József Attila és a Kossuth tér

2011. október 21.
Egy fotót teszünk most közzé. Budapesten, 1927 kora őszén készült. József Attila a Kossuth Lajos téri Andrássy Gyula-szobor előtt áll. Reményi József Tamás hívta fel rá a figyelmünk. Közlésének apropója pedig egy országgyűlési határozat, melynek értelmében a József Attila-szobor a térrendezési tervek szerint elkerül mostani helyéről.

Egy fotót teszünk most közzé. Készült: Budapesten, 1927 kora őszén. József Attila a Kossuth Lajos téri Andrássy Gyula-szobor előtt áll. A felvétel eredeti negatívja József Etelka családjának (Budapest) tulajdonában van. A képet másokkal együtt először Reményi József Tamás közölte Hunyor nélküli nyugalommal. Ismeretlen József Attila-képek című írásában az Új Tükör 1976. májusi számában. Most is ő hívta fel rá a figyelmünk. Mint olvasható a kép melletti magyarázatban: "Különös véletlen, hogy a háború után lebontott Andrássy-szobor helyétől nem messze ma Marton László A Dunánál című József Attila-szobra áll".
(Forrás: Idesereglik, ami tovatűnt - József Attila összes fényképe, PIM, 2005, A kötetet szerkesztette és az utószót írta: Kovács Ida, interneten többek közt: itt.)



A fotó közreadásának apropója egy hír, mely szerint a Kossuth tér rekonstrukcióját elrendelő, a tér 1944 előtti képzőművészeti arculatának visszaállításáról döntő országgyűlési határozat alapján a Kossuth-szobron kívül Károlyi Mihály és József Attila szobra is elkerül a Kossuth térről.

"E határozat alapján - olvasható a hír a Népszabadság Online hírében - még az idén megkezdik a Kossuth tér átépítését, a 2012-es költségvetésben 2,5 milliárd forintot különítettek el erre a célra. 530 millió forintot szánnak az Országház épülete előtti felszín alatti parkoló építésének megkezdésére, 845 milliót a parlamenti látogatóközpont kialakítására és egymilliárd-huszonötmilliót a Kossuth tér történelmi rekonstrukciójára. A tervek szerint visszaállítják a tér 1944 előtti képzőművészeti arculatát, ami a mostani teljes átrendezését jelentené. 1944-ig ugyanis a Parlament épületének északi kapujánál, a mostani Károlyi Mihály-szobor helyén az 1918-ban merénylet áldozatául esett gróf Tisza István miniszterelnök szobra állt, a jelenlegi Kossuth-szobrot 1952-ben állították az 1927-ben felavatott, Horvay János által alkotott, a Batthyány-kormány tagjairól, köztük Kossuth Lajosról faragott szoborcsoport helyére, mert azt az akkori kommunista vezetés túl melankolikusnak találta, a Duna-parti József Attila-szobor helyén pedig 1945-ig idősebb gróf Andrássy Gyula miniszterelnök emlékműve állt."

A NOL kérdésére, hogy mi lesz a téren álló Kossuth Lajos-, Károlyi Mihály- és József Attila-szoborral, L. Simon László, a parlament kulturális bizottságának elnöke elmondta: "ezeknek a műalkotásoknak más méltó helyet kell találni a fővárosban vagy vidéken". L. Simon a Facebookon is nyilatkozott az ügyben: "Álláspontom a Kossuth tér szobrait illetően a következő: Ha az a döntés születik, hogy a Kossuth térre Horvay János eredeti, jelenleg  Dombóváron található szoborcsoportja kerüljön vissza – és az szállításra alkalmas műszaki állapotban van –, javaslom, hogy Dombóvár városa, amennyiben arra igényt tart, kapja meg a jelenleg a téren álló Kossuth-szobrot, köszönetképpen történelmi emlékművünk megőrzéséért. Amennyiben a rendezési koncepció nem teszi lehetővé, hogy a József Attila-szobor a Kossuth téren maradjon, abban az esetben is mindenképpen Budapesten kell maradnia, és hasonlóan méltó helyre, a Duna partjára kell kerülnie a belvárosban".

A Facebookon mindeközben Szeretem József Attilát  címmel József Attila szobrának elmozdítása ellen tiltakozás indult, amelyhez október 21-én délutánig közel háromezren csatlakoztak.