hirdetés

Jánossy Lajos: Iskola a határon innen és túl

2017. szeptember 29.

Az 1968-as, második kiadású Iskola a határon belső borítóoldalain, mint igyekeztem hűen lefényképezni, remélem, kivehető, a regény nyugat-európai recepciójából olvashatók idézett mondatok. – Jánossy Lajos gondolatai a könyvtárban.

hirdetés

Nem oly rég a fiatalságot bíztattam arra, hogy vetődjön rá a Múzeum körútra, vesse bele magát az antikváriumok hálózatába. Mert jóllehet csábító az interneten beszerezni a kívánt köteteket, a művelet célzottan és biztos eredményhez vezet, a szolgalmi út ingerszegény, az olvasó ugyanúgy intézkedik, mint amikor Globus-konzervet igényel a Tescoból. A város különböző pontjain és legváltozatosabb profilú boltjaiban, optikusnál, cukrászdában, fegyverkereskedésben néhány napon belül az épp aktuális könyvek aztán átvehetők. Az izgalom leginkább az utóbbi részletekből kinyerhető, de azzal a felfokozott várakozással össze nem mérhető, amely a könyvbúvárt elfogja, amikor útra kel, majd a polcok labirintusában szimatolni kezd. Ha pásztázza a terepet, akkor a bőség kosarában ringatózik, ha egy fix műre pályázik, azután koslat, akkor a vadászszenvedély keríti hatalmába.

Ha már nem éppen in medias res kezdődnek ezek a gondolatok a könyvtárban, engedjék meg, hogy még személyesebbre fordítsam a szót, és öles léptekkel tárgyazandó témám irányába lóduljak.

Könyvesboltokkal az engem körülvevő utcák nem büszkélkednek, hovatovább Budapesten is csupán mutatóban találunk ilyes létesítményeket, viszont a MOM Művelődési Ház elé néhány éve betoltak egy szekeret – tele könyvvel. Ponyváról vehetők meg az antikvár könyvek, darabonkét háromszáz forintért. Naponta egyszer babakocsival szambázom, kőrözök a vidéken, elkerülhetetlen a kordé. Hiába kerülgetem, végül feladom, kikötök.

A bibliofil a közveszélyességig elmehet, nem ismer határokat; nemrég, annak dacára, hogy összes versei több kiadásban megvannak, Somlyó Zoltánt vettem meg - Bálint Endre páratlan borítója miatt.

Az igazi bökkenő, a mazsola a madártejben, a svédcsavar a medencében, a melltű a szénakazalban, a tizenhetes a rulettben most jön: a szemem legutóbb megakadt az Iskola a határon/-on. A formátuma állította meg a szemem. Nem ismertem ezt a megjelenést, és nem tudtam besorolni, leginkább a német Fischer paperback-kiadványaira emlékeztetett. Felütöttem, 1968, Budapest, Magvető, második kiadás. A borítón feltűnően avatott mozdulatok lenyomata; Keserű Ilona fekete, akvarell-lendületű ecsetvonásai. A hátlapról kiderül: A Magvető és a Szépirodalmi Könyvkiadó Zsebkönyvtárának 1968-ban megjelenő kötetei: Örkény István: Jeruzsálem hercegnője, Ottlik Géza: Iskola a határon, Gyurkó László: Lenin – Október. Szabó Magda: Mondják meg Zsófikának, Moldova György: Gázlámpák alatt, Berkesi András: Húszévesek, Palotai Boris: A férfi, Sánta Ferenc: Az áruló, Galambos Lajos: Zsilipek, Thurzó Gábor: A szent, Nemeskürty István: Ez történ Mohács után.

Egy szikrányi pillanatra képbe kerültem, az emlékezet néma tükrében egy szemcsényi fény lobbant. Gyurkó könyve villant be: Lenin – Október. És igen, ugyanez az anatómia. A könyvet részletekre menően láttam magam előtt, azaz láttam a polcot, láttam a szomszédjait. A szülői könyvespolcot láttam, tehát láttam a könyvekre támaszkodó családi képeket, és egy porcelán nippet is láttam. Inkluzíve a néha evangélikus pap, apai nagyapám veti a hátát Gyurkó könyve mellett Karinthy Ferenc Budapesti őszének, és a nagyanyámtól örökölt fajansz őz hajtja fejét nyugovóra Moldova Negyven prédikátorának.  A könyvet azonban én vettem, tizennégy évesen, ebben bizonyos vagyok, de az már csak rémlett, halványan és a mából megmagyarázhatatlanul, hogy Gyurkó opusza körül mintha valamely, a hivatalos pártnarratívával szembehelyezkedő mítosz kerekedett volna. Nem tudom, rejtély, másért aligha vettem volna meg. Örülnék, ha valaki megerősítene hiedelmemben, vagy eltántorítana attól.

Most pedig vissza Ottlikhoz. Mert messze nincs még vége.

Ugyanis a belső borítóoldalakon, mint a lenti mellékletekben, remélem, kivehető, a regény nyugat-európai recepciójából olvashatók idézett mondatok: a The St. Louis Post-Dispatch-ból (1966), a Best Sellers-ből, New York, (1966), a Le Parisien Libéré-ből, Párizs (1964), a Le Monde-ból, Párizs, (1966), a Neue Zürcher Zeitung-ból (1963), a Die Tat-ból, Zürich (1964), és az Arbeiter Zeitung-ból, Wien, (1963). Nos, ez, ami megtorpanásra késztetett végképp. Nem végeztem mostanáig filológiai vizsgálatokat, bevallom, csak találgatásokba bocsátkoztam. Ámulatom nem mérséklődött, csodálkozásom nem csillapodott, tátott szám úgy maradt.

Egyrészt meglepett, hogy Ottlik regénye, az 1959-es megjelenést követően milyen gyorsasággal került ki, ahogyan akkoriban mondták. A fogadtatáson nem ütköztem meg egyedül. Ami fölött azonban igen, és amit röviden és lakonikusan nem értek; miként volt lehetséges 1968-ban, Magyarországon ilyen munícióval, mai szóval: promócióval meglendíteni egy könyvet. Bőven lehetséges, amikor feltépem ingmellemet, és számot adok arról, hogy megannyi kötet megfordult a kezem között, ám ehhez hasonló esethez sosem volt szerencsém, kiderül, botcsinálta literátor szaporítja itt a szót. Gondolatai vannak, ismeretei kevésbé.

Valaha azt írták az ilyen cikkek végére: leveleket a szerkesztőségbe várjuk.

Mint kiderült, ismétlem magam, nem hagy nyugton az Ottlik-kiadás, Sík Csaba a főszerkesztő. Hogyan juthatott erre a megoldásra, kivel egyeztetett, kivel nem, szőnyeg szélére állították-e ezért. És igen, cet, cens.: volt-e folytatás? Avagy ez lett volna az úgynevezett Kádár-i konszolidáció egyik látványos, netán észrevétlen maradt első gesztusainak egyike? És a könyvkiadásban az utolsó is egyben?

Kérdések, visszatérők, és nem utolsólag egy tipográfiailag kifogástalan könyv: Ottlik regénye, az Iskola a határon, 1968 Magyarországából ….    

 

 

Jánossy Lajos

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.