hirdetés

Jobb sarokban a magyar nyelv

KultúrRing – Szorítóban a kulturális folyóiratok

2015. március 31.

Politika és művészet csapott össze az Írószövetség KultúrRing című kulturális vitasorozatának harmadik részében, amelyre március 25-én került sor a Bajza utcában. Az est témája az irodalmi folyóiratok sorsa és finanszírozása volt. - Forgách Kinga tudósítását olvashatják.

hirdetés

Politika és művészet csapott össze az Írószövetség kulturális vitasorozatának harmadik részében, melynek témája az irodalmi folyóiratok sorsa, finanszírozása volt. Az öltönyös-lakkcipős szócsatát Pápay György vezette, a ringben Doncsev András a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke, Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, Mészáros Sándor író, a Kalligram főszerkesztője, Oláh János költő, író, a Magyar Napló főszerkesztője és Szentmártoni János a Magyar Írószövetség elnöke mérkőzött meg egymással.

A beszélgetés gördülékenyen indult, az Írószövetség Bajza utcai épületének díszterme zsúfolásig megtelt emberekkel, s a publikum szemmel láthatólag nagyrészt újságírókból, szerkesztőkből állt, akik jegyzetfüzetekkel felszerelkezve várták az este tanulságait. A vita résztvevői hamar elfoglalták helyüket a kerekasztal körül, a vendégeket Szentmártoni János mutatta be a közönségnek.


Pápay György kultúrpolitikai szakértő ezután tartott egy rövid bevezetőt, melyben elmondta, hogy mivel moderátorként szeretne nyílt kártyákkal játszani, fontos megemlítenie, hogy ő maga a Szépirodalmi Figyelő szerkesztője, azaz ő is NKA-pályázó. Csak ezt követően tette fel „bemelegítő kérdését” a politikum és a folyóiratok képviselői számára, melyben egy fiktív helyzetet vázolt fel, hogy „mindenkit kellemetlen helyzetbe hozzon”. A politikai fikció arról szólt, hogy mit tennének a résztvevők, ha egy kormányváltás után az új miniszter felszámolná a folyóirat kollégiumot.

Elsőként Doncsev András mondta el véleményét, miszerint ez nem fikció, hiszen 2012-ben tulajdonképpen ez történt. A szakmai kollégiumok összevonásával egyébként jelenleg a folyóiratok 725 millió forintos kerethez jutnak hozzá, melynek elosztásáról a szakma dönt, s három éves elkötelezettséggel jár. A folyóiratok így egymással versenyeznek, a támogatási rendszer pedig „biztos és kiszámítható”, melyből az online folyóiratok is részesülnek. Azt is elmondta, hogy bizonyára annak is lenne pozitívuma, ha megszűnnének a kollégiumok, az elképzelt szituációban ezért ő megvitatatná az új miniszterrel a lehetséges előnyöket, hátrányokat.

Oláh János, mint második „versenyző” azt hangsúlyozta, fontos belátni, hogy nincsen különbség online és nyomtatott lapok közt, a formai megoldások csak másodlagosak, a lényeg, hogy irodalmi műhelyek vannak. A legtöbb folyóiratnak, így a Magyar Naplónak is kötelező online felületet üzemeltetni, melyet ráadásul az NKA nem finanszíroz. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Nemzeti Kulturális Alap közel 800 millió forintos folyóirat-költségvetésének csak 14-17 %-a az irodalmi lapoké, s ennek ellenére beszélnek az irodalom túltámogatásáról.

Mészáros Sándor a Kalligram főszerkesztője nagy hévvel vetette bele magát a vitába, „kulturális háborúról” beszélt, melyben a folyóiratok küzdenek a fennmaradásért. Kiemelte, hogy „a magyar kultúra folyóiratkultúra”, s az a sokszínűség, mely 89 után kialakult, most veszélyben van, mivel az irodalmi lapok a szerzőiket már nem tudják megfizetni és sorra tűnnek el a műhelyek.

 

 

A kultúráért felelős államtitkár, Hoppál Péter csak ezek után kapott szót. Arról beszélt, hogy az NKA működését távolítani kell a politikai döntéshozataltól. Azt mondta, nem tervez radikális átalakítást, a szakmai kollégiumok rendszere hatékony és fontosnak tartja a terület autonómiáját. „Jó helyen, jó összegekkel történik a folyóirat kultúra kezelése.” Azt is elmesélte, hogy korábban Pécs kulturális bizottságának elnökeként jelentős szerepe volt a Jelenkor megmentésében: „Van priuszom folyóirat-ügyben.” Ezután három kérdést, megoldási javaslatot tett, melyekről szerinte érdemes beszélni a folyóiratok költségvetésével kapcsolatban: az első a print és az online folyóiratok arányának megváltoztatása az internetes lapok előnyére, a második az előfizetői létszám növelése, a harmadik pedig a honoráriumok csökkentése lenne.


Ezt követően Szentmártoni János is becsatlakozott a beszélgetésbe, előrelépésnek nevezte, hogy nemrég plusz 450 milliót rendeltek hozzá az NKA-hoz, melyből 70 millió a folyóiratokat illeti, felhívta viszont a figyelmet arra, hogy bár a 700-800 millió forint nagy összegnek tűnik, ez körülbelül egy színház éves költségvetésének felel meg. Arról is beszélt, hogy az alapokat meg kell erősíteni, a folyóiratok pedig a pezsgő kultúrának és a tehetséggondozásnak is az alapját jelentik. „Nem tartom tragikusnak, hogy a folyóiratokat egy kollégium alá rendeltük és egymással versenyeznek” – tette hozzá.

