hirdetés

Tóth Kinga: Jegyzetek a toronyból

2018. szeptember 20.

Most a szív fölött ülök, nem is tudom, mi legyen az óratorony, a város feje vagy a szeme, mindenesetre a faágak és a mókusok közül figyelek, állandó partnereim a kis vörös és a barnásabb (állítólag van egy harmadik is), a harmonikás és a harangok. – Új sorozatunkban Tóth Kinga HuBook.de felkérésére írt városírói jelentéseit olvashatják magyarul a Literán.

hirdetés

1. Harang, harmonika, hangya

Először január vége van és Sonja Hornung kolléganőmmel-barátnőmmel a katolikus kollégium konyhájában színes cicanadrágokba bújunk, a fejünkre pedig kötött hajpántokat húzunk, hála anyámnak, aki a telet durvábbnál durvább színkombinációjú hajpántok és fülvédők kötésével tölti, mivel egyszer elszóltam magam, hogy fázik a fülem. Sonjának készítek egy fitness dobozt, a parfümömnek nagyon sikkes arany kartonja volt, abba megy a hajpánt, az alma, vitamin és a gumikötél. Mikor már kellően teszteltük saját nyitottságunkat is a divat tekintetében, elindulunk a Zinsendorfergassén. Már nyitva a Spar, fordulnak utánunk a lakkcipős hivatali dolgozók („Ach, biztosan a művészek lesznek, hisz a Forum fele tartanak").

A Forum Stadtpark nekem a város szíve, Styria-szobrok, kulacstartó nők, szökőkút, és a hatalmas üvegablakos fehér épület, ahol tegnap Sonja narancs uniformisban én meg egy bevásárlókocsi beélesített kábelköteggel borzoltuk a kedélyeket, hiába a kerítés, a korlát mindkettőnket kiválóan inspirál. Célunk ma is az elkerített pavilon, ahol már rég befejeződtek a felújítási munkálatok, de a város népe és legfőképp az ott áttelelő hajléktalanok valami miatt mégsem használhatják a helyet, tilostilos, belépni, leheveredni, tilos minden. Mit lehet kezdeni egy kerítéssel, mi a jó tiltakozás... ez jár a fejünkben, mielőtt ki nem nevezem hangszernek a fémrudakat, aztán pedig kora reggel át nem húzzuk a gumiköteleket rajtuk, hát akkor kössön minket össze ez a kerítés, tornára fel!

Május van, nem kell már a fülvédő, de a copfom marad, most viszont előveszem a csinosabbik formám, mert a színház gálatermében fogok a határokról, kerítésekről, a kultúráról meg a nyitottságról beszélni az Alpok-Adria konferencián, ma van az Európa-nap, 2004-ben ma lépett be Magyarország Európa kapuján. Reggel szintén a Forumban diákoknak tartunk workshopot Ales Steger költővel, a diákok a világ minden tájáról érkeztek Grazba, a német mellett minimum két másik nyelven is beszélnek, ezt kötjük össze, szöveg-és hangszőnyeget készítünk és mesélünk mellette, a bemutatón izgulás, el is nevetjük magunkat, így hát ez is belekerül a szőnyegbe, szabad hangosnak lenni, szabad nevetni!

Most a szív fölött ülök, nem is tudom, mi legyen az óratorony, a város feje vagy a szeme, mindenesetre a faágak és a mókusok közül figyelek, állandó partnereim a kis vörös és a barnásabb (állítólag van egy harmadik is), a harmonikás és a harangok. Ők az időszámításaim, őrködöm a fejek fölött, kicsit mégis a hegy gyomrában. Luise Grinschgl kezéből lehetetlen kivenni a pakkokat, G-vel méterekkel előttem járnak, ennyit a januári fittnessről, hallom a lihegésem, ahogy kepesztetek le a csúszós lépcsőn az óratorony alá, egy másik kerítésen át, aztán megint le és jobbra. Ha találkozni akarok a várossal, ez minden nap így lesz, mégnemszámoltammegmennyi fok fel, aztán vagy a lifttel be a Mesejáratba, vagy további nagyonnagyonsokfokonéslejtőn le. Az első héten hiába van liftkártyám (többek között ez is jár egy városírónak), lefele kizárólag gyalog, legalább ennyit. Orron be, szájon ki, tíz után már csak az orra figyelünk, kilélegeztük a rossz gondolatokat, minden elcsendesedik, lever a víz, a snájdig nyugdíjasok csicseregve haladnak el mellettem-felfelé. Hát milyen őrtorony leszek így…viszont a kerítés nyitva, a második fotóm az ez, az elsőn felelősségteljesen mutatom a városírólakás kulcsát, utána a szabad kerítésajtónál állok Viktóriába.

