hirdetés

Kálmán Mari: Talyigás Irma és az Ürdög

2010. október 27.
Kálmán Mária, a Litera Nemzeti Állatkert tehetségkutató pályázatának nyertese kisregénye az Atlantic Press Kiadó gondozásában jelent meg Talyigás Irma és az Ürdög címmel. - Most részletet olvashatnak a kötetből.
hirdetés

Talyigás Irma és az Ürdög

(Részlet az első fejezetből)

Ha az Úristen egyszer szálláshelyet keresne a Földön, s a háta mögé tekintene, bizonyosan Varacskára, erre a csendes református falucskára esne a választása. A Teremtés kezdete óta érintetlen itt minden: a selymes ölű dombok, az egyenes tartású, égbenéző jegenyék, az alázatos füzek, az álmos vasútállomás, sőt még a postahivatal is, bár annak bejáratán megrepedt a tejüveg, de erről majd később. Áldott jókedvében pottyantotta az Úr Varacskát a Vasi-hegyet megkerülő Liska folyó partjára, csak azután valahogy megfeledkezett róla. Ez lehetett az oka, hogy az itt élő elárvult lelkeket időnként az Ürdög próbálta meg pártfogásába venni.
Harminc esztendővel ezelőtt, mikor a szabad szellemű Szögi Bernát fiatal lelkészként ideérkezett, kénköves babonák, pokolbéli hiedelmek és jámbor istenhit közt vergődő gyülekezetre talált. Tagjai ártatlanok voltak, akár az erdejükben megbúvó állatok, de éppoly gyámoltalanok is. Ha sok volt az eső, ha kevés, csak fölsóhajtottak a felhők közé: „Hej, de elfelejtettél minket, Urunk!”, mert még a szárazságkor szokásos könyörgéseket sem ismerték. Arra az intésre meg, hogy „segíts magadon”, csak legyintettek, mert úgy vélték, a mondás második felét úgysem hallják meg odafönt. Az Ürdög, hogy jártasságát a világi bölcsességekben megmutassa, kajánul hozzátette: „Kéz kezet mos. Csakhogy viszonosság nélkül az Égben sincs ám kézmosás, s ugyan mit adhattok ti egy kis esőért cserébe?” Az emberek erre csak vakarták a fejüket, s tovább sóhajtoztak.
Látta akkor Szögi Bernát, hogy nem lesz itt könnyű dolga. Pedig éppen lett volna valamijük a jó varacskaiaknak, aminek bizonyosan az égiek sem tudtak volna ellenállni, hiszen minden legényben ágaskodni kezdett a legyűrhetetlen vágyakozás, ha elébe került. Irmuska, a mindenütt gömbölyű tizennyolc esztendős postáskisasszony nem is győzte rejtegetni sóvár tekintetük elől a becses látnivalót. Pajtában, farakás mögött, de még a postahivatal pincéjében is rátaláltak. Elvitték egy körre, aztán dolguk végeztével otthagyták, mígnem Irmuska döntő lépésre szánta el magát, s a postahivatal lépcsőkorlátjához lakatolta csikóvágyuk tárgyát, a hivatali kerékpárt.

Lett erre olyan felzúdulás, amilyet még nem hallottak a selymes ölű dombok.
– Mit képzel az a kis tanyasi szottyantott, kinek kell a redves biciklije?! – adta meg a vezérhangot Talpasné, bár az ő felháborodásának egészen más oka volt, de erről is majd később.
– A büdös kurvája! – kontrázott a fia, a nagyfejű Derce, még az anyjáénál is súlyosabb sérelmekkel a lelkében.
A „kurva” mindazonáltal egy fokkal enyhébb kifejezés volt a „szottyantott”-nál, merthogy akit csak úgy szottyantottak, annak az apjáról még a tejes Bözsinek sem volt tudomása. Hiába forgolódott annak idején a lányanya körül, Talyigás Margit hallgatott, mint a sír.

