Johannes felébredt és érezte hogy minden tagja zsibbad, nem szállt ki az ágyból, a szoba mögött volt egy kis hálókamra ott feküdt a függöny mögött és azt gondolta, hogy ideje lenne végre felkelni, de csak feküdt, mert megint egy szürke napra ébredt, ebben bizonyos volt, eső és ködszitálás, széllökések és szürkeség és vacogtató hideg, ilyen volt minden nap ebben az évszakban, s ugyan mihez kezdjen? otthon nem volt maradása, mert Erna halála után kihűlt a ház, nem volt benne meleg mióta elment, igazság szerint  begyújthatott volna a kályhába és a villanykályhákat is bekapcsolhatta volna, bekapcsolhatta volna mindet, most már nem takarékoskodott, erre már nem volt szükség mióta megöregedett és kapja a nyugdíjat, mint mások, de hiába fűtötte a házat, nem lett meleg, és hiába gyújtott lámpát, nem lett világos sem, ezért csak feküdt az ágyon, feküdt ameddig csak bírt, de még nem adhatja fel, nem engedheti el magát, mozdulni kéne, különben megmerevednek a tagjai és elsorvadnak az izmai, fiatalnak nem fiatal, az már rég elmúlt, gondolta Johannes, ki az ágyból, gondolta, nem fekhet itt tovább, és ideje rágyújtani, jól fog esni egy cigaretta, legalább ennyi, gondolja Johannes, és a kamrában hideg van, a szobában is, de a konyhában egész éjjel fűtött a villanykályha, kimegy, sodor magának egy cigarettát, felteszi a kávét és ennivaló után néz, ma is egy karéj vajas kenyér lesz, mint máskor, gondolja Johannes. És aztán? Aztán mit csináljon? Elmegy nyugat felé Vågenbe, megnézi, hogy vannak? és ha enyhe marad az idő, kimegy a tengerre horgászni egy keveset, igen, ez jó lesz, gondolja Johannes és azon kapja magát, hogy minden reggel ugyanezt gondolja, minden áldott reggel ugyanezt gondolom, gondolja Johannes, de mi mást gondolhatna? mi mást csináljak, menjek el  Vågenbe?, gondolja Johannes és azt gondolja, nem kéne folyton folyvást szomorkodnia, nem olyan gyászos az élet, van jó meleg háza, gyermekei is vannak, szépen boldogulnak, és nem messze lakik tőle a legkisebb lánya, Signe, át is jön hozzá majd minden nap, telefonon is felhívja, fel bizony, és ott vannak az unokák, igazi ördögfiókák, bolondoznak is sokat, ugyan mit akar még? mit nyomja itt a hálókamrában az ágyat és mit sopánkodik és nem kel már felfele, elég volt, gondolja Johannes és kikászálódik az ágyból és egyszeriben oly könnyűnek érzi magát, szinte súlytalannak, gondolja Johannes, milyen különös, hogy egyszeriben felül és izületeibe és csontjaiba nem hasít fájdalom, játszva felül, mintha megfiatalodott volna, gondolja Johannes az ágy szélén ülve és ha valóban ilyen egyszerű, akkor fel is állok, gondolja Johannes és könnyedén feláll, megáll, kissé megtántorodik, igen, de könnyűnek érzi magát, csudára könnyű a testem és a lelkem, gondolja Johannes és a nadrágja ott van a széken és ott az inge is és felveszi az inget és begombolja az inget és most a nadrág és fogja a nadrágot és visszaül az ágy szélére és előrehajol és belecsúsztatja az egyik lábát a nadrágszárba aztán a másik lábát is belecsúsztatja és ma nem sajog és nem is hasogat mikor lehajol és Johannes feláll és könnyedén áll, milyen furcsa, gondolja Johannes és magára veszi a nadrágot és a vállára igazítja a nadrágtartó egyik pántját aztán a másikat és kimegy a konyhába, a dohányzacskó ott van a helyén, a