A mosogatómon közben felépült egy hangyatársadalom, vannak a hurcolkodók, a tanakodók, a gyűjtögetők és a rejtőzködők, egyelőre ez a négy csoport tanácskozik időnként, és mivel a természetvédelem bajnoka plecsnit már rég magamra csaptam, csak úgy nem likvidálhatom őket, először kitessékelem a szaporodó bandát, s csak azután fújok le mindent hangyaölővel. Erre nem vagyok büszke, de itt az erdő, végülis az az ő természetes élőhelyük, így most én is húzok egy méregkerítést a mosogatóm körül-milyen egyszerűen is ment ez... Hogy enyhítsek a lelkiismeretemen, kirakok pár mogyorót meg diót a mókusaimnak, akik évente cserélik íróbarátaikat. Közben látom, ahogy válságstábot állít össze a hangyanép, a különböző kasztok és minitársadalmak, a négyes, valamint a feketék és a vörösek és a kevertek megvitatják az új helyzetet, az idegen erőt, a nagy kétlábú új veszélyforrást. Beengedjük, megtűrjük vagy csipkedjük éjjel össze a bőrét, lépjünk fel egységesen vagy fogadjuk el ezt a föl-le mászkáló, magában beszélő betolakodót, hiszen elég sokat morzsázik a puffasztott rizsszeleteivel, ez még jó lehet nekünk, télen meg biztos fűt majd, ahogy a többiek. Egy másik gyűlésen a héten hasonló helyzetet vitat egy hasonló banda, kéköltönyösök, konzervatív fekete nyakkendősök és pár színes folt tanácskozik egy másik helyzeten, ki is van küszöbön innen és túl és ha innen, akkor milyen szabályok is vonatkoznak az egyenlő együttélésre. Az én csoportom (?) ott tartózkodója látott már könnyebb napokat, kifejezéstelenül mered előre, miközben vörösek, gyűjtögetők, takarékoskodók sorolják, hol is történik a csalás a nagy társasjátékban. Nagyot sóhajt a toronyban a kishangya, és a harmonikás, az időzítés bajnoka toronyórástól belehúz a nenézzenúgyrámba, a tűzzel játszani nem szabad, gonggonggong.

 

(Német megjelenés Zádor Éva fordításában: HuBook.de)

Jegyzetek a toronyból

- A városíró jelenti -

1. Harang, harmonika, hangya

Először január vége van és Sonja Hornung kolleganőmmel-barátnőmmel a katolikus kollégium konyhájában színes cicanadrágokba bújunk, a fejünkre pedig kötött hajpántokat húzunk, hála anyámnak, aki a telet durvábbnál durvább színkombinációjú hajpántok és fülvédők kötésével tölti, mivel egyszer elszóltam magam, hogy fázik a fülem. Sonjának készítek egy fitness dobozt, a parfümömnek nagyon sikkes arany kartonja volt, abba megy a hajpánt, az alma, vitamin és a gumikötél. Mikor már kellően teszteltük saját nyitottságunkat is a divat tekintetében, elindulunk a Zinsendorfergassén. Már nyitva a Spar, fordulnak utánunk a lakkcipős hivatali dolgozók („Ach, biztosan a művészek lesznek, hisz a Forum fele tartanak).

