hirdetés

Kalapos Éva Veronika: Titkos JAK-napló

2017. szeptember 6.

...szép volt, ahogy az a mondata is a beszélgetésben, hogy az ember életében sose egy nagy drámai választás van, amikor megkísérti az ördög, hanem apró kompromisszumok, amiket magával köt, mert még ez is belefér, meg ez is. – A József Attila Kör szigligeti táborának egyik titkos naplóját, Kalapos Éva Veronika írását olvashatják.

hirdetés

Hétfő

„Lehet így is, meg lehet úgy is" – ezzel a tételmondattal indul számomra a táborozás, Anditól hangzik el a vonaton, és közfelkiáltással a nap mondatává választjuk. Valahogy így állok a JAK-táborhoz én is, még sose voltam, vagyis három éve Balatonszemesen igen, de abból csak annyira emlékszem, hogy plátói szerelembe estem Mészöly Ági akkor tizennyolc éves fiával, és Ági fejét látva egész este azon imádkoztam magamban, hogy ne feltételezzen rólam konkrét liliomtiprási terveket. Az is megmaradt, hogy részegen vagy egy órán át kerestem Simon Bettinát, a szobatársamat a kulcsért, majd végső elkeseredésemben elüvöltöttem magam a tömeg közepén, hogy „Simon Bettina!", mire ő szerényen megszólalt egy méterrel mellettem: „itt vagyok!". Az utolsó és egyben legvérfagyasztóbb kép, ahogy L. Varga Peti egy másik illusztris irodalmárral karöltve, letörölhetetlen méla vigyorral üdvözli az új lányhúsokat, de arról ma még sejtelmem sincs, hogy ez a kép hányszor fog majd kísérteni a hét folyamán.
Mivel nyolcra érünk ide, azután, hogy lepakolunk Mécs Annáék gyönyörű házában, ahol úgy lehet reggelizni, hogy közben a falra függesztett tizenkét pontot olvassa az ember, egyenesen a kocsmába megyünk, ahol belefutunk Sepibe, Márióba, Soltész Bélába és csaknem mindenkibe, mert egyelőre csak itt lehet piát kapni. Hamar szakmázni kezdünk – átfut az agyamon, talán jobb lenne, ha volna életünk -, a szövegekkel való szöszölésre terelődik a szó, amit páran drive-nak neveznek, mások pimplizésnek, de nálam a faszozás nyer, Márió ki is jelenti, „életemet egy faszozásért!". Sepivel jót dumálunk arról, mi a különbség az ifjúsági és a felnőtt zsánerirodalom között, vagy valami ilyesmi, nem tudom, mert az első sör a hosszú út után hamar beütött, aztán jön a hír, hogy nemsokára kiszállnak a szigligeti rendőrök a hangoskodás miatt, ahogy állítólag minden évben, ami eddig oké is, de azt már nehezebb elhinnem, hogy bevagoníroznak a kisbuszaikba, és vissza kell járni a tárgyalásokra Pestről; mindenesetre inkább visszatérünk az alkotóházba (update: Nagy Márti csütörtökön elmondja, hogy ez a régi JAK-táborok emléke miatt van így, amikor szétverték a kocsmát a táborozók - így a bűnmegelőzés fogalma egész más konnotációval gazdagodik a fejemben, hát úgy nézek én ki, mint aki puszta kézzel szétkap egy vendéglátóipari egységet?). Visszaérve megtudom Molnár T. Esztertől, hogy a krokodil szájnyitó izma nagyon gyenge, ezért ha bekötöd a száját kábé akármivel, nem biztos, hogy ki tudja nyitni, elámulok, ahogy L. Varga Peti infóján is a bütykösfejű ajakoshalról (biztatom magam, hogy nyeljem le azt, hogy „a JAK-os hal, höhö", mázli, hogy sikerül), akiből pár éve találtak egy példányt, pedig azt hitték, már 250 millió éve kihalt. Én tudnék íróból is ilyet mondani. Ez végül rövid este lesz, a Helikon bemutatóját és a Deákpoézist csak kintről hallgatom, máris szégyellem magam, ezentúl muszáj részt vennem a programokon, nem csak a napló miatt, hanem mert na. Most viszont csak három doboz sörre telik az energiámból, elringatnak képek a bütykösfejű ajakoshalról, majd holnaptól jó gyerek leszek.

