hirdetés

"Janus-arc”

Kiss Ottó: Javrik könyve. Palatinus, 2004

2004. június 18.
Kiss Ottótól minden távol áll, ami "pazar” és "leleményes”, minden, ami hangos, látványos, cseles. Ő leginkább a halk, tompa fényű, gyerek- és kamaszkori délutánok költője, a krétarajz, a pasztell mestere, ecsettel a kezében az akvarell művésze.
hirdetés

Amikor legutóbb Péterfy Gergely a Bányató című könyvét olvastam, nem gondoltam, hogy a következő kortárs prózai tapasztalatomat ilyen mértékben megelőlegezik a Péterfy-műhöz fűzött jegyzeteim. Nehéz első mondatot találni a Péterfy könyvéről való beszédnek, írtam fel magamnak, mert nem gyakori tapasztalata az olvasásnak az elsődleges, érzéki szint, amely az első pillanatban magával ragad és az utolsó oldalakig fogva tart, ahogyan ezúttal történt. Kiss Ottó könyvéről is minden elemző megértésen innen előrebocsátandó, hogy érzéki szövegfaktúrájú, erős és egységes világú mű, az elbeszélés szelleme a Javrik könyve epikai szándékai szerint saját műfaji lehetőségeit és elvárásait szinte hézagmentesen kielégíti. Ráadásul úgy tölti be törvényeit, hogy érvényesen hagyja nyitva a formai kérdéseket; a novellafüzér és a regény közötti eldöntetlenségek nem poétikai bizonytalanságot teremtenek, hanem a történetek egymásba játszásának és flexibilitásának "feltételes módját” fogalmazzák meg. Ez a megoldás épp az átmenet- és átjárás-jelleget hangsúlyozza, anélkül, hogy erőltetne, meg akarna úszni, avagy ki szeretne kényszeríteni valamit, valami keresettet és mesterségeset.
Kiss Ottó kötetének hátsó "fülén” a kiadó "pazar írói leleménnyel megírt regényként” ajánlja az olvasók figyelmébe a Javrik könyvét. Bár, mint az gondolható, ez pusztán hatásos reklámszöveg - bárki író büszkén vállalhatná -, még sincs ilyesmiről szó, épp ellenkezőleg: Kiss Ottótól minden távol áll, ami "pazar” és "leleményes”, minden, ami hangos, látványos, cseles. Ő leginkább a halk, tompa fényű, gyerek- és kamaszkori délutánok költője, a krétarajz, a pasztell mestere, ecsettel a kezében az akvarell művésze. A regény- és a novellaforma közötti már említett egyensúlyozása sem bravúrstikli, hanem magától értődő szövegalakítás, amely nem hisz világának monumentalitásában, inkább a törékenységében, ugyanakkor abban sem hagy kétséget, hogy "minden egyszerre van” (Hekerle): a kisváros gyerekkorának szereplői és a későbbi évek figurái árnyékot vetnek előre és hátra, jövőbeli és múltbéli önmaguk folytonossága Javrik életének állandó forgatagát és forgandóságát biztosítja. Az első fejezetekben behangolt óvodai és iskolai lépések Kiss Ottó fűszerezésében egy lehetséges fejlődésregény expozíciós és expedíciós lehetőségeit is magukban hordják, de a szerző nem feszül rá erre az ívre (sem), nem akar minden szálat egymásba sodorni, majd elvarrni, megelégszik azzal, hogy megformálja, tehát megszelídítse Javrik történetének azokat az epizódjait, amelyek természetesen a lányok, aztán nők, játszótársak, aztán barátok, apák és anyák körül forognak; ennek a hálónak - egyszer gúzsba köt, máskor megtart - a csomóit bogozza Kiss Ottó, miközben írásai "helyrajzi számáról” is gondoskodik, vagyis minden sorában tapintható, hogy vagyunk valahol, a miliőre és couleur locale-ra vetődnek szereplőinek körvonalai.
Ha a Kiss Ottó-i prózát jellemezni kell, a szemérem jut eszembe, mégpedig a szó eredeti értelmében: diszkréció, tapintat, előzékenység, szerénység. S bár ezek nem kimondottan esztétikai minőségek, mégsem tekinthetünk el attól, hogy az úgynevezett formaproblémák életproblémák is egyben, azaz a megközelítés bármely módja létszemléleti karakterű. Kiss Ottó gyengéden nyúl a világhoz, nem ítél és nem ítéltet; ha a könyv első szövegegysége Mészölyt (is) játékba hozza, "Pannon üledék”, akkor rímelhetünk tovább, és a világot érintő gesztusok sorába okvetlen felvehetjük a megbocsátást. Ahogyan Kiss Ottó az erotikát, a hűséget, a becsapást, a félelmet, az emberi helyzetek elemi minőségeit ismeri és értésünkre adja, a finom és tiszta illatok, amelyekkel megtisztítja a teret, anélkül, hogy a szépelgés, az önsajnálat vagy az öntetszelgés ismert masinériáját működtetné, feltétlenül szavatolja írói autonómiáját. A Javrik könyvében többszöri utalás, sőt oldalakon át futó sorok invokálják Csezmicei János, alias Janus Pannonius alakját és szellemét. Amikor és amiként Kiss Ottó Csezmicei históriáját pedzi, az odafordulással saját ars poeticájáról is számot ad, áttételesen arról beszél, hogy a Kiss Ottó nevű írót a Kiss Ottó nevű "ürge” alakmásai foglalkoztatják elsősorban, anyaga és témája a személyes élettörténet, amelynek hangot, nevet, nyelvet Kiss Ottó magyar író kölcsönöz. Az írói önreflexivitás helyett az ábrázoló megismerést választja, s bár könyvének mottója szerint: "Nincs fogalmazvány, mely igaz ne lenne - ám hamis is egyben. Minden leírható, és semmi sem irható le”, cáfolja ezt; nyugodtan javasolható az olvasónak, hogy lépjen túl az idézetteken - meg fog győződni az ellenkezőjéről.

Jánossy Lajos

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.