hirdetés

József Attila-díjasok 2009-ben - II.

2009. március 15.
"Ahogy az ikebana vagy a haiku működik: mutat egy ágat, és mögötte ott az egész természet. Nem könnyű ezt pontosan visszaadni" - Az idei József Attila-díjasokkal készítettünk rövid interjúkat - sorozatunk második részében Bán Zoltán András, Kada Júlia, Kiss Ottó és Visky András válaszait olvashatják.
hirdetés

Riszálós nyalánkságok nélkül – Bán Zoltán András


Litera: Mennyire befolyásolja a szakmai önbecslésedet a József Attila-díj?

Bán Zoltán András: Borzasztó nehéz egy ilyen kérdésre pofátlanság, önsajnálat, nagyképűség, álszerénység, sértettség vagy egyéb riszálós nyalánkságok nélkül válaszolni. Hogy valamennyire elkerüljem, csak annyit mondok: némi pénzem még marad a díjból az adósságok kifizetése után. Nincs állásom, ergo sokkal többet kell dolgoznom, mint egyébként. De hát: válság van!

Litera: Min dolgozol most?

Bán Zoltán András: Decemberben három hét alatt írtam két drámát, az elsőt voltaképpen kidobtam, a másodikat felajánlottam a Katona József Színháznak, ahol elutasították, de hónapokon belül megjelenik a Holmiban – feltehetően jobb olvasni, mint előadni. A címe: Meneküljön, aki tud!  Tavaly lefordítottam egy Wolf Haas nevű isteni osztrák írótól két krimit, ezek hamarosan megjelennek. Áprilisban kijön egy esszékötetem, a címe: Meghalt a Főítész! Egyebekben a Beethoven unokaöccse című regényt próbálom írni.

Litera: A következő díjat Bán Zoltán András kritikus vagy szépíró kapja majd?

Bán Zoltán András: Nem tudom, melyik „énem” fog díjat kapni legközelebb, ha egyáltalán – én már annak is örülnék, ha elnyerném a Paul Celanról elnevezett bécsi, fordítói ösztöndíjat. De hát mély meggyőződésem, hogy a kritikust és az úgynevezett írót (netán fordítót) épeszű kultúrában soha nem szabad elválasztani egymástól, pláne ha több terepen is egyidejűleg szerepel az illető. De ezt már ezerszer elmondtam, szóval el is zárom a csapot.


Kevés eszközzel sokat sejtet - Kada Júlia


Litera: Nem először került szóba a neve a József Attila-díj kapcsán…


Kada Júlia: Már jelöltek néhányszor, de az régebben volt, most nem számítottam rá. Nagyon jólesik, azért is, mert a műfordító szakmára egyébként ritkán irányul rá a figyelem.

Litera: Sok mindent fordít, lektűrtől klasszikus irodalmon keresztül kortárs szerzőkig. Ez így van kedvére vagy a felkérések érkeznek ennyire különböző műfajok és szerzők fordítására?


Kada Júlia: Eleinte főleg a Nagyvilágnak fordítottam, ahol hosszú évekig a versrovatot is szerkesztettem. A lapban közreadott novellákat és kisregényeket gyakran magam választottam. Többi fordításom a kiadók felkérésére készült. Régebben szinte kizárólag szépirodalmi művekre, főleg regényekre kaptam megbízást, de az utóbbi években számos képzőművészeti könyvre, egy kitűnő Dalí-monográfiára, sőt egy rendkívül érdekes genetikai tárgyú munkára is. Persze az a legnagyobb öröm, ha szépirodalmat fordíthatok.

Litera: Mondana valakit, aki igazán közel áll önhöz?


Kada Júlia: Kazuo Ishiguro ilyen. A japán származású angol író két regényét fordítottam, az egyikből Napok romjai címmel film is készült tizenöt évvel ezelőtt. A könyv eredeti címe, The Remains of the Day, szó szerint kissé nehézkesen hat magyarul: Ami még hátravan a napból. Ezért inkább A főkomornyik szabadsága  címet választottam, melynek kettős jelentése utal egyébként a regény cselekményére . A szerzőnek ez az első angol tárgyú műve, amely őrzi a jellemzően japán utalásokat, elhallgatásokat és finom részletekből építkező előadásmódot. Másik könyve volt az eddigi legkedvesebb munkám, a másfél évvel ezelőtt megjelent Ne engedj el. amelynek alaphelyzete egyszerű, de az elbeszélésben lassan kibomló szűkszavú mondatokkal gazdag és összetett érzelmi rétegeket tár fel. 