Kedd

Bencével már otthon kitaláltuk, hogy az egyik napon szagnaplót fogok írni, mert szagmániás vagyok, és erre a mai tűnik a legalkalmasabbnak. A prózaszeminárium máris majonéz- és véres vécépapírszaggal indul, na, jó, a szövegekben van szó többek között ezekről, Németh Gábor végtelenül figyelmes és türelmes, elmondja a kiskacsa-szabályt – akit egy filmben először pillantasz meg, azt tekinted főszereplőnek -, tök jó, hogy minden táborban lesz végül egy mondat, amit hazavihet az ember. Szóval bölcsességszaga is van a délelőttnek, ez valami nemes rozsdához hasonló szag lehet szerintem, de belekúszik az ebéd egészen más érzékeket ingerlő szaga, a kaja a JAK-táborban jó, ezt már most kijelenthetem (egészen az utolsó napig, de szerintem addigra a konyhások eljutottak odáig, hogy kár belénk az erőfeszítés, úgyis hatszor annyi pia fogy, mint étel). Andi szelfizik Nádasdy Ádám fehér pihés tarkójával, mikor kérdezem, miért nem konkrétan Nádasdy Ádámmal, közli, hogy ez így sokkal menőbb, logikus. Amikor később Turi Timi beszélget Nádasdyval, kiderül, hogy a tanár úr ugyanazt a Wagner-előadást látta, mint én, fellelkesülök, amúgy nem bírom az operát, de az pont gyönyörű volt, na, máris elvesztettem ezt a szagnapló-koncepciót, szóval a Nádasdy-beszélgetés édes likőr- és szivarkaszagú, ide tennék valami hasonlatot is, de pont akkor hangzik el, hogy Ádámot le szokták szúrni, mert állandóan hasonlatozik, szóval inkább azt a mondatát használom fel, hogy „nem olyan, mint, hanem az, ami". Azt állítja, Isten-hasonlata például nincs, én próbálom elképzelni Isten szagát, ami több szempontból problematikus, nem is tudom, illik-e egyáltalán, hogy Istennek szaga legyen. Nádasdy beszél a Dante-fordításról, Petriről, majd kijelenti, ha ő nem érti meg Katona Józsefet, akkor senki, ennek örülök, szegény Katona József állandóan úgy festett, mint akit senki se ért meg. Ezek után beleugrunk a mélyvízbe, vagyis a számomra fémes paraszagú színpadra, Szekeres Niki kérdez minket Sepivel, Dávid Ádámmal és Lakatos Pisitvel arról, hogy mit jelent számunkra a popkultúra, a saját szubzsánerünk és hasonlók, lefagyunk, az izzadtság szúrós szagát érzem, mármint nem konkrét emberét, hanem a helyzetét, végül borzalmas mondatok hangzanak el, euforikusan gyakjuk a kérdezői koncepciót és a kortárs hagyományt, ha van az elmeerőszaknak szaga, most az terjeng. Egyébként pedig Lakatos Pisti for president, egészen forradalmi hangulatba kerültem attól, hogy mer egy szakmai kérdésre olyanokat válaszolni, hogy mittudomén meg leszarom. Ezzel együtt alig várom, hogy kiülhessek a fűbe, és hallgathassam Peer Krisztiánt, aki – kizárólag átvitt értelemben - utánozhatatlan szaggal érkezik meg, és rögtön a büfét keresi, de az még nem üzemel. Aztán mégis szerez italt valahonnan, kezdődhet is a beszélgetés a teraszon, az elején kicsit elveszek a régi JAK-os anekdoták között, de szórakoztató, Gaborják Ádám és Peer olyanok, mint Oscar és Felix, Ádám igyekszik tartani az est koncepcióját, Krisztián pedig állandóan kibújik alóla. Közben elfogy a fröccse, és bennem felordít a feminista, amikor Mészöly Ági hoz neki újat, az ezeréves vérhaverok érezzék magukat ezúton is lebaszva, kénes szexizmusszaga van egy ilyen gesztusnak. A beszélgetés után Annával és Vonnák Diával kitárgyaljuk, hogy a békülős szex fogalma egy nagy baromság, közben kinyit a büfé, a levegő megtelik a sör és a bulidüh malátaszagával, A város peremén nevű programpontnál pedig a lányokkal megegyezünk abban, hogy ezt mi is csinálhatnánk, az, hogy négy részeg nő kóvályog a városban, és közülük az egyik fotóz, valószínűleg még formabontóbb lenne. Megint korán térünk nyugovóra, éljen az élemedett közhelyszag, máskor majd csak akkor erőltetek egy koncepciót, ha nem leszek ennyire fáradt.