      Az asszonyok gyanakvó szemmel kezdték méregetni Irmuska portékáit. A varacskai postahivatalban ugyanis tűt, cérnát, fenőkövet, rovarirtót, édességet, sőt még kölnivizet is lehetett kapni. A szomszédos Turgyó ÁFÉSZ-boltjából, bizonyos Gulyás Dénes úrtól hordta át bizományba Irmuska a „felesleg”-et. Ha szép idő volt, a lépcső mellé kitett egy kisasztalt, s hívogató halomba rendezte rajta a színes dobozokat, üvegeket. Az asztalka fölé spárgát lógatott, azon kellette, hintáztatta magát a sok fényes celofánba öltöztetett kakasnyalóka, piros meg sárga félholdat formáló savanyú cukor. Igazi boldogság volt számára minden egyes eladott darab. Egyszer, jókedvében még rímet is faragott, amit ugyancsak a spárgára fűzött fel: „Hogy mindene legyen, Irmuskától vegyen!”
Mondta is Gulyás úr, hogy „hiába, az akarat néha csodát művel”, pedig akkor még nem sejthette, meddig röpteti Irmuskát az ő fényes, nagy akarása. Gulyás úr ötven körül járt, rövid, görbe lábain ormótlan, rengő pocakot egyensúlyozva. Erősen kopaszodott már, de ami hiányzott a feje búbjáról, azt gondosan kinövesztette az orra alatt, olyan semmi kis vonalban, mintha vékony ecsettel rajzolta volna oda. Párnás, fénylő arcából gyöngyvirágillatú kölnivíz párolgott, az egész bolt szaglott tőle. A legbosszantóbb benne mégis csak a füstszűrős Pall Mall volt. Irmuska a saját cigarettáját sürgönyblankettából csavarta a tükör előtt, épp ezért sokért nem adta volna, ha megtudhatja, honnan szerzi be Gulyás úr az eredetit. Még ennél is jobban izgatta azonban, hogy honnan van az a sok feleslege. Mert amit nem adnak el, az maradék, na de előbb-utóbb azt is eladják, akkor meg honnan van a felesleg? Nem bánta volna, ha ő is tud csinálni egy keveset, de Gulyás úr minden szem cukorkát számon tartott, és semmi hajlandóságot nem mutatott arra nézve, hogy őt a közgazdaságtan-tudomány legalsó grádicsán átsegítse. Elég volt neki, hogy Irmuska öreg kofákat megszégyenítő fortéllyal énekelte bele a portékát az asszonyok kosarába. Ha kellett, viccelődve, ha kellett, hízelkedve, de mindig célt ért. Utóbb aztán nevettek is, bosszankodtak is rajta, de valahogy mindig lenyelték a mesterkedéseit. Egészen a lakatig.

Előző reggel éppen befejezte az aznapi újságok és levelek széthordását, amikor hirtelen türelmetlenül felberregett a hivatali telefon. Ledobta a kerékpárt, s rohant a készülékhez, mert azon a Központból szokta hívni Valaki. Mindig erős szívdobogást kapott, ha személyesen beszélhetett a Központból a Valakivel. A nevét soha nem mondta meg, s olyan sietősen mennydörögte el az utasításait, hogy Irmuska alig győzte bólogatással, így aztán a felét sem tudta megjegyezni a hallottaknak. Ezúttal azonban erősen megkapaszkodott benne mind a két szó: forgóeszköz-nyilvántartás ellenőrzés. Az agya szédült pörgésbe kezdett. Pecsét, párna, vaskazetta, ventilátor, jutazsák. A ventilátort holnapra visszaviszi, a jutazsákokat nem számolják, a többit ellenőrizhetik. Az ő nyilvántartásában még soha nem hibádzott semmi. Megvan abban minden, napra, hétre, hónapra, pirossal, kékkel, zölddel, ahogy a postaforgalmi szakiskolában tanították. Még kifelé menet is ott csimpaszkodott a fejében az a három szó, hanem amint kilépett az üvegajtón, egyszeriben kihullott belőle minden, mert a kerékpárnak megint hűlt helye volt. Szaladt a pajtába, a farakás mögé, még a pincébe is leszaladt, de sehol sem lelte. Szorultságában föltekintett az égre, hátha onnan jön az eligazítás, de a fodros kötényű, fehér felhők olyan hideg közönnyel néztek vissza rá, hogy egész bensőjét megremegtette a tehetetlen harag, s a mindenütt lesben álló Ürdög.

Kálmán Mari: Talyigás Irma és az Ürdög, Atlantic Press kiadó, 2010

Az Atlantic Press Kiadó gondozásában október 15-én napvilágot látott Kálmán Mari Talyigás Irma és az Ürdög című kisregénye. A szolnoki írónő neve nem ismeretlen a Litera olvasói előtt. Ő nyerte a portál 2009-ben rendezett Nemzeti Állatkert pályázatát, melynek zsűrije, mint emlékezetes, 208 írás közül az ő írását találta legjobbnak.
    Kálmán Mari iskoláskora óta ír, a Talyigás Irmán kívül, mely NKA támogatásra is érdemesnek találtatott,  két további regénye (Ecetudvar, Bagoly úr) és egy felnőtteknek való mesegyűjtemény (Katica úr) vár kiadásra. A Talyigás Irma és az Ürdög szatirikus karriertörténet, mely egy nemlétező és mégis nagyon ismerős magyar faluban, Varacskán játszódik. A könyv szerkesztője szerint (Tamási Izabella), a Talyigás Irma „nyelvünk lappangó kincseinek feltárásában párját ritkítja a mai magyar irodalomban”. A könyv bemutatója november 2-án lesz az Alexandra Irodalmi Kávéházban, a Károly körúton. A könyvet és a szerzőt bemutatja Bokor Pál, a kiadó főszerkesztője.
 

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.