konyhaasztalon, ahol Johannes széke áll, ezen a széken ült mindig mióta idekerültek, gondolja Johannes és kimegy a szobába és látja, hogy minden úgy van ahogy lenni szokott, nála tiszta és rendes minden, pedig egyedül lakik, senki se , hogy Johannes nem tart rendet a házában, gondolja Johannes és a szobában sincs olyan hideg, amilyen lenni szokott, igazság szerint egyáltalán nincs is hideg, se meleg se hideg, de kellemes, mint egy nyári reggel, egy igazi szép nyári reggel, gondolja Johannes és most aztán kimegy a konyhába és rágyújt és iszik egy kis kávét, ezzel kezdi a napot minden reggel mióta idekerültek, gondolja Johannes és kinyitja a konyhaajtót és a konyhaasztalon van a dohányzacskó, ahol lennie kell, ott a gyufásdoboz is, igen, jól fog esni egy cigaretta, reggel mindig  kívánja a cigarettát, de ma, ha jól meggondolja, egyáltalán nem kívánja, nem is érti, de azért mégis rágyújt, gondolja Johannes és az asztalhoz lép és kihúzza a széket és leül és a konyhában sincs se meleg se hideg, gondolja Johannes és a konyhaasztal másik sarka felé fordul, ahol Erna ült minden reggel mióta idekerültek és most üres a szék, ma reggel mintha mégis ott ülne, gondolja Johannes és kinéz a konyhaablakon és szürke és zimankós kint az idő, de végül is mit várt? semmit, gondolja Johannes a székén ülve, mióta idekerültek, mindig ezen a széken ült, ő ezen az oldalon, Erna a másikon, gondolja Johannes és veszi a dohányzacskót és sodor egy cigarettát, egy jó vastag cigarettát és veszi a gyufásdobozt és rágyújt és Johannes hosszan leszívja a füstöt aztán ismét beleszív és eddig minden szippantásnál érezte, hogyan ömlik szét a füst a zsigereiben, nyugtatólag hatott rá, vagy hogy is mondják, gondolja Johannes, de ma nem érez semmit, milyen furcsa, mert így volt ez mindig mióta idekerültek, el kellett szívnia néhány jó cigarettát, hogy visszatérjen belé az élet, gondolja Johannes és szájában a cigarettával feláll és kezébe veszi a kávéfőzőt, a mosdóhoz lép, kinyitja a csapot, vizet enged, elzárja a csapot és  felteszi a kávévizet, és a fényes kannát nézi, elképzeli a fényes ólomfejet, és amikor Peterrel kint voltak a tengeren, az ólomfej nem akart alámerülni, hihetetlen, gondolja Johannes, hogy bedobja az ólomfejet a tengerbe és az megáll a hajó alatt egyméternyire és csak lebeg és nem merül alá az áttetsző vízben, hogy ilyesmi történjen vele, vajon mit jelenthet? igaza lehetett Peternek, valóban kivetette őt magából a tenger? ugyan miért jutott ez most megint eszébe, maga elé képzeli az ólmot amint ott lebeg egy méter mélyen, a zsinór pedig a víz tetején, ő meg kihúzza, aztán visszaereszti, és megint ugyanaz történik, és ugyanez történik, mikor a hajó másik oldalán hajítja be, nem, ez nem lehet, gondolja Johannes és azt gondolja, hogy nem szól senkinek a merülni nem akaró ólomról, amúgy se hinnék el, még azt hinnék hogy henceg csak vagy hogy meghibbant, gondolja Johannes és látja, a kávéskannában felforrt a víz és leveszi a tűzhelyről, a kannába szórja a kimért kávét, most legalább iszom egy rendes csészével, gondolja Johannes, megvajaz magának egy karaj kenyeret, pedig ma reggel is olyan csapnivaló az étvágya mint máskor, de egy karaj kenyeret azért ma is elrágcsál, gondolja Johannes és a cigarettát a hamutartóba teszi, a konyhaszekrényhez lép, kihúzza a kenyérfiókot és kivesz egy kis darab kenyérvéget
