Januári szerintem

Szilasi László lapszemléje

2007. január 11.
Mint tudjuk, a február a hónapok novembere. A január ennél csak annyival rosszabb (még ha most globális felmelegedési pszeudo-tavasz van is), hogy előtte december volt - ami azért mégiscsak egy jó hónap, szerintem. Meg annyival, hogy utána a február következik.

          Vegyünk egy példát. Somssich-Szőgyény Béla A mesék országa című visszaemlékezésében (Holmi, 2006. december) azt írja, hogy amikor 1946. január 10-én, Bárdossy László kivégzésének napján, Lee Miller (modell, múzsa, háborús fotó-riporter és volt Vogue-manöken, tudják, az a gyönyörű nő, akinek a nyaka Man Ray híres fotóján éppen úgy néz ki, mint egy phallosz, s aki aztán később – nem kevésbé emblematikus kép - lefényképeztette magát meztelenül Adolf Hitler müncheni fürdőkádjában is), szóval, amikor ez a Lee Miller belépett a Flóris ajtaján, és az ajtó becsukódott mögötte, a volt miniszterelnök megítéléséről és kivégzésének konkrét módjáról zajló vita azonmód felújult, s az előbbinél is zajosabb purparlévá zagyvult. Miller aznap reggel elkészítette a híres felvételt. Tudta, mert ott volt, hogy Bárdossy, kegyelemből, golyó általi halált halt. Azt is tudta, hogy utolsó szavai ezek voltak: God save Hungary from all these bandits! – Mentsd meg, Isten, Magyarországot ezektől a banditáktól. Sőt, alighanem hallotta azt is, hogy amikor a pap a halott felett imádkozott, valaki bekiáltotta: Lőjjétek le a csuhást is! Miller próbálta mindezt elmondani. A vita folytatódott, nem nagyon sikerült neki. Láthatóan nagyon megviselte a kora hajnali kelés. De azért mondott még néhány mondatot, mielőtt elutazott Romániába, hogy – a kínai talpmasszázs erdélyi változataként – hadd tapossa ki a fájdalmat belőle is a medve. Ezt mondta: „Nem csodálnám, ha legközelebb a róla elnevezett utcán mennék majd a mostani vezetők kivégzésére. […] De most elmegyek, elegem van a ti gyönyörű és borzalmas országotokból, a mesék országából. Csak mondjátok a magatok meséit egymásnak, minek kell azt nekem hallgatnom?” Jó kérdés, viszonylag sűrű történet. Hangoljon derűre januárban. Vagy bármely más hónapban.
 
          Ide most nyilván kellene egy hangulati ellenpont. Momentán azonban összesen csak annyi jut az eszembe, hogy Abramovics jéghokicsapatát úgy hívják: Avantgárd Omszk. Ez ügyes, kellően pozitív is, de most, azt hiszem, nem elég.
 