Szerda

Kedd este úgy feküdtem le, hogy reggel fölkelek korán, mert még egy betűt se írtam a naplóból, lehet fogadni, sikerült-e. A szemináriumon most nagyon különböző szövegvilágok csapnak össze, van, amelyikhez hozzá se tudok szólni, egy másiknál szívesen ajánlanék referenciának egy ismert kortárs írót, de mivel az illető egy elmebeteg görény, nem teszem. Ebédnél kicsit elfilozofálunk az örök kérdésen, hogy mennyire és mikor választható szét az alkotó és a produktum, szerintem legtöbbször igen, de van az a sztárszerző, aki láttán meggondolom magam. A Szívlapát című, fiataloknak készült versantológia bemutatóján lenyűgöz Vida Kamilla Harry Potter-es verse, akarom, hogy valaki engem is Grangernek szólítson egy levélben, miért nem jutott ez senkinek eszébe eddig? A Debütöt sajnos muszáj kihagynom, most már el kell kezdenem a naplót, gondolom, aztán Annával felmegyünk a házba, és végigdumáljuk a délutánt, ennyit a munkáról. Vacsorára érünk vissza, Tompa Andival eszünk, akinél póztalanabb író kevés van, ez a későbbi beszélgetésen is kiderül, például epic az arca, amikor a kérdezője, Darabos Enikő mindenáron el szeretné ismertetni vele, hogy az Omerta című új regénye nem fikció. Andi bizonygatja, de, fikció, oké, hogy valós eseményeken és személyeken alapul, de attól még kitalált, nem, nem fikció, de, fikció, hú, de nehéz ennyiszer leírni ezt a szót egymás után. Végre elengedik a témát, és Andi összeszedetten és érdekesen beszél, a hangját külön bírom, irigyelni kezdem a kisfiát az esti mesékért. Az Omertában az egyik szereplő rózsanemesítő, eszembe jut, amikor megismertem Andit: hazavittek valahonnan kocsival, és pont egy rózsanemesítőnél álltunk meg, ahol megnéztük a rózsakertet, ők vettek virágmagot, én meg kaptam tőlük egy rózsát. Ebből most nem fogok kihozni semmit, csak leírom, mert szép volt, ahogy az a mondata is a beszélgetésben, hogy az ember életében sose egy nagy drámai választás van, amikor megkísérti az ördög, hanem apró kompromisszumok, amiket magával köt, mert még ez is belefér, meg ez is. Körülnézek, a jelen kultúrpolitikai helyzetben mindenkinél mélyre mennek ezek a szavak, a teraszon később KMTG-zünk is egy sort, jó, hogy indulat nélkül tudunk vitázni róla, vagyis persze van indulat, de építő. Még beszélgetünk és még, de aztán Péczely Dóra felveti, hogy micsoda nyuggerség lett a JAK-táborból, mire megszerveződik egy spontán buli, Garaczi Laci a DJ-pultnál a telefonjáról tolja a retrót, következik a Nirvana is, iszonyúan jólesik most ez az üvöltve ugrálás. Az este csúcspontja, amikor a csupa lányból álló bulikülönítmény közepére bepördül L. Varga Peti, úgy néz körbe, mint a gyerek a cukorkaboltban, és kábé tízszer a fülembe súgja, hogy egyedül van tizenöt nő között, ez biztos a mennyország. Ámen.

