hirdetés

A hét prózája – Julio Cortázar: Az összefüggő parkok

2018. március 12.

Az elbeszélés könyvlapokról kilépő és lecsapó, lidérces szelleme mint végzet. Az írói fondorlat, amivel Cortázar dolgozik, egyszerre bűvészmutatvány, mintadarab, és az irodalomba vetett hitek és kétségek üveglemezen rögzített, mikroszkóppal bevizsgált metszete. – A hét prózáját Jánossy Lajos választotta.

hirdetés

Messzire nyúlok vissza az életemben, de nem messzire az irodalomban. Persze, kérdés, mik ezek a távolságok, vannak-e egyáltalán. Minden egyszerre van. Cortázartól Az üldöző volt az első, egyszerre a kezembe került. Nem emlékszem pontosan, Ambrus Gergely barátomtól kaptam-e, mert édesanyja, Tóth Éva költő és műfordító, akitől, fájdalom néhány hete búcsúztunk, kitűnő spanyolos volt, jó kalauzunk a dél-amerikai és nem utolsó sorban a kubai irodalomban, vagy Simon Balázstól, aki meg - hányszor megemlegettem már! - megtéveszthetetlen útmutatóm a bármiféle irodalmakban. Tőle Borges Körkörös romok című novelláskötete biztos, egy salátává olvasott darab, amelyet a hatvanas években elindított sci-fi (!) sorozat felütéseként gondozott a szocialista könyvkiadás. Ambrustól Carpentier a fix, a Barokk zene. A lázas, felforrósodott szívverésemet tapintom ma is, ha ezeket szóba hozom. Aztán jött Cortázar, ha nem tévedek, a Nagyítás előtt, pontosabban, a moziban még nem tudtam, ki van a film mögött.

Az üldöző az úgynevezett nagy, huszadik századi időregények előtt vágódott be; Charlie Parkerrel az élen; mi másra volt szükségem mellényeskedő kamaszkoromban, mint egy önelejveszejtő géniuszra, piszkos kocsmákra, rekedt szaxofonra, szeszekre, nőkre és drogokra. Bámulatos, örvénylő próza, úgynevezett művészelbeszélés, de minden szépelgés nélkül, mérhetetlen légnyomás-különbség az európai alakmásokhoz képest; az általunk amúgy imádott Tonio Kröger plázsokon szambázó, csiricsáré zsúrfiú, Cortázar súlyos árnyékaitól érintetlen széplélek.

Az alábbi kismunka, levett a lábamról. Máig nem tudom, mi a mágikus realizmus, viszont ebben a novellában érteni vélem. A teledohányzott könyvtárszobában és a tölgyek alatt felparázsló szenvedélyben a hűvös pontossággal vezetett toll és történet káprázatos, mégsem látványvadász határozottságú. Az elbeszélés könyvlapokról kilépő és lecsapó, lidérces szelleme mint végzet. Az írói fondorlat, amivel Cortázar dolgozik, egyszerre bűvészmutatvány, mintadarab, és az irodalomba vetett hitek és kétségek üveglemezen rögzített, mikroszkóppal bevizsgált metszete. Kiütötte alólam a lábam a fikció és valóság játékának ez a bravúrstiklije.

Rövidzárlat alá vont műveleti terület Az összefüggő parkok, a latin-amerikai vonalvezetés minden fortélya benne.

Jánossy Lajos

Julio Cortazár: Az összefüggő parkok

Néhány napja kezdte el olvasni a regényt. Közben sürgős elintéznivalója akadt, így félretette a könyvet, és csak akkor vette ismét a kezébe, amikor visszavonatozott a birtokára; lassacskán felkeltette az érdeklődését a cselemény és a szereplők jellemrajza. Akkor délután írt egy levelet a megbízottjának, megtárgyalt az intézővel egy bérleti ügyet, majd ismét elővette a regényt a csendes dolgozószobában, amelynek a tölgyfaparkra néztek az ablakai. Elterpeszkedett a kedvenc karosszékében, háttal az ajtónak, mert bosszantotta a gondolat, hogy esetleg megzavarhatják, a bal kezével megsimogatta a zöld bársonyhuzatot, majd belekezdett az utolsó fejezetekbe. Az emlékezetében még elevenen megmaradt a szereplők neve és alakja; úgyszólván azon nyomban átadta magát a regény képzeletbeli világának. Szinte természetellenesen élvezte, hogy sorról sorra egyre jobban elszakad a környezetétől, s hogy közben azért érzi, hogy a feje ott nyugszik kényelmesen a bársonnyal behúzott magas támlán, a cigarettája egyfolytában a keze ügyében van, és hogy a hatalmas ablakokon túl ott cikázik az alkonyati szellő a tölgyek alatt. Szavanként haladt előre, elmerült a hősök undorító dilemmáiban, és hagyta, hadd ragadják magával az összeálló képsorok, amelyek egyre színesebbek s élénkebbek lettek, s eközben átélte az erdei kunyhóban lejátszódó utolsó találkát. Az asszony lépett be először, szorongó léptekkel; a szeretője most ért oda, az arcán egy megpattant faág nyomát viselte. Az asszony forró csókokkal csillapította a vérzést, de a férfi nem állhatta most a gyöngédséget, nem azért jött, hogy megismételje titkolt szenvedélyük szertartásait, amely a száraz falevelek és az eldugott ösvények világában lelt oltalmat. A tőr átmelegedett a mellén, alatta ott dobogott a meglapuló szabadaság. Itt heves párbeszéd következett, mely olyan sebesen folyt, több oldalon át, akár egy kanyargó patak, és kiérződött belőle, hogy már a kezdet kezdetén mindketten mindent elhatároztak. Az asszony simogató keze, mely úgy fonta körül a szerető testét, mintha szeretné visszatartani, lebeszélni valamiről, egyben undorító mohósággal rajzolta ki annak másik testnek a körvonalait, amelynek a megsemmisítésére összeszövetkeztek. Semmiről se feledzkeztek meg: se az alibiről, se a véletlenről, még az esetleges hibákról sem. Attól az órától fogva minden pillanatnak megvolt a maga gondosan kidolgozott feladata. A könyörtelen kettős felügyelet épp csak egy arcsimogatás erejéig szünetelt. Alkonyodott.

Szigorúan kötötte őket az előttük álló feladat, egymásra se néztek, úgy váltak el a kunyhó ajtajában. Az asszonynak az észak felé tartó ösvényen kellett elindulnia. A férfi visszafordult egy pillanatra a szemközti útról: nézte, hogy szalad a kedvese azzal a szép lobogó hajával. Aztán ő is nekiiramodott, a fák és a sövények közt lopakodott előre, míg csak meg nem pillantotta a házhoz vezető fasort az alkonyati, mályvaszínű ködben. A kutyáknak nem volt szabad ugatniuk, és nem is ugattak. Az intéző nem szokott már ilyenkor ott lenni, és nem is volt ott. Felment a tornácra vezető három lépcsőfokon, és belépett. A fülében lüktető vér dobolásában az asszony szavai visszhangoztak: elől egy kék terem, utána egy díszes folyosó meg egy szőnyeggel borított lépcső. A tetején: két ajtó. Senki az első szobában, senki a másodikban. Azután a szalonajtó, akkor kézbe a tőrt, az ablakon beszüremlik a fény, ott a zöld bársonnyaal bevont, magastámlájú karosszék, és a férfi — a karosszékre támasztott fejjel — egy regényt olvas.

Ford. Benyhe János

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.