A Forum Stadtpark nekem a város szíve, Styria-szobrok, kulacstartó nők, szökőkút, és a hatalmas üvegablakos fehér épület, ahol tegnap Sonja narancs uniformisban én meg egy bevásárlókocsi beélesített kábelköteggel borzoltuk a kedélyeket, hiába a kerítés, a korlát mindkettőnket kiválóan inspirál. Célunk ma is az elkerített pavillon, ahol már rég befejeződtek a felújítási munkálatok, de a város népe és legfőképp az ott áttelelő hajléktalanok valami miatt mégsem használhatják a helyet, tilostilos, belépni, leheveredni, tilos minden. Mit lehet kezdeni egy kerítéssel, mi a jó tiltakozás… ez jár a fejünkben, mielőtt ki nem nevezem hangszernek a fémrudakat, aztán pedig kora reggel át nem húzzuk a gumiköteleket rajtuk, hát akkor kössön minket össze ez a kerítés, tornára fel!

Május van, nem kell már a fülvédő, de a copfom marad, most viszont előveszem a csinosabbik formám, mert a színház gálatermében fogok a határokról, kerítésekről, a kultúráról meg a nyitottságról beszélni az Alpok-Adria konferencián, ma van az Európa-nap, 2014-ben ma lépett be Magyarország Európa kapuján. Reggel szintén a Forumban diákoknak tartunk workshopot Ales Steger költővel, a diákok a világ minden tájáról érkeztek Grazba, a német mellett minimum két másik nyelven is beszélnek, ezt kötjük össze, szöveg-és hangszőnyeget készítünk és mesélünk mellette, a bemutatón izgulás, el is nevetjük magunkat, így hát ez is belekerül a szőnyegbe, szabad hangosnak lenni, szabad nevetni!

Most a szív fölött ülök, nem is tudom, mi legyen az óratorony, a város feje vagy a szeme, mindenesetre a faágak és a mókusok közül figyelek, állandó partnereim a kis vörös és a barnásabb (állítólag van egy harmadik is), a harmonikás és a harangok. Ők az időszámításaim, őrködöm a fejek fölött, kicsit mégis a hegy gyomrában. Luise Grinschgl kezéből lehetetlen kivenni a pakkokat, G-vel méterekkel előttem járnak, ennyit a januári fittnessről, hallom a lihegésem, ahogy kepesztetek le a csúszós lépcsőn az óratorony alá, egy másik kerítésen át, aztán megint le és jobbra. Ha találkozni akarok a várossal, ez minden nap így lesz, mégnemszámoltammegmennyi fok fel, aztán vagy a lifttel be a Mesejáratba, vagy további nagyonnagyonsokfokonéslejtőn le. Az első héten hiába van liftkártyám (többek között ez is jár egy városírónak), lefele kizárólag gyalog, legalább ennyit. Orron be, szájon ki, tíz után már csak az orra figyelünk, kilélegeztük a rossz gondolatokat, minden elcsendesedik, lever a víz, a snájdig nyugdíjasok csicseregve haladnak el mellettem-felfelé. Hát milyen őrtorony leszek így…viszont a kerítés nyitva, a második fotóm az ez, az elsőn felelősségteljesen mutatom a városírólakás kulcsát, utána a szabad kerítésajtónál állok Viktóriába.

