A Pécsett szerkesztett folyóirat idén félévszázados. Ezévi második számában is a kortárs magyar szépirodalom közlése játssza a főszerepet. A februári lapszámot két nekrológ zárja: Takáts József Határ Győzőre, Tüskés Tibor Lázár Ervinre emlékezik.
A Jelenkor irodalmi és művészeti folyóirat februári számának élén Lator László és Schein Gábor versei olvashatóak, de Rosmer János és Miklya Zsolt költeményei is helyet kaptak a szépirodalmi részben. Ménesi Gábor Schein Gáborral való beszélgetése mellett Forgách András Zehuze című, készülő regényének részletét olvashatjuk, illetve Márton László Az ablakkeret című novelláját is böngészheti az olvasó. A rovatot Méhes Károly elbeszélése és Halász Margit regényrészlete zárja.
A tanulmányrovatban Bacsó Béla Az elmélet elmélete című előadásszövege, illetve Bazsányi Sándornak a Sorstalanság iróniájáról szóló értekezése kapott helyett.
A kritikai rovatban Borbély Szilárd és Vári György is Ferencz Győző nemrégiben megjelent, átfogó Radnóti-monográfiáját veszi górcső alá. Bedecs László Lator László A tér, a tárgyak című versgyűjteményéről közöl kritikát, N. Horváth Béla Lengyel Andrásnak az értekező József Attiláról szóló tanulmánygyűjteményét, Gyürky Katalin pedig az új orosz nyelvű József Attila-válogatáskötetet recenzálja.
A februári lapszámot két nekrológ zárja: Takáts József Határ Győzőre, Tüskés Tibor Lázár Ervinre emlékezik.
Jelenkor
Irodalmi és művészeti folyóirat
2007 február
L. évfolyam
120 oldal, 600 Ft
Főszerkesztő: Ágoston Zoltán
Szerkesztők: Keresztesi József, Nagy Boglárka
Tördelőszerkesztő: Décsi Tamás
Főmunkatárs: Bertók László
Szerkesztőség: 7621 Pécs, Király utca 21., 1. emelet
Telefon és fax: 72/310-673, 215-305, 510-752, 510-753
Hozzászólás