Nem jó ez a kemény kenyér, mondja Johannes
és a vágódeszkára teszi a kenyeret és a kezébe veszi a kenyérvágó kést és levág magának egy karajt és jó vastagon megkeni vajjal és levág a késsel egy darab sajtot
Enned kell, mondja Johannes
a csészéje a mosogató mellett van, a mosogatással hadilábon áll, mert ugyan minek? magányos férfi létére, gondolja Johannes és a mosogatóhoz lép és kiöblíti a csészét és kitölti a kávét, lassan belekóstol aztán leteszi a csészét a konyhaasztalra, a vajas kenyérért nyúl, leül, a cigarettát a hamutartóba teszi, beleharap a kenyérbe, aztán belekortyol a kávéba, alaposan és hosszan rágja a kenyeret, nem érez semmi ízt a szájában, se jót se rosszat, gondolja Johannes, lenyeli a falatot, aztán egy kis kávé, aztán megint egy falat kenyér, aztán egy kis kávé, megy ez rendesen, gondolja Johannes
Eszem rendesen, mondja Johannes
most akkor szippantok még egy párat, gondolja Johannes és kiveszi a cigarettát a hamutartóból és meggyújtja, néhányszor megszívja és belekortyol a kávéba és mintha visszatért volna belé az élet? igen, ez az, gondolja Johannes, összeszedi magát és elindul nyugatra Vågenbe, vagy menjen inkább biciklivel? mehetne, mert már nem csúszós az út, biciklivel fog menni, ki is megy mindjárt a pajtába és előveszi a biciklit, gondolja Johannes, igen, miért is ne menne biciklivel?, gondolja Johannes, de előbb megeszi a vajas kenyeret és iszik hozzá még egy csésze kávét, ettől majd úgy érzi magát mint régen, gondolja Johannes és leteszi a cigarettát és Johannes azt gondolja hogy most gondolkodás nélkül legyűri a kenyeret, gondolja Johannes és eszik és issza a kávét és elfogy a kenyér és a héját a konyhaasztalon hagyja, nem kell, vigye el az ördög, gondolja Johannes és kezébe veszi a dohányzacskót és megint sodor egy cigarettát és veszi a gyufásdobozt és meggyújtja a cigarettát és cigarettával a szájában és csészével a kezében a tűzhelyhez lép és tölt még a kávéból és visszamegy az asztalhoz és leül és ha nincs az a makacs ólom, akkor bizony horgászott volna ma egyet, de ha már így van, ha nem merül az ólom mikor bedobja, hagyni kéne az egészet, vagy mégse? evezzen ki mégis a tengerre? nem kell mindenáron horgászni, gondolja Johannes és bár itt lenne Erna, gondolja Johannes, csuda, milyen vártalanul ment el, semmiféle jelét nem mutatta, előző este itt ültek a konyhaasztalnál és vitatkoztak valamin, nem emlékszik már mi volt, de valamin összekaptak, aztán aludni mentek, Johannes hátra a hálókamrába, Erna fel a padlásszobába, így aludtak mindig mióta idekerültek, és reggel Erna nem jött le a padlásról és vége is volt, gondolja Johannes                 

***

Jon Fosse norvég író 1959. szeptember 29-én született a norvégiai Haugesundban. Jelenleg Bergenben él a családjával. Műveit főleg az ún. új norvég nyelven írja. Mindenekelőtt lírai műveket és regényeket írt, az utóbbi években azonban elsősorban színdarabok írásával foglalkozik, melyeket a világ több országában is színre vittek. Jon Fosse 2000-ben megkapta a legjobb szerzőnek járó elismerést, az osztrák  Nestroy-díjat.
Regényei: Vörös, fekete (Raudt, svart, 1983), Melankólia (Melancholia I & II, 1995/96) – Melsom-díj, Reggel és este (Morgon og kveld, 2000).