A mosogatómon közben felépült egy hangyatársadalom, vannak a hurcolkodók, a tanakodók, a gyűjtögetők és a rejtőzködők, egyelőre ez a négy csoport tanácskozik időnként, és mivel a természetvédelem bajnoka plecsnit már rég magamra csaptam, csak úgy nem likvidálhatom őket, először kitessékelem a szaporodó bandát, s csak azután fújok le mindent hangyaölővel. Erre nem vagyok büszke, de itt az erdő, végülis az az ő természetes élőhelyük, így most én is húzok egy méregkerítést a mosogatóm körül-milyen egyszerűen is ment ez… Hogy enyhítsek a lelkiismeretemen, kirakok pár mogyorót meg diót a mókusaimnak, akik évente cserélik íróbarátaikat. Közben látom, ahogy válságstábot állít össze a hangyanép, a különböző kasztok és minitársadalmak, a négyes, valamint a feketék és a vörösek és a kevertek megvitatják az új helyzetet, az idegen erőt, a nagy kétlábú új veszélyforrást. Beengedjük, megtűrjük vagy csipkedjük éjjel össze a bőrét, lépjünk fel egységesen vagy fogadjuk el ezt a föl-le mászkáló, magában beszélő betolakodót, hiszen elég sokat morzsázik a puffasztott rizsszeleteivel, ez még jó lehet nekünk, télen meg biztos fűt majd, ahogy a többiek. Egy másik gyűlésen a héten hasonló helyzetet vitat egy hasonló banda, kéköltönyösök, konzervatív fekete nyakkendősök és pár színes folt tanácskozik egy másik helyzeten, ki is van küszöbön innen és túl és ha innen, akkor milyen szabályok is vonatkoznak az egyenlő együttélésre. Az én csoportom (?) ott tartózkodója látott már könnyebb napokat, kifejezéstelenül mered előre, miközben vörösek, gyűjtögetők, takarékoskodók sorolják, hol is történik a csalás a nagy társasjátékban. Nagyot sóhajt a toronyban a kishangya, és a harmonikás, az időzítés bajnoka toronyórástól belehúz a nenézzenúgyrámba, a tűzzel játszani nem szabad, gonggonggong.

Jegyzetek a toronyból

-                     A városíró jelenti -

  1. Harang, harmonika, hangya

 

Először január vége van és Sonja Hornung kolleganőmmel-barátnőmmel a katolikus kollégium konyhájában színes cicanadrágokba bújunk, a fejünkre pedig kötött hajpántokat húzunk, hála anyámnak, aki a telet durvábbnál durvább színkombinációjú hajpántok és fülvédők kötésével tölti, mivel egyszer elszóltam magam, hogy fázik a fülem. Sonjának készítek egy fitness dobozt, a parfümömnek nagyon sikkes arany kartonja volt, abba megy a hajpánt, az alma, vitamin és a gumikötél. Mikor már kellően teszteltük saját nyitottságunkat is a divat tekintetében, elindulunk a Zinsendorfergassén. Már nyitva a Spar, fordulnak utánunk a lakkcipős hivatali dolgozók („Ach, biztosan a művészek lesznek, hisz a Forum fele tartanak).

A Forum Stadtpark nekem a város szíve, Styria-szobrok, kulacstartó nők, szökőkút, és a hatalmas üvegablakos fehér épület, ahol tegnap Sonja narancs uniformisban én meg egy bevásárlókocsi beélesített kábelköteggel borzoltuk a kedélyeket, hiába a kerítés, a korlát mindkettőnket kiválóan inspirál. Célunk ma is az elkerített pavillon, ahol már rég befejeződtek a felújítási munkálatok, de a város népe és legfőképp az ott áttelelő hajléktalanok valami miatt mégsem használhatják a helyet, tilostilos, belépni, leheveredni, tilos minden. Mit lehet kezdeni egy kerítéssel, mi a jó tiltakozás… ez jár a fejünkben, mielőtt ki nem nevezem hangszernek a fémrudakat, aztán pedig kora reggel át nem húzzuk a gumiköteleket rajtuk, hát akkor kössön minket össze ez a kerítés, tornára fel!

Május van, nem kell már a fülvédő, de a copfom marad, most viszont előveszem a csinosabbik formám, mert a színház gálatermében fogok a határokról, kerítésekről, a kultúráról meg a nyitottságról beszélni az Alpok-Adria konferencián, ma van az Európa-nap, 2014-ben ma lépett be Magyarország Európa kapuján. Reggel szintén a Forumban diákoknak tartunk workshopot Ales Steger költővel, a diákok a világ minden tájáról érkeztek Grazba, a német mellett minimum két másik nyelven is beszélnek, ezt kötjük össze, szöveg-és hangszőnyeget készítünk és mesélünk mellette, a bemutatón izgulás, el is nevetjük magunkat, így hát ez is belekerül a szőnyegbe, szabad hangosnak lenni, szabad nevetni!

