Jáva árnyai Budapesten
Tari Eszter pécsi festőművész két alkalommal tanulmányozta a Balin és Jáván kialakult árnyjáték-formát. E különleges összművészeti játéknak eddig nem volt összefoglaló magyar irodalma – már van; ezt az előadók fontos, kezdeti lépésnek minősítették.
- 2009. január 21.
„A wayang nagy misztériuma millió apró részletből épül fel, melyet csak akkor értünk, ha sokat tanultunk Jáva és Bali szigetének népétől, történelméből, művészetéből. S mindez még mindig kevés […] Nem elég megtanulni valamit, élni kell vele. Éppen ezért tiszteletreméltó Tari Eszter, pécsi festőművésznő vállalkozása, hogy könyvet írjon − méghozzá nekünk, magyaroknak − a wajang-bábjátékról.
(fotók: Györe Gabriella)
Mert Tari Eszter vállalkozása az első lépés csupán. Ő megkezdett egy utat, egy nem könnyű utat, tanulni kezdte azt, hogy mi az a wayang. […] Magyarországon Távol-Keletre olyan szellemek nyitottak, mint mindenekelőtt Kőrösi Csoma Sándor, vagy a Buddha életét tanulmányozó Schmidt vagy Téchy, a jógát tanulmányozó Kacsvinszky, vagy Baktay, de idesorolhatjuk az olyan univerzálisan nyitott elméket is, mint Hamvas Béla vagy Várkonyi Nándor.” − mondta Tari Eszter Jávai árnyak című kötetét bemutató beszédében Weiner-Sennyey Tibor az Indonéz nagykövetség rendezvényén, melyre 2009. január 20-án délután négytől került sor.
A Jávai árnyak kötet arra vállalkozik, hogy a Bali szigetén komoly hagyományokkal rendelkező vajang bábjátékokat, illetve azok egyik formáját, a vajang kulitot mutassa be: a kötetet négy fejezetre tagolta a szerző. Az első részben az árnyjáték és a vajang különbözőségét mutatja meg, egyúttal történeti áttekintést is adva arról, hányféle típusa alakult ki a vajangnak Jáva történelmi változásainak során.
A második részben a vajang kulitot, a gyönyörű színekkel festett, átlyuggatott bőrből készült bábokkal előadott árnyjátékot mutatja be, melyet eredetileg csak az árnyékokat látva, ma már a színpad mindkét oldalát körbejárva megcsodálhat a néző. A harmadik részben az egyes vajang-kulit bábokat, nevüket, történetüket és szerepüket tekinti át Tari Eszter, végül röviden a vajangnak a nevelésben betöltött szerepéről is szól. A Nagykövetség szobáiban a bemutató alkalmából e bábok jó részét meg is nézhette a közönség.
A kötetet H. E. Mangasi Sihombing, az Indonéz Köztársaság Magyarországra, Horvátországba, Bosznia-Hercegovinába és Macedóniába akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének szavai vezetik be, aki a vajang árnyjátékkal kapcsolatban a kötetben megemlíti, hogy az emberi élet múlandóságát, árnyék-voltát jelképezte, hogy csak az árnyakat lehetett látni a színpadon. Az árnyékokkal e világ árnyék-voltát, s a másik, az e fölötti, e mögötti, valódi-világ jelenlétét hangsúlyozták: a vajang bábok jellegzetesen hosszú karjainak pedig kettős funkciója van – de erről már csak azok értesülhettek, akik részt vettek a bemutatón, hiszen e magyarázat már itt hangzott el a követtől.
Eszerint részint az indokolja a bábok hosszú karját, hogy a kezek földközelségével a föld vonzerejét, fontosságát, lényegiségét kívánják hangsúlyozni, másrészt – s ez már az jelenvaló világ árnyék-voltának és egy elképzelt világ valós voltának összefüggésében kapott fényt − e kezek hossza egyúttal azt is jelenti, hogy az ég, a valós és elérendő világ sincs annyira távol, mint néha látszik.
A követ utalt arra, hogy ugyan a vajang őshazája nem Jáva, de mikor Rabindranath Tagore egy alkalommal Jávára látogatott, s megnézett egy vajang kulit előadást a Mahábharáta 147 vajang kulit-színpadra alkalmazott történetéből, a Pandava ciklusból, akkor azt mondta, hogy ugyan Indiából származik az árnyjátéknak e formája, de Jáván annyi sajátos elemmel gazdagították és olyan összművészetté alakították, melyről nehezen volna elmondható, hogy ugyanaz lenne, mint indiai elődje, így önálló létjogosultsága vitathatatlan.
