hirdetés

K. Horváth Zsolt: A tyúk vagy a tojás? Demokrácia kicsiben és nagyban

2018. október 29.

A gyermeki világ tiszteletében és megértő formálásában Mérei demokratikus garanciákat lát: amit kiskorában közösségi szinten megtanul a gyermek, azt felnőttként társadalmi–politikai szinten nemcsak alkalmazni, de kamatoztatni is tudja. – K. Horváth Zsolt 2flekken.

hirdetés

„A közoktatásügy az a terület, ahol az iskolai végzettség sáncai mögé elbújt beteg társadalmi szelekciós szerkezetünket sarkaiból ki kell fordítanunk: ez az a terület, ahol a jelenlegi elgyávult, lezüllesztett, előítéletektől terhelt,
mégis mindenben megbizonytalanodott, tehát végeredményben a jövő szempontjából használhatatlan mai nemzedék helyébe lépő új nemzedék lelki és erkölcsi és társadalmi alakításának a feltételeit megszabhatjuk".

Bibó István: A magyar demokrácia válsága (1945)

„Engedtessék meg, hogy (...) felidézzem az alapítót, (...) [mert] nem szeretném, ha az ő képe, alakja
úgy maradna meg az emlékezetben, mint valamiféle fából vagy pláne kőből faragott eszménykép, idea, fogalom. Bácskai Mihály a nyilvánosságot, a közismertséget kevésbé szerető, elég egyszerű ember volt;
álmai és vágyai azért neki is voltak, (...) és az álma egy olyan iskola, amelyikbe örömmel jár a diák,
s amelyikben a tanár nem érzi magát olcsó pénzen, cérnán rángatott bábszínpadosnak. (....) Ennek az iskolának az alappillére a tisztelet a másik ember iránt, sőt mi több, a szeretet a másik ember iránt – különösen a gyerek iránt.

Bácskai Mihályné Molnár Erzsébet (2018)

1. Az elsikkasztott katarzis

Ha manapság bárki megkérdi, hogy miért nincs demokrácia a közoktatásban, akkor szinte hallható a kétkedő reakció: miért, az iskolán kívül miért nincs demokrácia? A válasz keserű szellemessége azonban nem fedheti el az előbbi jelentőségét, nem intézhetjük el az egészet a „melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás?" kérdésével. Jóllehet egyértelműnek tűnik, hogy a kettő – vagyis a kiscsoportos, közvetlen demokratikus döntéshozatal és a képviseleti demokrácia – összefügg, mégis az az érzésem, hogy 1989–1990 után még a demokratikus átmenet támogatóinak többsége is másodlagos kérdésnek tartotta az iskolai demokrácia problémáját (hogy a közoktatás szerkezeti átalakításának egyéb súlyos problémáiról ne is beszéljünk). A közvetlen és a képviseleti demokrácia összefonódása kérdésének társadalmi vitáját aztán addig halogattuk, hogy a 2010-et követő komplex politikai változások nyomán utóbbi kártyavárként omlott össze.

Mária Terézia tér, 1945 (Fortepan)

Ez a szinte érdemi ellenállás nélküli brutális átalakítás kimondatlanul azt is magában foglalja, hogy az 1989 utáni időszak a demokrácia minősége szempontjából sem volt problémamentes. Miért nem sikerült a demokrácia kultúrájának meggyökeresítése? A demokratikus jogállam intézményrendszerének szinte ellenérzés nélküli lebontása az elmúlt nyolc évben sokakat arra a következtetésre vezetett, hogy 1989-et követő években pusztán a demokrácia intézményrendszerét sikerült felépíteni, de szemlélete és gyakorlata nem tudott rutinná válni a mindennapi kultúrában: a demokratikus viselkedésen nyugvó döntéshozatal nem vált habituálissá. A fékek és ellensúlyok rendszerének gyors ellehetetlenítése ugyanis visszavezethető oda is, hogy a magyar társadalom jelentős részének nem vált élménnyé a demokrácia, a közügyekben való tevékeny részvétel. A demokrácia ilyen szempontból az elit ügye és foglya maradt 1990 után, amennyiben kulturális, társadalmi és gazdasági tőkével rendelkező tagjai voltaképpen „elvárták" a társadalom képzetlenebb tagjaitól, hogy önmaguktól „megértsék", „belássák" annak fontosságát – mindenféle kommunikáció nélkül. Márpedig egy ilyen súlyú közlés csakis hosszabb-rövidebb tanulási folyamat eredménye lehet. Mannheim Károly a tudás újraelosztásának mikéntjét társadalmi technikáknak nevezte, s ennek két kitüntetett „helyeként" könyvelhetjük el az iskolát és a médiát. Nem állítom, hogy semmilyen törekvés nem volt, de hogy érdemben a demokratikus kultúra nem valósult meg, azt sajnálatos módon jelenünk nap, mint nap igazolja. Az akkor elszalasztott lehetőségért ma súlyos árat kell fizetnünk.