Most a szív fölött ülök, nem is tudom, mi legyen az óratorony, a város feje vagy a szeme, mindenesetre a faágak és a mókusok közül figyelek, állandó partnereim a kis vörös és a barnásabb (állítólag van egy harmadik is), a harmonikás és a harangok. Ők az időszámításaim, őrködöm a fejek fölött, kicsit mégis a hegy gyomrában. Luise Grinschgl kezéből lehetetlen kivenni a pakkokat, G-vel méterekkel előttem járnak, ennyit a januári fittnessről, hallom a lihegésem, ahogy kepesztetek le a csúszós lépcsőn az óratorony alá, egy másik kerítésen át, aztán megint le és jobbra. Ha találkozni akarok a várossal, ez minden nap így lesz, mégnemszámoltammegmennyi fok fel, aztán vagy a lifttel be a Mesejáratba, vagy további nagyonnagyonsokfokonéslejtőn le. Az első héten hiába van liftkártyám (többek között ez is jár egy városírónak), lefele kizárólag gyalog, legalább ennyit. Orron be, szájon ki, tíz után már csak az orra figyelünk, kilélegeztük a rossz gondolatokat, minden elcsendesedik, lever a víz, a snájdig nyugdíjasok csicseregve haladnak el mellettem-felfelé. Hát milyen őrtorony leszek így…viszont a kerítés nyitva, a második fotóm az ez, az elsőn felelősségteljesen mutatom a városírólakás kulcsát, utána a szabad kerítésajtónál állok Viktóriába.

A mosogatómon közben felépült egy hangyatársadalom, vannak a hurcolkodók, a tanakodók, a gyűjtögetők és a rejtőzködők, egyelőre ez a négy csoport tanácskozik időnként, és mivel a természetvédelem bajnoka plecsnit már rég magamra csaptam, csak úgy nem likvidálhatom őket, először kitessékelem a szaporodó bandát, s csak azután fújok le mindent hangyaölővel. Erre nem vagyok büszke, de itt az erdő, végülis az az ő természetes élőhelyük, így most én is húzok egy méregkerítést a mosogatóm körül-milyen egyszerűen is ment ez… Hogy enyhítsek a lelkiismeretemen, kirakok pár mogyorót meg diót a mókusaimnak, akik évente cserélik íróbarátaikat. Közben látom, ahogy válságstábot állít össze a hangyanép, a különböző kasztok és minitársadalmak, a négyes, valamint a feketék és a vörösek és a kevertek megvitatják az új helyzetet, az idegen erőt, a nagy kétlábú új veszélyforrást. Beengedjük, megtűrjük vagy csipkedjük éjjel össze a bőrét, lépjünk fel egységesen vagy fogadjuk el ezt a föl-le mászkáló, magában beszélő betolakodót, hiszen elég sokat morzsázik a puffasztott rizsszeleteivel, ez még jó lehet nekünk, télen meg biztos fűt majd, ahogy a többiek. Egy másik gyűlésen a héten hasonló helyzetet vitat egy hasonló banda, kéköltönyösök, konzervatív fekete nyakkendősök és pár színes folt tanácskozik egy másik helyzeten, ki is van küszöbön innen és túl és ha innen, akkor milyen szabályok is vonatkoznak az egyenlő együttélésre. Az én csoportom (?) ott tartózkodója látott már könnyebb napokat, kifejezéstelenül mered előre, miközben vörösek, gyűjtögetők, takarékoskodók sorolják, hol is történik a csalás a nagy társasjátékban. Nagyot sóhajt a toronyban a kishangya, és a harmonikás, az időzítés bajnoka toronyórástól belehúz a nenézzenúgyrámba, a tűzzel játszani nem szabad, gonggonggong.

 

 

 

Tóth Kinga

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.