Litera: Érződik az eredeti nyelvben a szerző japán kötődése?


Kada Júlia: A Főkomornyik nyelve rendkívül választékos, ugyanakkor szerény, szinte puritán, ami a címszereplő foglalkozásából, életviszonyából következik egyébként. A Ne engedj el című regényében viszont végig igen egyszerű nyelven fogalmaz, kevés eszközzel sokat sejtet. Ahogy az ikebana vagy a haiku működik: mutat egy ágat, és mögötte ott az egész természet. Nem könnyű ezt pontosan visszaadni, ahogyan a fordítói közhely is tartja: a nyelvi játékokkal, bravúros megfogalmazásokkal igen szórakoztató foglalkozni, ami viszont „csak úgy” folyik, az a legnehezebb.


Különböző ügyek vannak – Kiss Ottó

Litera: Mit jelent ez az elismerés a számodra? 

Kiss Ottó: Természetesen örülök a díjnak – személy szerint is fontos jelzésnek tartom, és gondolom, a város, ahol élek, Gyula is megnyugvással fogadja majd a hírt. Odafigyeltek eddig is a helyben születő irodalomra, némi pénzzel támogatták például egyik regényem, a Javrik könyve megjelenését, így az elismerés számukra is visszajelzés lehet. Amellett, hogy talán az ismerősök sem értetlenkednek majd annyit – nem nagyon tudják elképzelni, mivel foglalkozom egésznap –, azt hiszem, kis biztatást is kaptam most a folytatáshoz. 

Litera: Mi foglalkoztat jelenleg inkább? Próza? Vers? Mese? Merre tartasz?

Kiss Ottó: Mindhárom. Jövő nyárra szeretném befejezni A másik ország című regényemet, amely egy sorozat harmadik kötete lenne. Annak a munkának az utolsó darabja, amelyet a Szövetek és a Javrik könyve című regényekkel kezdtem. A történetek az Alföld rendszerváltozás előtti társadalmi-gazdasági-politika környezetében játszódnak – az 1989-et megelőző évtizedek különböző nézőpontú lenyomatai, aszerint, hogy az adott könyv szereplői a társadalom mely rétegét képviselik. A Szövetek falusi állami gondozott diákok története az 1960-70-es évekből. A Javrik könyve egy kisvárosban élő, értelmiségi családban nevelkedő fiú életének alakulásrajza az 1970-80-as évekből. A harmadik regény, amelyen most dolgozom, az Alföld általam fontosnak gondolt társadalmi-gazdasági szegmensét fedné le: egy parasztfiú életét mesélné el 1970-től egészen a ’90-es évek elejéig, illetve szándékom szerint lehetőséget adna arra is, hogy a történetet elbeszélő fiú mindazon hagyományok szűrőjén keresztül gondolkodjon az „alföldi ország” és a „mennyország” kapcsolatáról, mely hagyományokat az őt nevelő nagyszülőktől átörököl. Emellett természetesen, vagy nem egészen természetesen, de párhuzamosan a gyerekirodalmat is tovább folytatom. A Csillagszedő Márió és az Emese almája c. kötetekhez hasonló, szabad versekből építkező könyvet adtam le januárban a Mórának A nagypapa távcsöve címmel, Paulovkin Boglárka vállalta az illusztrálását, és ha a gazdasági válság is úgy akarja, karácsonyra akár ki is jöhet. A Csodaceruza Kiadó jóvoltából újabb kísérletet tehetünk Baranyai András grafikussal a gyerek- és felnőttirodalom határterületén. A korábbi könyv, a Szerintem mindenki maradjon otthon vasárnap délután c. kötet modorában írt szöveget és rajzot kért tőlünk a kiadó, de míg az előd inkább az apát és a még olvasni nem tudó gyereket próbálta egy könyv mellé ültetni, a mostani munka inkább a nagypapa és unoka között próbál párhozamokat keresni. Elkezdődött a párbeszéd a Naphegy Kiadóval is egy „igazi” mesekönyvről, de vannak természetesen más ügyek is, egy részük egyelőre még idegen terület a számomra: most először jelentkezett nálam színház, illetve televízió. Meglátjuk, mi lesz.


