hirdetés

Jánossy Lajos: Három holló

2017. november 27.

És lám és igen, a múlt hét szerdáján az Erzsébet híd pesti hídfőjénél megannyi lelkes ünneplő gyűlt össze, szorult az utcára, mert a Három holló szélesre tárta ajtóit. –  Jánossy Lajos 2flekken.

hirdetés

Egyszer volt, hol nem volt, van Budapesten egy férfiú, aki a nyolcvanas évek végén úgy döntött, hogy itt, ebben a városban veti meg a lábát. Olyan, de olyan kíváncsiság lobbant benne, hogy tüzes szerelem lett belőle. Magyar életünk iránt olthatatlan szenvedély fűtötte. Wilhelm Droste, hiszen róla van szó, sokszor elmondta már, milyen benyomások sűrűsödtek tapasztalattá benne a nyolcvanas években, a kocsmákban, a presszókban, a kulturális szcénában tett látogatásai során. Amikor a Magyarországhoz vezető út történetéről mesél, Ady Endre nevét sosem mulasztja el nyomatékkal megemlíteni, akinek írásművészete nélkül feltehetőleg a hozzánk fűződő, olthatatlan ragaszkodása mérsékeltebb volna. Mert Droste minden ízében literátor, tanár és fordító, küldetéses ember.

Az első adandó alkalommal belépett Budapest életébe; a kilencvenes évek elején az Ajtósi Dürer sor bölcsészkari épületében fogott városépítő és -alapító munkába, megnyitotta a Dürer Cafét, az Andrássy úton folytatta az Eckermann-nal, amivel később a Ráday utcába költözött.

Droste ízlést és mentalitást hozott nekünk ajándékba, azoknak, akik a pinceborozók alján aszalódtunk évtizedeken át, műanyagtálcákkal lavíroztunk az önkiszolgálók neonjai alatt, a kávéházi életről könyveket bújva álmodoztunk.

Droste azt képviselte, amit egy újjáéledő világban egyedül érdemes; nem a meglévő igények után szaladt, nem azokat szolgálta ki, hanem igényeket támasztott. Aki járt nála, az megtudhatta, mit jelent a vendégtér, a kávéházi asztal, a teatojás. Egy pohár víz. Mit jelent a kultúra. Mindezeket a jellemformáló kincseket anélkül gyűjthette be az itt megforduló, hogy valamely magasan hordott orrú, műkedvelő utánzás mondvacsinált díszletei közé kényszerült volna.

A Dürerről, az Eckermannokról leolvashattuk a spiritus rector önarcképét. Figyelmes, diszkrét, nagyvonalú és sármos enteriőrök fogadták a betérőt, odáig menően, hogy a hozzám hasonló, mértéktelenségre hajló vendégeket is valamely alaktani fegyelemre intették észrevétlenül.

Wilhelm Droste aztán, hosszan úgy tűnt, belátható időn belül újabb lokalitást nem nyithat. Budapest, miközben adakozónak mutatta magát, egyre szűkebb keblű lett, a valóságos, az eredeti iránt érdeklődést nem mutatott, az alapos műgond, a hagyományba ágyazott szabad igyekezet lepörögött róla. A tömegturizmus konjunktúráján kívül eső kezdeményezéseket nem honorálta. Olyanná vált, mint a szállodai svédasztal, mindig van minden, de ez a minden nélkülöz bármi részletgazdagságot; ömlesztett, tekintet nélküli tékozlás nyomott áru fényei világítanak részvéttelenül.

De Wilhelm Droste nem adta fel, türelmesen várt, dolgozott ügyén, az ügyünkön. Hogy kedvére és kedvünkre alakítson ki egy helyet, amely otthona lesz az irodalomnak, a színháznak, a zenének, a képzőművészetnek. A kávéillatba és teapárába oldott nappaloknak, a fröccsökbe és a sörökbe feledkező éjszakáknak.

És lám és igen, a múlt hét szerdáján az Erzsébet híd pesti hídfőjénél megannyi lelkes ünneplő gyűlt össze, szorult az utcára, mert a Három holló szélesre tárta ajtóit.

2017 novemberében páratlan eseménynek lehettünk tanúi; reménytelennek tetsző évek után az alkotó szellem ismét zászlót bontott, vitorlákat feszített, több szintes alkalmatosságba költözött. Mi mással, mint dalolt és mondott Ady versekkel indult útjára a Három holló. A látottakon túl, számomra semmi nem bizonyította jobban a három jó madár életrevalóságát, mint a többnyire halkan szemlélődő Györe Balázs csodás tempójú jelenléte. Utoljára akkor láttam ilyen izgatottan önfeledtnek, amikor Vavrinka legyűrte Nadalt. A történések annyira felvillanyozták, hogy egy komplett társaságot emelt fel, és tartott mulattató és megfontolt észrevételeivel, ötleteivel és asszociációival kézben.

Él köztünk egy európai hazafi, jó magyar, Wilhelm Drosténak hívják. Nem hiszem, hogy túlzás a többes szám; kívánunk neki és csapatának Adyhoz méltó szilajságot és Kosztolányihoz mért derűt – ránk fér mindkettő. 

Jánossy Lajos

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.