hirdetés

Juci in the Sky

2017. március 27.

Tévedés volna azonban azt hinni, hogy a Beenged valami kietlen gyászmunka dokumentációja. Akár szerelemről, akár halálról ír Szaniszló Judit, történetei mozaikszerűen villannak föl, gazdag, izgalmas és vérbő nyelv kelti őket életre. – A Beenged című könyvéért Békés Pál-díjat nyert Szaniszló Juditot Merényi Ágnes méltatta.

hirdetés

A szerzőt pár éve láttam először. Egy színpadon állt, irodalmi színpadon, ahol egyébként színészek mondták írók novelláit, köztük meg zene szólt, kórus, gitár, miegyéb. Ő a saját szövegét mondta. Nem novella volt, nem tárca. Nem is vers, hanem valami abszurd ritmikus prózaegyperces a csokigyárba zötykölődő portásnőről. Állt a színpadon, hosszú, magas, vékony lány, hosszú-hosszú hajjal, faarccal, és fahangon mondta ezt a szöveget. Közben zötyögött, mint a szolgálati busz. Vagy csak úgy emlékszem. A közönség nem nagyon tudott mit kezdeni ezzel. Nekem tátva maradt a szám. A szöveg szálkás volt, göcsörtös, és mielőtt tragédiába fordult volna, vicces. Aztán megtudtam, hogy a szövegelőt Szaniszló Juditnak hívják, blogot ír, amit meg combfiksznek hívnak. Akkor szegődtem fix (értik: fiksz) olvasójául, amikor észrevettem, hogy bloghősnőként Zetor Leilának nevezi magát; nagyjából öt sor elolvasása után. Pompás műfaj a blog, sok mindent megmutat: megmutatja, mi érdekli az íróját, mik a témái, és hogyan tud írni. Tétje viszont nincs, írhat, amit akar, úgy, ahogy akar, nem szól bele a szerkesztő, legfeljebb nem olvassa a kutya se, ha meg igen, annál jobb. Terjedelmi korlát sincs, írhat, amilyen hosszan csak akar, legfeljebb… lásd fent.

De a Zetor Leila hangja, nyelve, humora könyvet kívánt. Felépített, megszerkesztett kötetet, amelynek szerkezete megenged némi műfaji csapongást, amelybe beleférnek a bloghangú bejegyzések, a nyelvi cikornyák, viccek és vendégszövegek, árnyékok és tüskék, de mindenek felett a történetek. A nehezebbik utat választotta: a virtuális tér korláttalan szabadságából nyitott be a szerkesztett próza bekezdésekre, fejezetekre és annál is nagyobb egységekbe tagolt nyírott sövényei közé.

Megérkezett tehát a Beenged című kötet. A borítóján pesti bérház gangja, ahová ritkán süt a nap, az egyik oldalra délelőtt, a másikra délután. Hetedik kerület, hatodik vagy akár nyolcadik, kilencedik is lehet. Minden részlete ismerős az életünkből és az irodalmunkból: az elgörbült kovácsoltvas korlát, a gang kőkockáit megvilágító éles fénysáv, a rücskös, fröccsentett fal, a parapetkonvektor szellőzője, itt lakunk. Vagy látogatóba jöttünk, és a folyosóról nyíló ajtón beenged valaki. Az ajtón belül és a kötetben is ismerős a világ. Ismerősek a tárgyak, a hangok, a szereplők. Zetor Leila hangja elhalkul, Szaniszló Judité viszont felerősödik. Igaz, Leila – Leli – sokszor megjelenik, a szerző néha megszólítja őt. Vele beszélgetve könnyebb elsorjázni a gyerekkori ügyefogyottság emlékeit, a rosszaságot, a szégyent, az egyedüllétet. Mert az egyedüllét ennek a kötetnek az egyik fő témája. Nem lassan bomlik ki, nem hirtelen szakad az elbeszélőre, nem súlyosbodik az idő és a történetek előrehaladtával, hanem mindvégig megüli a vidéki gyerekkor és a pesti felnőttlét pillanatait. (A harmincas nő egyedül díszíti saját magának vett karácsonyfáját, egyedül bíbebődik a csúcsdísszel, és egészségi állapota várható alakulásán töpreng. Az iskolából hármast hozó Leli a kutyával együtt kushadva várja hazatérő apukáját, amikor majd színt kell vallani. A saját kényszeres világában keringő masszőrnő munkahelyi tárgyai gondos fertőtlenítése után hazafelé indul, és még nem tudja, hogy a férje megcsalja, amitől fogva végképp magába záródik majd.)

Az egyedülléthez három másik fő téma társul, az apa elvesztése, a szerelem (jellemzően a hiánya vagy éppen múlása), és a test. A kötet harmadánál felbukkanó Részletkérdés című elbeszélés egyszerre idézi a gyerekkort és az akkor még ereje teljében lévő apát. Ez a leghosszabb írás, amely csupa testi és érzéki motívummal dolgozik. Érezzük apa barna bőrkabátjának szagát, halljuk apa szigorú hangját, krákogását, együtt megyünk vele fogszabályzásra. “Ülök Apa mellett a kocsiban, ő vezet, én lány.”

Tévedés volna azonban azt hinni, hogy a Beenged valami kietlen gyászmunka dokumentációja. Akár szerelemről, akár halálról ír Szaniszló Judit, történetei mozaikszerűen villannak föl, gazdag, izgalmas és vérbő nyelv kelti őket életre. Egészségügyi brosúra, reklámszövegrészlet, talált és megalkotott szavak szólaltatják meg. Nem novelláskötet, nem novellafüzér ez a könyv, amiből összeáll a hetvenes-nyolcvanas évekbeli gyerekkor, hanem a múltat és jelent ide-oda pörgető kötet. Hangsúlyosan szólalnak meg benne hagyományosan nőinek tekintett témák, gyerekszülés vagy nem szülés, az egészséges vagy épp beteg női test szépségének és épségének sérülékenysége, de semmiféle álnőies lekerekítettség nincs a sérült emberekről vagy épp a cigányokról szóló írásokban.

Szaniszló Judit hangja új hang a kortársak körében: szabálytalanabb, mint Tóth Krisztina anekdotikus tárcái, ironikusabb, mint Szvoren Edina vérfagyasztó lélekábrázolásai, fanyarabb, mint Rakovszky Zsuzsa melankolikus történelmi prózája.
Zetor Leila bloghangjából megmaradt az a végtelen szabadság, amivel saját írását birtokba veszi és kezeli, s a távolság, amelyből írásainak tárgyait figyeli. Történeteiben kutyát sétáltat, naplót ír, vércukrot mér, halottat öltöztet, vonaton hallgatózik, szóviccezik, mondókában határozza meg saját magát, kiszámolóban leszámol egy kapcsolattal. Időnként tobzódik a megnevezés örömében, a megnevezés hatására életre kelt furcsa vagy épp mindennapi tárgyak szövegbe emelésében. És nem egyszer a próza határán túl merészkedik: egészen a szabadversig. Megteheti, hiszen Zetor. Az erő vele van.

(Az írás eredeti változata a wmn oldalán jelent meg.)

Merényi Ágnes

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.