Eddig tartott a pusztai vándorlás – Visky András


Litera: 2008 decemberében jelent meg Gyáva embert szeretsz című versesköteted a Jelenkor Kiadó gondozásában. Mint ahogy a Biblia is 66 könyvet tartalmaz, 66 verset terveztél bele, de csak 40 lett.  Jelent ez jelentésmódosulást? Átértelmeződött az eredeti gondolat a könyv születése közben?

Visky András: A 66 viszonylagosságához mérten – hiszen voltaképpen csak a protestáns kánon gyűjt egybe ennyi könyvet – a biblia szó jelentése („könyvek”) és képe (tekercs) vált egyre inkább fontossá számomra. A preparált bőrre írt történetek, képek, hangzások lehető legszemélyesebb megnyitása, kisodrása, kitekerése, kitakarása, kibontása, kinyerése a testből, és itt a saját testemre gondolok. A kolozsvári Hosszú péntek című előadás Carmencita Brojboiu tervezte tere a bőrhártyára valamikor fölkerült írás olvashatatlanságából épít hangzó térformát, valamennyi elszánt belépés ebbe a testszínű architektúrába rettenetes visszhangokat képes szabadjára engedni. A kezdeti feladat átminősült, nem a könyv kompozíciójára, hanem az egyes szövegekre figyeltem, és arra gondoltam, hogy addig írom őket, ameddig íródnak. És aztán, bizony váratlanul, jöttek a ravatal-szövegek, arra a küszöbre léptem, ahol számomra nem folytatódott út, le kellett tennem a kezemből a tetemeket (a szüleimére gondolok), amelyek alászálltak nem tudom hova, a földbe, a felbomlásba, a megsemmisülésbe. Amikor egyszer összeraktam az elkészült írásokat, kiderült, pontosan negyven szöveg született. Eddig tartott a pusztai vándorlás. Valóban? Nem tudom, mi következik ezután.

Litera: Költő, drámaíró, esszéista, tanár, könyvkiadó is vagy egy személyben. Most, az életednek ebben a periódusában minek tartod magad elsősorban, hol vannak a súlypontok épp? És merre lesznek, mik a terveid?

Visky András: Most éppen a nevem elé, mögé, fölé, köré kerülő, ehhez hasonló felsorolások fölszámolása a legfőbb feladat. Noha persze kitaláltam, hogy ezek mind egyirányba mutatnak, és hogy én tulajdonképpen a létezés-szakmában vagyok érdekelt, bármit teszek tehát együgyűségem sokarcú megnyilatkozásai ők etc., etc., világos, hogy valami másnak kell elkezdődnie. Ebben a félévben például átadom a kiadót (amely nem az enyém, hiszen alapítványi képződmény), távolságot teremtek önmagammal szemben. Feleségemmel meg Bencével (13) és Dórával (15) átköltözünk egy évre az Államokba. Visiting professori állásom kutatói is, a tanítás mellett tehát lehetek csendben, gyakorolhatom a lassú életet. Könyvtárban fogok üldögélni naphosszat, közelebbről meg nem határozott projektek, és ha lehet, utazások nélkül. A töredékek, jegyzetek, próza-fragmentumok velem jönnek persze, meglátjuk, milyennek látszanak majd abban a perspektívában. Ha semmilyennek, ami megtörténhet, még mindig felszabadító élmény lesz, ebben bízom.   

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.
m.m. m.m. 2009-03-16 20:45

Tűnődtem, ki a hölgy a fotón, aztán nem bírtam tovább, és nem egész fél perc alatt megtaláltam: Penelope Fitzgerald. Grat...! (Persze szívből gratulálok Kada Júliának és másoknak a díjhoz.)