hirdetés

Jo Nesbø: A pasas, aki írt pár könyvet

2012. április 21.

Villámlátogatásra érkezett Budapestre a norvég krimiirodalom egyik legismertebb és legjobb szerzője, Jo Nesbø, aki korábban volt már futballcsillag és rocksztár is. A 21. század egyik legegyedibb detektívjének, Harry Hole karakterének megteremtőjével beszélgettünk.

hirdetés

A különösen tehetséges focistaként induló, majd sportkarrierjét egy szerencsétlen baleset miatt feladni kényszerülő Jo Nesbø először rocksztár lett, majd pár évre rá Norvégia egyik nemzetközi szinten is legismeretebb és elismertebb írója, Harry Hole karakterének megteremtője. A Vörösbegy és a Hóember című regények sötét utcái, kegyetlen gyilkosságai és könyörtelen társadalomrajza nemcsak Skandináviában, hanem szerte Európában és Amerikában is magával ragadta az olvasókat. Jo Nesbø első könyvét még jóval Stieg Larsson világsikere előtt jelentette meg, és bár azt gondolnánk, karrierjét elhomályosította a Tetovált lány diadalmenete, akár egyetlen Nesbø-regényt is elolvasva azonnal kiderül, a tiszta és szinte tökéletes Norvégiából érkező sötét próza mélyebb, gyomorforgatóbb és viccesebb is, mint svéd párja.  Az egyik legsikeresebb Hole-regényt, a Hóembert Martin Scorsese készül megfilmesíteni, magyarul pedig az 1997-ben írt, első Hole-könyv, a Denevérember jelent meg a könyvfesztiválra az Animus Kiadónál.

fotók: Valuska Gábor

Nesbø a könyvfesztivál előtt egy nappal érkezett villámlátogatásra hazánkba (mint kiderült, egy zárkörű koncertre jött zenekarával, a Di Derrével), és csak egyetlen órát tudott szánni a riporterekre, a másikat pedig az olvasóira - hosszú sorok várták az Alexandra Lotz termében, ahol dedikált. Interjúnkat négy másik újságíróval együtt közös kerekasztal-beszélgetés keretében készítettük.

A beszélgetés elején Nesbøt a gyengeségeiről faggatják, mert ahogy egy korábbi interjújában elmondta, szerinte minden hősnek van Achilles-ina, és míg Harry Hole számára ez az alkohol, most kiderül, számára ez az autóvezetés, amelyről a férfiak kilencven százaléka meg van győződve, hogy elengedhetetlen férfiassági attribútum, ő vállalja, hogy borzalmas sofőr, pedig éveig taxisként is dolgozott. Anno mindenki egyetértett azzal a környezetében, hogy ő a világ legrosszabb taxisofőrje, és abban sem volt vita, hogy mikor a kezdet kezdetén még maguk vezették a zenekari turnébuszt, mindenki sorra került, kivéve őt.

Bár a zene máig az egyik legfontosabb szerepet tölti be életében, ma már csak hobbiként tekint rá. Természetesen nem volt ez mindig így, mint mondja, az írás mindig is érdekelte, baráti társaságában is sokan voltak, akik terveztek valami könyvet, aztán sosem írták meg. Mint mondja, összesen öt hete volt arra, hogy megírja az első regényét, ennyit tudott ugyanis távol tölteni a munkájától és a zenekarától. Ezért nyúlt egy olyan egyszerű műfajhoz, mint a krimi, amelynek pontos szabályai vannak. Habár biztos volt abban, hogy nem fog megjelenni a könyve, remélte, hogy talán majd a kiadó ellátja egy-két biztató tanáccsal. Mikor aztán kiderült, hogy elfogadták a regényt, el se akarta hinni, sőt az első reakciója az volt, hogy akkor gyorsan visszakéri, hogy átírja és kijavítsa benne a hibákat.



Mikor az íróvá válás folyamatáról és arról kérdezem, vissza tud-e emlékezni egy olyan momentumra, amelytől kezdve tényleg írónak tekintette magát, bevallja, nála is úgy volt, mint oly sokaknál, folyamatosan készült arra, hogy íróvá váljon. Egyszóval halogatta a dolgot, mígnem az annyira fontossá vált számára, hogy egyszerűen túlnőtt rajta, és elkezdett félni a kudarctól: “A kudarcra gondolva még könnyebb a halogatás, ahelyett, hogy az ember leülne és ténylegesen írna valamit, és megtörné az illúziót, amelyben él. Mindig is írni akartam, már fiatalon is, emellett rengeteget olvastam. A regényírás előtt már írtam dalszövegeket a zenekaromnak, és azt hiszem, ezeknek a minősége is hozzájárult a sikereinkhez.  A kiadóm egy nagyon jó tanáccsal látott el, mikor megjelent az első könyvem, amelyet meg is fogadtam: azt mondta, tekints magadra úgy, mint egy emberre, aki írt egy könyvet. Aztán, mikor a második megjelent, azt mondta: most tekints úgy magadra, mint egy pasasra, aki két könyvet írt. A harmadik regényemnél mondta csak azt, hogy na, most már író vagyok.”

