hirdetés

Joanna Bator kapta az idei Nike-díjat

2013. október 11.

Joanna Bator írónő kapta meg idén a lengyel irodalmi élet legrangosabb díját, a Nikét. A szerző Ciemno, prawie noc (Sötét, majdnem éj) című regényét kiáltotta ki a zsűri az év legjobb könyvének. "A Nikéről mától mindig a díj fog eszembe jutni, és nem a sportcipő" - így viccelt Bator a díjátadás után.

hirdetés

A regény egy riporternő története, aki visszatér Wałbrzychba, ahol gyermekéveit töltötte, és ahonnan hónapok óta tűnnek el a gyerekek, a felnőttek pedig igencsak furcsán viselkednek. A főhősnek három eltűnt gyermekről kell riportot készítenie. A gyermekkor városába való visszatérés azonban magában hordozza a saját családi drámáihoz való visszatérést is.

"Az írás 'nedves' munka, ömlik a vér, az izzadtság, a könnyek. Sötét van, majdnem éj. Magányos munka ez - mondta rövid beszédében Bator. - Három egymást követő regényemben tértem vissza ebbe a városba, de most utoljára. Kimerítettem ezt a földet.". (Forrás: Szláv Textus)

Joanna Bator 1968-ban született Wałbrzychban. Író, újságíró, teoretikus.Homokhegy című regénye 2011-ben jelent meg magyarul a Magvető Kiadó gondozásában, melynek folytatása, a Homokfelhő is hamarosan hozzáférhető lesz a magyar olvasók számára.

A Litera tavaly készített interjút a szerzővel Homokhely című regényéről, abban így beszélt a lengyel történelemről: 

"A könyv lapjain egyfajta boldog nosztalgiával idéződnek fel a szocialista múlt tárgyai, képei, életérzése. Mit gondol, mennyire voltak akkor központilag meghatározott, voltaképpen hamis vágyaik az embereknek? És vajon mennyivel vannak szabadabb vágyaink most nekünk, akik demokráciában, de globalizált világban élünk?

Az talán kicsit marxista módon hangzik, hogy az embereknek hamis tudatuk lett volna. A vágyainkat egy egész sor társadalmi dolog meghatározza és a vágyaink olyanok, amilyen időkben élünk. Ha a könyvben Jadzia, a főhős vágyai nevetségesnek vagy korlátoltnak is tűnhetnek, íróként tisztelem ezeket a vágyakat és meg tudom érteni őket. Azért álmodozott Jadzia például arról, hogy majd egy tehetős némethez adja a lányát, mert ő nem házasodott olyan sikeresen, mint ahogy azt kislányként elképzelte. Lengyelországban sokat írtak már arról, hogy milyen szörnyű és borzalmas volt a Lengyel Népköztársaság. Azt hiszem, a Homokhegyben a nosztalgia nem a múlt megszépítéséről szól, hanem arról, hogy hogyan és milyen apró részletekből épült fel ez a világ, és hogy ezek a részek igenis fontosak. A nosztalgia nem rossz dolog, és nem feltétlenül azt jelenti, hogy vágyunk az után a világ után, vagy vissza akarnánk hozni azokat az időket. Csak emlékezünk rájuk."


hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.