüntetéssel felért. Apámnak a szurokkal ragasztott gombfocicsapatai között ott volt a még ép Fradi, amelynek színeiben, a 48-49-es idényben Deák Bamba 59 gólt rúgott. A Fradi olyan evidencia volt az életemben, mint az 56-os forradalom. Ebből a kettőből nem engedünk. És persze Trianonból, a magyar Hiszekegyből: Hiszek egy országban, hiszek egy hazában, hiszek Magyarország feltámadásában!

Az 1974-es pályaavatáson voltam először kint, 1:0-lal rontotta az ünnepet a Vasas, Müller lőtte a gólt, a frissen festett ülőszektoroktól festékes lett az apám dzsekije. Tizenkét éves koromtól jártam önállóan, a Nagyvárad tér felé eső álló helyeken, a B-középben ugráltam bokáig érő zászlóval a hátamon, eksztázisban kiabáltam a kórussal. A táborba csövesek jártak, P. Mobil-, Beatrice-, Hobo-rajongók, kitűrt flaneling, alföldi papucs vagy csizma, szimatszatyor. Gimnazisták és szakmunkásképzősök és egyetemisták együtt ordították, hogy mars ki, mars ki, amikor a rendőrök bejöttek, és kiemeltek valakit. Volt, hogy lovasrohammal oszlattak, máskor gumibottal, gázsprével. Én a Hajdú-Martos-Bálint-Rab-Vépi-Mucha-Takács-Ebedli-Pusztai-Nyilasi-Magyar-féle csapatot láttam. Fradi nyeri ezt a bajnokságot, / Nyilasi a gólkirályságot, / Ebedli az év labdarúgója, / NB I.-ből kiesik a Dózsa!!!

A Ferencváros története a magyar történelem része volt, amibe beletartozott, hogy egy negyvenes évekbeli mérkőzésen a korabeli B-középből a zsidó származású, katolizált Rónay Pufit már kipenderítették. És az is, hogy '44-ben a szélsőjobboldal megszállta a Ferencvárost. A '45 utáni Magyarországon az ellenállás egyik jelképe lett a Fradi, és a fenti és az ezekhez hasonló történeteket a kollektív emlékezet, a sztálinista nyomással a vállán, maga alá gyűrte.

Én már csak úgy nőttem fel, hogy a Ferencvárosi Torna Club saját nevelésű játékosokból állt. Úgy nőttem fel, hogy a klubhűség mindenekelőtt való. Mándyn nőttem fel, Moldova Ferencvárosi koktélján. Esterházy Termelési regényén. A Szász Péter rendezte, Szépek és bolondok című filmen. Vezette Ivicz: jól. Meg az apámon.

Akivel most azon töprengünk, hogy a fiam bölcsőjén ott legyen-e a zászló, ha nem is az egykori, hanem ez, ami nem az. Ő nagy hagyományőrző, a vasárnapi ebédeken mind a mai napig halkan, egy fél mondat erejéig megemlíti, mit játszott a csapat szombaton. De választ, reakciót persze már nem vár, kanalazzuk a levest. Én szintén hagyománytisztelő vagyok, viszont számomra a Ferencvárosi Torna Club története véget ért. Apámmal sokat vitatkoztam, kerültem vele összetűzésbe, most azonban rövid csönd után együtt bólintunk; nem, a fiam feje fölött nem lesz ott a zászló. A címer alatt összekapaszkodó három E betűről majd akkor mesélek neki, amikor kinyitjuk a szerényen díszes fadobozt, elővesszük apám, tehát az én gombjaimat, és Deák elvégzi a kezdőrúgást a megfelelő, gyöngyházszínű inggombbal.

Jánossy Lajos

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.