Nesbø legismertebb hőse Harry Hole, ez a folyamatosan borotvaélen táncoló, depressziós, láncdohányos nyomozó, aki olyan, mintha nem is a 21. században élne, hanem egy noirból lépett volna elénk. Indulatait képtelen kontrollálni, kapcsolatai folyton tönkremennek, alkoholproblémái pedig időről időre elhatalmasodnak rajta, élete gyakorlatilag folyamatos leszokásból áll. Olvasók milliói próbálják kitalálni, vajon meddig folytatódnak Hole történetei, és bár Nesbø tudja a pontos lezárást, és azt, hogy a sorozat végén Hole meg fog halni, de profi módon nem árulja el, hogyan és mikor, az viszont biztos, hogy ha Hole meghal, akkor nem fog feltámadni, mint például Sherlock Holmes.



Nesbø a skandináv krimiiroldalom hihetetlen térhódításának titkát nem társadalmi vagy kulturális összefonódásokban és folyamatokban, hanem abban látja, hogy a minőség tényleg utat tör magának. “A skandináv krimiirodalom mindig is nagy hagymányokkal rendelkezett. A hetvenes években indult el Svédországban az az erős politikai és társadalomkritikai próza, amely az alapját képezte a műfajnak, ez folytatódott aztán a nyolcvanas és kilencvenes években, és vált a kétezres évekre a skandináv irodalom legerősebb és legérdekesebb műfajává. Ekkorra aztán már mindenki krimit írt, a pályakezdő szerzők rögtön ezzel a műfajjal próbálkoztak, és bár természetesen voltak köztük jobbak és rosszabbak, a rengeteg írás közül könnyebb kiválogatni a jókat.”

Természetesen kikerülhetetlen volt Nesbøt a Norvégiát és az egész világot tavaly megrázó brutális gyilkosságsorozatról is kérdezni, főleg, hogy Anders Behring Breivik utoyai mészárlása után Nesbø volt az az egyik norvég szerző, aki nemzetközi lapokban is kifejtette véleményét a tragédia kapcsán. Egy ártatlanságát vesztő országról és egy olyan nemzetről beszélt, amely hitt  a szabályokban, de kénytelen volt felébredni Csipkerózsika-álmából. „Norvégia olyan, mint egy ostoba, locsogó szőke nő, aki Bronx egyik sarkában flangál, majd pedig fel van háborodva azon, hogy a testőre milyen brutálisan lép fel a támadói ellen” - idézték gyakran a Breivik-mészárlás után a Hóemberből származó mondatot. Azzal együtt Nesbø, mint mondja, nincs meggyőződve arról, hogy a tragédia alapjaiban változtatná meg a norvég társadalmat, vagy, hogy egy olyan kielemkedően fontos társadalmi szinten is értelmezhető történésként fogják a norvégok kezelni, mint például szeptember 11-ét az amerikaiak. “Míg 2001-ben az egész amerikai társadalomnak szembe kellett néznie és meg kellett birkóznia azzal a ténnyel, hogy a világon sok millióan gyűlölik őket, Norvégia esetében nem erről van szó. Itt egy bomlott elmével van dolgunk, ez a tett ugyanúgy értelmezhető, mint egy szörnyű természeti csapás, mint egy földrengés például, amelyre nem lehet felkészülni, amit nem lehet befolyásolni. Itt az emberi természetből érkezett a csapás, ami mögött nem kell politikai vagy társadalmi okokat felfedezni.”

És, hogy min dolgozik jelenleg Jo Nesbø? Mint mondja, továbbra is a Harry Hole-történetek a legfontosabbak számára, erre koncentrál, de folytatja kedvelt gyerekkönyv-sorozatát, a Dr. Proktor történeteit is, valamint a már korábban is elkezdett novellaírást. Sőt, régebben írt már színdarabot is, még az is lehet, nemsokára egy új Nesbo-drámát is megnézhet színházban a közönség.

Szekeres Dóra

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.