Tari Eszter kötetének úttörő volta abban áll, hogy az első magyar nyelven megjelent részletes vajang kulit bemutatás − e tárgykörben még bőven van mit kutatni, ám minden további lépésnek van már mire építenie – hangsúlyozták az előadók, akik a vajangnak az ősök hagyományait átörökítő, közösséget teremtő és formáló vallásos jellegét emelték ki. Egy jávai vajang-játékból bejátszott, Tari Eszter által kommentált rövid részlet után aztán a jávai kultúra másik ágát, a táncot csodálhatta meg a közönség, ahogy végül az indonéz konyha bemutatása sem maradhatott el.
A Jávai árnyak kötet arra vállalkozik, hogy a Bali szigetén komoly hagyományokkal rendelkező vajang bábjátékokat, illetve azok egyik formáját, a vajang kulitot mutassa be: a kötetet négy fejezetre tagolta a szerző. Az első részben az árnyjáték és a vajang különbözőségét mutatja meg, egyúttal történeti áttekintést is adva arról, hányféle típusa alakult ki a vajangnak Jáva történelmi változásainak során.
A második részben a vajang kulitot, a gyönyörű színekkel festett, átlyuggatott bőrből készült bábokkal előadott árnyjátékot mutatja be, melyet eredetileg csak az árnyékokat látva, ma már a színpad mindkét oldalát körbejárva megcsodálhat a néző. A harmadik részben az egyes vajang-kulit bábokat, nevüket, történetüket és szerepüket tekinti át Tari Eszter, végül röviden a vajangnak a nevelésben betöltött szerepéről is szól. A Nagykövetség szobáiban a bemutató alkalmából e bábok jó részét meg is nézhette a közönség.
A kötetet H. E. Mangasi Sihombing, az Indonéz Köztársaság Magyarországra, Horvátországba, Bosznia-Hercegovinába és Macedóniába akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének szavai vezetik be, aki a vajang árnyjátékkal kapcsolatban a kötetben megemlíti, hogy az emberi élet múlandóságát, árnyék-voltát jelképezte, hogy csak az árnyakat lehetett látni a színpadon. Az árnyékokkal e világ árnyék-voltát, s a másik, az e fölötti, e mögötti, valódi-világ jelenlétét hangsúlyozták: a vajang bábok jellegzetesen hosszú karjainak pedig kettős funkciója van – de erről már csak azok értesülhettek, akik részt vettek a bemutatón, hiszen e magyarázat már itt hangzott el a követtől.
Eszerint részint az indokolja a bábok hosszú karját, hogy a kezek földközelségével a föld vonzerejét, fontosságát, lényegiségét kívánják hangsúlyozni, másrészt – s ez már az jelenvaló világ árnyék-voltának és egy elképzelt világ valós voltának összefüggésében kapott fényt − e kezek hossza egyúttal azt is jelenti, hogy az ég, a valós és elérendő világ sincs annyira távol, mint néha látszik.
A követ utalt arra, hogy ugyan a vajang őshazája nem Jáva, de mikor Rabindranath Tagore egy alkalommal Jávára látogatott, s megnézett egy vajang kulit előadást a Mahábharáta 147 vajang kulit-színpadra alkalmazott történetéből, a Pandava ciklusból, akkor azt mondta, hogy ugyan Indiából származik az árnyjátéknak e formája, de Jáván annyi sajátos elemmel gazdagították és olyan összművészetté alakították, melyről nehezen volna elmondható, hogy ugyanaz lenne, mint indiai elődje, így önálló létjogosultsága vitathatatlan.
Tari Eszter kötetének úttörő volta abban áll, hogy az első magyar nyelven megjelent részletes vajang kulit bemutatás − e tárgykörben még bőven van mit kutatni, ám minden további lépésnek van már mire építenie – hangsúlyozták az előadók, akik a vajangnak az ősök hagyományait átörökítő, közösséget teremtő és formáló vallásos jellegét emelték ki. Egy jávai vajang-játékból bejátszott, Tari Eszter által kommentált rövid részlet után aztán a jávai kultúra másik ágát, a táncot csodálhatta meg a közönség, ahogy végül az indonéz konyha bemutatása sem maradhatott el. 
Hozzászólás