Mészáros Sándor ezután egy másik problémára is reflektált, mégpedig hogy Magyarországon nincsen magán mecenatúra, ezért marad az állam felelőssége a folyóiratok fenntartása. Azt mondta, annak ellenére, hogy a folyóiratok egyben regionális kulturális centrumok is, finanszírozásuk „maradékelven működik”. Az államtitkár felvetésére reagálva azt is hozzátette, hogy azért is van kevés előfizető, mert általános az elszegényedés az országban.

Szentmártoni János szintén válaszolt az államtitkár által felvetett problémákra, s két fontos dolgot emelt ki: egyrészről elmondta, ahhoz, hogy egy folyóirat valóban látható legyen, meg kéne triplázni a számokat, ezt pedig nem tudják finanszírozni, másrészt pedig szerinte tudomásul kell venni, hogy ez nem egy versenyképes szegmens, az irodalmi lapok sosem fognak a piacról megélni, a folyóiratok kulturális hozadéka pedig a jövőben dől el.

A téma megvitatásába Oláh János is becsatlakozott, aki arról beszélt a miniszter első problémafelvetésére reagálva, hogy az online/nem-online kérdés csak álvita. Be kell látni, hogy az internet egy másik műfaj, oda nem lehet hosszú novellákat feltölteni, az olvasók csak pár flekket futnak át. „A magyar irodalom kifosztása” szerinte 49-ben kezdődött el, a Baumgarten Alapítvány és más egyesületek, nyomdák államosításával, melyből a rendszerváltás után az irodalom semmit sem kapott vissza. „Elindultunk a szabad versenybe egy szál nadrágban és mezítláb.” Azt is jelezte az államtitkár felé, hogy a honoráriumokat nem lehet csökkenteni, mert nincsenek és kijelentette, hogy a támogatási rendszer ebben a formában nem hatékony. „Egy kifosztott, lenullázott szakma nem versenyképes.”

Az est moderátora, Pápay György ezután ismét mikrofont ragadott és az online-kérdésre terelte a szót. L. Simon Lászlót idézte, aki egyszer úgy nyilatkozott, hogy be kéne szüntetni a print lapok támogatását. A vitapartnereket a mediális fordulatról kérdezte.

Doncsev András az NKA felmerülő felelőssége kapcsán elmondta, hogy a Kulturális Alap évente fix költségvetéssel dolgozik, mely nagyrészt az 5-ös lottó 90%-os nyereményadójából és egyéb büntetőadókból tevődik össze. A szétosztható pénznek viszont rendszerint a háromszorosára van igény. A pénzből egyébként a folyóirat kollégium kapja a legnagyobb összeget, mely teljesen szabadon szétosztható, s a szakma dönt a pénzek sorsáról. A print és az online lapok támogatása pedig 70-30 % arányban történik.

Szentmártoni János azért hozzátette, hogy a folyóirat kollégium 150 millió forintos hiányban van. „Én is kollégiumi tag vagyok – mondta – Az online pályázók nagy százaléka nem komoly, gyenge minőségű folyóirat.” Mészáros Sándor ehhez csatlakozva kiemelte, hogy a legtöbb online felület nem közöl kritikákat, csak reklámszövegeket és interjúkat. Az is szóba került, hogy az Akadémia nem fogadja el az online megjelenést, illetve, hogy az egyetemeknek nincs kiadójuk, folyóiratuk.

Hoppál Péter szerint reálisan fel kell mérni, hogy mennyit bír el Magyarország és ennek megfelelő összeget kell fordítani a folyóiratokra. Egy általános lapszám kiadásának havi költsége egy-két millió forint, ami nem kevés. Oláh János ezzel szemben arról beszélt, hogy a magyar nyelv megmentése állami feladat. „Komoly irodalmi beszélgetés nincs nemzethalál vízió nélkül” – tette hozzá vicceskedve a moderátor, majd átadta a kérdezés, hozzászólás lehetőségét a közönségnek.

Végezetül a hallgatóság által felvetett problémákra is válaszolva a vita minden szereplője összegezhette véleményét. Doncsev András úgy nyilatkozott, hogy „nincsen tökéletes kulturális mecenatúra, minden terület úgy érzi, hogy ő jár a legrosszabbul”. Oláh János a magyar tudományos nyelv haldoklásáról beszélt. A disputát végül Hoppál Péter zárta le, bár a közönség felvetéseire nem reagált érdemben, inkább csak a kultúra megóvásának szükségességéről beszélt. „Kultúránk fundamentuma az anyanyelv – mondta – Nem csak ökológiai lábnyom létezik, a kultúrát meg kell védeni és tovább kell adni. Én is, ha tehetem, az esti imádság után egy-egy verset is elmondok három gyermekemnek.”

„Ébresztő magyar nyelv!” – adta meg a zárszót Pápay György, s ezzel véget ért az este. A közönség kettős érzésekkel távozhatott, szinte terápiás ereje volt annak, hogy a fontos problémák kimondásra kerültek, megfogalmazódtak, ráadásul úgy, hogy maguk a döntéshozók is ott ültek az asztalnál. Másrészről viszont nem született sem konszenzus, sem megoldás, a vita minden résztvevője ugyanazzal a véleménnyel távozott, mint amivel érkezett. A ring kiürült, az erőviszonyok nem változtak.

Forgách Kinga

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.