A Köznevelés címlapja, 1945

2. Köznevelés: gyermekközpontúság, együttes élmény, önkormányzatiság

Amíg az 1989–1990-es rendszerváltás középpontjában elsősorban a „felzárkózás", a „Nyugat utolérése", a „piacgazdaság" és a „jogállam" létrehozásának fordulatai álltak, vagyis a beszédrend alapvetően gazdasági–jogi természetű volt, addig 1945-ben – egyéb igen súlyos problémák mellett – a közoktatás gyökeres átformálása a szélesebb értelmiségi, illetve az új (s korántsem csak baloldali) politikai elit programjának szerves részévé vált. Azért lett rögtön köznevelés a közoktatásból, mert nem pusztán a szaktárgyak átadásának, hanem a Bildung (formálás, képzés, művelés, alakítás) helyszíneként gondolták el az iskolát. A hivatalos, de nem professzionális szakszerv, az Országos Köznevelési Tanács mellett a – Pedagógiai Szemináriumból frissen kibővített – Székesfővárosi Neveléstudományi Intézet (SZNI) lett a reform egyik tartalmi-szakmai motorja. A pedagógia és a köznevelés szakmai-metodikai kérdéseit pedig a kulturális folyóiratokon kívül olyan szaklapokban vitatták meg az érintettek, mint az Embernevelés, a Köznevelés, a Pedagógus Értesítő, a Magyar Pedagógia – elég gazdag volt még ekkor a szakmai nyilvánosság. Mérei Ferenc, Kiss Árpád, Faragó László, Binét Ágnes és mások tehát a köznevelés komplex reformján dolgoztak; ebben a rövid írásban most csak Mérei teljesítményét emelem ki.


Mária Terézia tér, a Székesfővárosi Neveléstudományi Intézet épülete, 1946 (Fortepan, Barna Imre)

Tucatnyi kisebb cikkét, közleményét nem számítva, Mérei Ferenc (1909–1986) pszichológus, pedagógiai szakember négy olyan kismonográfiát írt 1945 és 1948 között, melyek napjainkban jóformán aktuálisabbak, mint megjelenésük pillanatában. Az elsőt még 1945 októberében publikálja A gyermek világnézete. Gyermeklélektani tanulmány, a másodikat két évvel később Az együttes élmény. Társadalomlélektani kísérlet gyermekeken címmel. A kulcsfontosságú, 1948-as évben lát napvilágot összefoglaló igényű monográfiája, a Gyermektanulmány, illetve a diktatórikus fordulatból fakadóan már fiókban marad a Demokrácia az iskolában című átfogó munkája (mely végül 1985-ben, folyóirat mellékleteként jelenik meg). Noha módszertanilag valamelyest különbözőek és más fókuszúak, a négy értekezés gondolati magva nagyon szorosan összekapcsolódik.

Mérei Ferenc 1942-ben (Mérei család, Mérei Anna)

Ha tézisszerűen szeretnénk összefoglalni, akkor tudományos előképzettségéből és politikai elkötelezettségéből fakadóan Mérei amellett tör lándzsát, hogy 1) a gyermeki világ sokszínű, sajátos minőség, melynek belső logikáját, fejlődését kell előbb megértenünk ahhoz, hogy utóbb megfelelő pedagógiát társítsunk hozzá. A gyermeki világkép e formálódásának tiszteletben tartása a záloga annak, hogy a „felnőttvilág", vagyis a társadalom alapvető elveit, értékeit, morális mintázatait elsajátíttassuk az iskolában. 2) A gyermek egyszerre individuális lény, s egyszerre szerves része annak a – szociálpszichológiai értelemben vett – kiscsoportnak, melynek alapvető kerete a modern társadalomban az iskolai osztály. Az egyéni fejlődés, a személyiség kialakulása élesen nem választható el az őt körülölelő miliőtől: a csoportmunka az együttesség olyan formája, mely az individuálison túl hangsúlyozza a kollektív szubjektum jelentőségét. Utóbbi társas, társadalomban élő lénnyé formálja a gyermeket, vagyis tudatosítja, hogy egyedi léte mindig másokra vonatkoztatott. Megítélésem szerint hasonló kérdés izgatta, mint Durkheimet az „organikus szolidaritás" fogalmának megalkotásakor, csak Kurt Lewin nyomán azt nem szubsztanciálisan, hanem dinamikusan fogta fel. Mérei társadalmi ontológiája azt mondja tehát, hogy a demokratikus elven nyugvó együttműködés nem önmagában áll, hanem az együttes élményben létrejövő jószág (vagyis, ha nem gyakorolják, elhal). 3) A gyermek eddig semlegesnek tetsző absztrakt fogalmát el kell helyeznünk a társadalom palettáján, amennyiben szülei, nagyszülei osztályhelyzete, lakhelye, munkajellege, érdeklődése, életvitele akarva-akaratlanul befolyásolja a tanuló érdeklődését, előmenetelét, céljait, sikerességét. Ezek az előleges különbségek többnyire megmutatkoznak az iskolai osztály szerkezetében is (sztár, vezér, jó tanulók, peremhelyzetű gyermek). 4) A demokrácia nem pusztán fogalom, hanem az egyenlőség elvén nyugvó eleven társas rendszer, melynek alapvető szabályait az iskolai együttműködés, a csoportmunka, az önkormányzatiság, a felelősség, az együttesség gyakorlatai teremtik meg. Az iskola egyik fontos célja tehát a demokratikus együttélés céljainak és normáinak rutinná tétele.