          Szerencsére a karácsonyi ÉS, úgy emlékszem, tényleg nagyon jó volt. Előveszem újra. Elöl Kukorelly (Jó, rossz, semmi, egész), hátul Darvasi (Vidám mondatok), köztük meg a nagy Európa-beszélgetés (többek között Hélene Cixous-val és Nádas Péterrel), Esterházy Péter (benne hangulatilag mindig nagyon bízom, de most még az ő írásának is az a címe, hogy Esti Kornél első gyilkossága, ám az utolsó mondat – zsemlegombóc- és pirított hagyma-kontextusban - mégiscsak az, hogy „Az emberi szenvedés fenségét szeretem.”), Károlyi Csaba interjúja Závada Pállal – vagy épp Zalán Tibor versei az ötvös mesterhez. Meg hát a többi, és egyáltalán, úgy egészében. Jól emlékeztem. A decemberi Holmiban csudálatos még a Mozart-blokk (Gerhard vom Hofe, Bán Zoltán András, Alfred Brendel, Silke Leopold), és az is nagyon tetszett, hogy Domokos Mátyás szerint az Eötvös Collegiumban (Ahol a minimum volt a maximum, Kelevéz Ágnes beszélgetett nagyszerűen) a bölcsészt bölcsésznek nevezték, a TTK-st viszont (ha jól értem) dögésznek – ó, azok a boldog ötvenes évek! (Amúgy: kultuszminiszterek! Elolvasni, megtanulni! Jövő hónapban kikérdezem!) És utána még két remek Roger Fry-esszé (Seurat, Vincent van Gogh) – jó szám ez is. Ahogyan az évvégi Nagyvilág is: van benne Orhan Pamuk (A Boszporusz vizének visszahúzódása idején – meg Tasnádi Edit írása 2006 Nobel-díjasáról), Daniel Kehlmann (Ölni, igazi szikár remekmű – ha ilyet tud, még kevésbé értem, nem is igaz: éppenhogy értem, minek termeli, „megbízható tudományossággal, ám egyszersmind olvasmányosan is”, az afféle generáleuroamerikoid-biztonságijáték mainstream-szemetet, mint A világ felmérése, megvette vagy egymillió német, én magam 2690 magyar forintot adtam érte, de mindnyájan tévedtünk, méghozzá jó nagyot, még csak nem is igazán rossz, lásd még Nádast: „Európának és Amerikának vannak ugyan intellektuális rángásai, de intellektuális élete nincs, nincs épkézláb ötlete vagy javaslata. A festőket a galériások irányítják, az írókat a populista könyvpiac.” [ÉS, dec. 22., 18.]), valamint Maurice Blanchot, aki már megint, még mindig: zseniális (Halálnak halála). A januári Tiszatájban nagyon jó Virág Zoltán Hiper-balcanicus-blokkja, a Jelenkor (részben: újra) felfedeztette velem Forgách András, Kőrösi Zoltán és Judith Hermann prózáját, meg Zalán Tibor költészetét, fontosnak látom a Lettre téli számának prózai látleletét és szlovák szólistáit, gyönyörű a jubileumi Beszélő (a 449. számmal ünneplik a 25 évet), de a legjobban szerkesztett lapszám ezúttal mégiscsak az 58. EX Symposion. Földön futók, Pató Attila munkája. A happy endinget elkerülendő zárásul ebből idéznék, Mesés Pétertől, hogy teljes legyen a fekete keret.
 
          …amikor a Tar-szám már nyomdába került, akkor kaptam meg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából a dossziémat. Nem tudom, ki »Kozma « és ki »Endre«, s nyugodjanak meg, nem is fogok nyomozni utánuk. S ha megtudnám is, kik rejlenek e nevek mögött, nem állnék fel semmilyen asztaltól csak azért, mert ők is ott ülnek. Nem haragszom rájuk, nem vagyok egyébként sem haragtartó ember, ráadásul semmi különöset nem jelentettek, amit ne tudnék én magam is. Tulajdonképpen valószínűleg nem is ártottak nekem. De egykori tisztjeikkel együtt nyalják ki a seggemet.

Szilasi László

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
b.anita b.anita 2007-01-27 16:05

 Na,régen írtam már ide. Csak azt akarom mondani,hogy a februári még fent sincs

gébics gébics 2007-01-26 21:01

Tisztelt Orleans! Megtisztelő a kérésed. Sajnos erre most nincs időm, de ígérem, egyszer megcsinálom. Reszkessenek a langymeleg haveri körökben és érdekszövetségekben bepenészedett irodalmi lapok!

orleans orleans 2007-01-19 20:01

Őszintén érdekelne: hol állítja Szilasi, hogy a magyar folyóirat- és hetilaptermés teljes áttekintését nyújtaná? gébics, az olvasói tapasztalataid (Esterházy, Háy) tök érdekesek; miért nem írsz egy 'alternatív szemlét'? Küldd be a literának, ha megüti (az olykor, lássuk be, nem túl magas színvonalat), lehozzák. Ha nem a litera, akkor más. Vagy tedd fel ide, a "kommentbe", kb. a köv. paraméterekkel: foglald össze 5-6000 leütésben a januári magyar (szépirodalmi és kritikai) termést, lehetőleg úgy, hogy ne puszta felsorolás, szerzők és címek listája legyen. Kíváncsi lennék, hogyan oldanád meg, mennyivel volna teljesebb a kép. (Hogy kik szerepelnének benne név szerint, nem különösebben érdekel - az viszont igen, ahogyan és amit róluk írnál.)

bávatag bávatag 2007-01-13 22:56

 igen, jól helyrerakja, csak azt nem értem miért nem tette meg ezt senki korábban, ráfér az esterházyra!

korrekt korrekt 2007-01-13 16:36

 Esterházyval kapcsolatban, nem az a rémdráma, amiről írsz, hanem amiről az eheti Mancs ír.

gébics gébics 2007-01-13 13:35

Szilágyi helyett Szilasi. Elnézést az elírásért!