Valamilyen módon, mert hogy így becsületes, állandósítani kellene a Literának küldendő beszámolóim elé kívánkozó megjegyzést: az alábbi sorokat nem a pártatlan megfigyelő írja, hanem olyan valaki, aki benne van az eseményben, annak részese, előkészítője, szervezője stb. Mondjuk így: nem-kívülálló-megfigyelő, rövidítve: NKM.
Tehát: NKM írja Berlinből.

„Neue Frauen“ – „Jönnek a nők“ címmel indított irodalmi rendezvénysorozatot a berlini Collegium Hungaricum. Can Togay János, a 2007 végén felavatott új CH igazgatója, röviddel kinevezése után bejelentette, hogy 2009-ben kizárólag nőket, pontosabban írónőket mutat majd be a CH. A nyilatkozatot, mint várható volt, felhördülés követte – aztán elült a felhördülés, a projekt pedig megvalósult: február 23-án hétfő este volt a rendezvénysorozat nyitóestje. Az igazgató a bevezetőben elmondta: azért persze jönnek az idén férfiak is, de mégis, elsősorban – a NŐK…

A kissé maratonira sikerült, két óránál is hosszabb est első részében Tóth Krisztina műveiből hangzottak el részletek, aztán Kiss Noémi új, a Matthes&Seitz kiadónál januárban megjelent kötetének egy fejezete, majd a rendezvény német vendége, Jana Hensel olvasott az „Új német lányok“ címü könyvéből.

A felolvasásokat követő beszélgetés során Tóth Krisztina elmondta, hogy igazából idegenkedik a férfi-női író címkék használatától, tapasztalata szerint ezekben a dialógusokban gyakran pont a lényeg sikkad el, vagyis a művek. Képzeljünk el egy interjút, ahol a moderátor Nádas Péterhez vagy éppen Esterházy Péterhez intézi kérdését: „Péter, milyen érzés férfiként alkotni? Szokott erre gondolni írás közben?“. „Talán alá kell húzni, hogy korábban valóban erősen háttérbe voltak szorítva a női alkotók, de ma ez már nincs így. Viszont sok alkotó meg azzal kerül reflektorfénybe, hogy a nőiességét hangsúlyozza – pedig ez teljesen mindegy.“

Kiss Noémi és Jana Hensel az 1989 előtti időkről is beszéltek. Kiss Noémi szerint a magyar „szocializmus“ éveiben a nők magánélete, a családban betöltött szerepe nem volt témája a különböző irodalmi vagy tudományos műveknek. Az elmúlt húsz évben sem történt túl sok ezen a téren, ugyanakkor viszont a magyar férfiak gyakran és szívesen beszélnek arról, hogy a feminizmus időszaka elmúlt, de hát nem is volt feminizmus Magyarországon… Persze az olyan megmozdulások, mint például a Centrifuga programjai, vagy akár több írónő munkássága mégis, ha lassan is – változtat talán a kialakult helyzeten, tevékenységük arra is irányul, hogy amit mondanak, a politika számára is hallható legyen. Ami pedig a jövőt illeti: a nyugati feminizmust nem lehet kopírozni, Kelet-Európának egy, a saját fejlődésének és mindenkori helyzetének megfelelő feminista gondolatrendszerre van szüksége. És: az egyén szerepe sem elhanyagolható, ha sokan óvatosan is bánnak a Magyarországon nem túl kellemesen csengő „feminista“ szóval, a saját környezet szemléletmódjáért – saját példával, meggyőzéssel sokat lehet tenni.

Az NDK-s nők, mint Jana Henseltől megtudtuk, meglehetősen önállóak voltak, ennek egyik – különös - bizonyítéka, hogy a keleti Németország válási statisztikája vezető helyet foglalt el a világon. Jana Hensel könyvei a keletnémet nő mai helyzetét tárgyalva kényszerűen nyúlnak vissza az írónő 1989 előtti saját gyermekkorába, ahová – hogyan is lehetne másképp – vissza-visszavágyik. Már egyetemista korában szeretett volna időnként „hazamenni“, mint nyugati évfolyamtársai. Ez azonban csak korlátozottan volt lehetséges – 1989-ben a „haza“ megváltozott, hirtelen másképp hívták az utcákat, másképp néztek ki a közlekedési jelzőtáblák, az úttörővezető tanár neve „bizalmi tanár“ lett – a valaha ismerős dolgokat újra meg kellett szokni.

Breier Zsuzsa, az est moderátora is beszélt saját élményeiről: szinte kizárólag férfi diplomatákkal találkozik a különböző követségi rendezvényeken – ha: kelet-európaiak a résztvevők.

Az est számtalan nyitott kérdéssel zárult, de hát a rendezvénysorozat folytatódik, a tervek szerint legközelebb a Centrifuga mutatkozik be Berlinben. S hogy az elszálló szó mellett az írás megmaradhasson: kiadványokat is tervez a CH. Ennek első darabja, egy karcsú kis füzetecske, a Lipcsei Könyvvásárra jelenik meg. Az olvasókönyv színes keresztmetszetet igyekszik nyújtani a magyarországi nők által írott művek egy részéből – a még feltehetően sok érzelmet kiváltó válogatás ezen alkalommal teljesen szubjektív volt: a három fiatal fordító és a szerkesztő saját olvasmányélményeit és fordítói kedvét követte. 

Fotók: Turna Kriszta.

Fehéri György