Mérei Ferenc: Gyermektanulmány, 1948.

A mai olvasó talán még mindig tamáskodik, hogy 1945 után valaki ilyen, ma is progresszívnek ható javaslatokat vetett papírra. Persze nem csoda a hitetlenség, hisz közéletünkben nyüzsgő kognitív sémák azt sugallják, hogy itt egy fokozatosan teret nyerő diktatúra épült ki. Ez utóbbi sem áll távol a valóságtól, de minden történeti időszak heterogén és ellentmondásos: egymással összeegyeztethetetlennek tűnő párhuzamosan létező „különidejűségek" összessége. Miközben a politika világára évről évre egyre aggasztóbb mértékben vet árnyékot a szovjet típusú rendszer, addig az egyik legfontosabb társadalmi alrendszerben, a köznevelésben, Mérei és munkatársai – Jean Piaget, Henri Wallon, Kurt Lewin, Maria Montessori, Édouard Claparède, John Dewey és más nyugati tudósok kutatásait adaptálva – demokráciát építenek. A történeti aprómunka feladata az, hogy egy ellentmondásos jelentésekkel átszőtt időszak paradox törekvéseit érthetővé tegye a mai érdeklődők számára is.

3. Gyermektanulmányozás: a demokrácia pedagógiai vetülete

Mérei szerint a nevelés az a színtér, ahol a demokrácia értelmét, célját, szabályait elsajátíthatja a gyermek: vagyis a demokráciára nevelés hozzátartozik majd a szocializációjához, ahhoz az általános elvárás- és szabályrendszerhez, amely szerint később a felnőttvilágban élni fog. Ebben az értelemben a gyermektanulmányozás Mérei szerint nem más, mint „a demokrácia alapelveinek, lényegének neveléstani vetülete". Ha mindehhez hozzátesszük, hogy Pierre Bourdieu nagyhatású, évtizedekkel később született elmélete az iskolarendszerben találta meg a társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődését, akkor láthatjuk, hogy Mérei korabeli kutatásai mennyire előremutatóak voltak.

Másképpen fogalmazva, a demokrácia iskolai gyakorlata ugyan szép gondolat, de ahhoz, hogy a legszegényebb, a legképzetlenebb családból származó gyermeknek is esélye legyen e közjószágra, ahhoz mellé kell tennünk az igazságosság kritériumát. A társadalmi mobilitás és a kulturális hozzáférés esélye, vagyis az egyenlőtlenségek csökkentése tehát radikálisan javítja a demokrácia meggyökeresedésének esélyeit. Külön érdekesség, hogy a kettő összefüggésrendszerét 1945 után sokkal komolyabban vették, mint 1990 után. Persze nem állítható, hogy utóbbi kudarca csakis e szemlélet elsikkadásának tudható be, de annyi bizonyos, ha a rendszerváltás elitje a közoktatást stratégiai, s nem a közpénzeket fogyasztó inaktív ágazatként kezeli, ma nem egészen ott tartanánk, ahol sajnálatos módon tartunk.
Mérei Ferenc szerint a korszerű nevelés leglényegesebb alapeleme tehát a gyermeki világ tiszteletben tartása, fejlődése sajátosságainak türelmes követése, továbbá a társadalmi világ kihívásainak függvényében annak formálása, nevelése. A gyermeki világ tiszteletében és megértő formálásában Mérei demokratikus garanciákat lát: amit kiskorában közösségi szinten megtanul a gyermek, azt felnőttként társadalmi–politikai szinten nemcsak alkalmazni, de kamatoztatni is tudja. A gyermekközpontú–demokratikus pedagógia formálta szabályai és spontaneitása révén Mérei szemében a gyermekek világa a társadalom demokratikus nevelésének modelljévé lényegült. Ám a kor ellentmondásosságáról mindennél többet mond az, hogy Mérei Ferencet 1950 tavaszán kiszorítják nemcsak a pártból, de egész életére a köznevelés területéről is.

A helyzet napjainkban sem kecsegtet túl sok jóval, de talán még nem késő elkezdeni. Amit nem lehet megtenni nagyban, meg kell csinálni kicsiben. Amiről nem lehet beszélni, azt meg kell tenni.

 

K. Horváth Zsolt

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.