Csütörtök

Reggel végre eljutok odáig, hogy írni kezdjem a naplót, kiülök a kertbe, Andi mellettem nyújt, idilli a hangulat, de egyszer csak arra jön három srác, és röhögcsélve sörözni kezdenek öt méterre tőlünk, naná, pöcsméregetés rulez. Bemenekülünk, aztán nemsokára lemegyek a prózaszeminárium második részére, imádom Béla szövegét, amiben a pasik társasjátékoznak és finganak, az emlékezetem itt visszacsatol keddhez, amikor Lakatos Pisti kifejtette, hogy szerinte a fing igenis vicces. Persze a szöveg nem ettől jó, amúgy is elítéljük az öncélú trágárságot, basszameg. Végre valami rántott van ebédre, rajongok mindenért, ami rántott, az ajtófélfát is megenném kirántva, elég kevés kell nekem a boldogsághoz. A JAK-füzetek bemutatója alatt muszáj megint feljönnöm írni, pedig érdekelnének a kötetek és a szerzők, de valahogy sejtettem, hogy ugyanolyan tróger leszek munkaügyben, mint az eddigi naplóírók nagy része. Elküldök pár mailt, közben várom Bencét meg Potozky Lacit, vagyis csak az előbbit várom, de hát az utóbbi is jön. Elmagyarázom Bencének telefonon az útvonalat, persze eltéved, útvonalat magyarázni pont annyira nem tudok, mint viccet mesélni, ennek később még jelentősége lesz. Egész pontosan akkor, amikor a Krasznahorkai-beszélgetés totálisan leszívja az agyunkat, én több okból is elég nehezen követem, aminek gondolom, köze van ahhoz, hogy nőként az ember, ha Pulitzer-díjas is, egy irodalmi közegben mindenképp elsősorban a társaság szexuális középpontja lesz, oké, tudom, hogy nem úgy gondolta, de világhírű írónk kicsit itt engem elveszít. Miközben Szegő János kérdezgeti, hogy mivel jött és merre tart, repülővel, feleli zavartan Krasznahorkai, pedig a hajót is kinéztem volna belőled, mondja Szegő, engem kegyeletsértő gondolatok kerülgetnek Tompikáról, aki komp volt, de nem komp lett, szóval a beszélgetés alatt elkalandozik a figyelmem, a könyvtár egyik polcán felfedezem a „Valaki tüzet kér" című kötetet, majd vele szemközt a „Köszönöm a tüzet" címűt, ez de szép. Krasznahorkai biztos nem örülne, ha tudná, hogyan hat ránk a felolvasásában a négerek állati tudatára vonatkozó rész, a beszélgetés után a kocsmában Annával, Vonnák Diával, Adamkó Szandrával, Bencével és Szarka Karcsival bejárjuk az antipíszí legmélységesebb bugyrait, ordítva cigányozunk, zsidózunk és négerezünk, ami nyilván nem lenne vicces, ha nem tudnám, milyen emberek ülnek körülöttem, ezzel együtt mindenki más menekül az asztalunktól, Tolvaj Zoli bírja a legtovább, csak húsz perc után áll fel, Borsik Miki oda se jön, valahol megértem. Valószínűleg az egy hétnyi kultúra jön ki rajtunk ilyen ocsmányul, amikor eljutunk a gyerekkiadó automatáig és addig, hogy Karcsira ráragasztjuk a Kupakos Károly nevet, már a normalitás látszatát se akarjuk kelteni, két alkoholmentes sörtől csontrészegnek érzem magam, ez van, ha a társaság bódít el. Kupakos, azaz Karcsi megjegyzi, kár, hogy nincs köztünk a naplóíró, szemérmesen hallgatok, ezt az estét úgyse lehet visszaadni.

Péntek

„Ugye te vagy a naplóíró?" – kérdezi Molnár T. Eszter a prózaszemináriumon, vigyorgok, vörös a fejem, a fene az okos és érzékeny írókba. Eszembe jut, hogy be akartam nézni Mészöly Ágihoz és Nádasdy tanár úrhoz is, persze nem sikerült, utóbbiról csak annyit tudok, hogy a tanár úr első alkalommal verstani sortűz alá vette a delikvenseket, a hideg ráz a gondolatra, pedig biztos jó volt, csak nekem ettől rögtön felrémlettek Kecskés András verstan vizsgái az egyetemről, olyan megalázó pillanatokkal („kedves Éva, akkor tisztázzuk csak ezt a hexametert!"), amikről még a pszichológusomnak se mertem mesélni. A szemináriumon hirtelen az én szövegem kerül terítékre, megijedek, délutánra voltam beírva, de oké, tök jó, hogy sikerül csak belül remegnem, miközben felolvasom. Szerencsére tetszik nekik, a kritikai megjegyzéseik pedig találóak, megint konstatálom, jó helyre kerültem, aztán Gábor ebédnél még mond pár kemény, de elképesztően értékes mondatot, mélyre rejtem őket, köszönöm ezúton is. Erről jut eszembe, nem tudom, meg szokta-e köszönni a naplóíró a személyzet munkáját, vagy eljut-e hozzájuk, de én szeretném, iszonyat profi volt itt minden, és akkor is végig mosolyogtak, amikor az értelmiségiek szakmányban leették pörköltszafttal a terítőt. A közgyűlés alatt mi még tartunk egy prózakört, megint kipipálom magamban, hogy vonzódom a tehetséges emberekhez, Vonnák Dia szövege baromi érdekes, legszívesebben órákig dumálnék még róla. A többiek a strandra mennek, mi pedig Bencével a Márióékkal közös ideiglenes szállásunkra, nyilván újra eltévedünk, nem találjuk a kulcsot, mázli, hogy érkezik a felmentő sereg Sepi személyében. Mindjárt el kell küldenem a naplót, szóval összefoglalva életem első JAK-tábora nagyon inspiráló volt, ha nem is mindig finoman, de kirángatott a komfortzónámból, és ígérem, egyszer írok majd egy esszét vagy tanulmányt arról, milyen hatással van az egyszeri naplóíróra, ha azzal a nyitánnyal eresztik útjára a feladat kiosztásakor, hogy „az a lényeg, hogy vicces legyen".

Kalapos Éva Veronika

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.