Öt évszázad református hagyományát mutatja be a Dunamelléki Egyházkerület kiállítása, amely október 31-étől 2010. február 15-ig látogatható a Budapesti Történeti Múzeumban. A kiállítás a kálvini hagyomány nyomán mutatja be a református felekezet vallásgyakorlatát, eltérő társadalmi rétegeinek kultúráját, valamint a magyar művészeti, irodalmi és tudományos életben betöltött szerepét. 

A kiállítás korabeli tárgyakkal, könyvekkel szemlélteti, hogyan terjedt el hazánkban a reformáció eszméje, bemutatja a dunamelléki református felekezet kultúráját, vallási életének sajátos vonásait, valamint azt a jelentős hatást, amelyet a dunamelléki reformátusság a magyar kultúrára, az irodalomra, a művészetekre és a tudományra az eltelt öt évszázadban gyakorolt. A kiállítás főleg az ország középső területétének református hagyományaira fókuszál, de a háttérben megjelenik az egész magyar reformátusság története a Dunántúltól és a Felvidéktől Erdélyig, köztük olyan nagy központokkal, mint Pápa, Debrecen vagy Sárospatak.  A tárlat részletesen három város - Kecskemét, Cegléd, Nagykörös - példáján keresztül szemléleti a mezővárosi polgárság életvitelét, tárgykultúráját és az archaikus néprajzi és vallási jegyeket őrző ormánsági paraszti kultúrát.

A kiállításlátogatók képet kapnak a templomépítészetről is. Sőt, olyan kiemelkedő műalkotásokat is láthatnak, mint Sylvester János Újszövetség-példányai, a Ráday család gyűjteményéből Lucas Cranach festményei, Mányoki Ádám portréi, Barabás Miklós és Csók István festményei, valamint az iparművészet alkotásai a kecskeméti ötvösségtől Szentpéteri József európai hírű remekeiig. A dunamelléki református hagyomány mentén dolgozza fel a kiállítás továbbá mindazt a gazdag szellemi kincset, amelyet a református közéletben, és a magyar társadalomban is fontos szerepet játszó írók, művészek, tudósok létrehoztak; így Sztárai Mihály, Szegedi Kis István, Szenczi Molnár Albert, Arany János, Jókai Mór, Fülep Lajos vagy Tüdős Klára portréival, alkotásaival is találkozhatnak a Budapesti Történeti Múzeumba látogatók.

Utoljára 1934-ben nyílt a Kálvin hagyománya kiállításhoz mérhető, olyan nagyszabású tárlat, amely hűen bemutatja a dunamelléki reformátusok történelmi szerepét, kulturális örökségét. A mostani ezért hiánypótlónak nevezhető, hiszen a gyűjtemény az elmúlt 70 év alatt kiemelkedően fontos műtárgyakkal bővült. A tárlatra körülbelül 50 köz- és egyházi gyűjteményből, református községtől és néhány magántulajdonostól kölcsönözték a szervezők a műtárgyakat.

Ritoók Zsigmond a kiállításhoz készülő katalógusba írt előszava

Egy kiállítás tárgyai és az azokat leíró katalógus – legyenek bár a leírások még oly pontosak és részletesek – egy jelenségkör elemeinek pontszerűségükben statikusan való ábrázolását adják. Ahhoz azonban, hogy az ezek közti összefüggések érthetőekké, a pontszerűségeket létrehozó folyamatok is világosakká váljanak, már az ezeket az összefüggéseket és folyamatokat feltáró tanulmányokra van szükség. Ezért néhány évtizede itthon is, külföldön is szokásossá vált, hogy a jelentős, szélesebb kérdéskört, vagy jelentős korszakot bemutató kiállítások katalógusai egyúttal az illető kérdést, vagy korszakot sokoldalúan megvilágító, a tudomány akkori állását összefoglaló, előbbrevivő, esetleg éppen ezáltal a hiányokra, elvégzendő feladatokra is rávilágító tanulmányokat is tartalmaznak. Így született ez a katalógus is.
Kálvin hagyománya. Református kulturális örökség a Duna mentén: ez a kiállítás tárgyköre. Ennyiben párja a debreceni, szélesebb ölelésű kiállításnál, de egy szűkebb területre, a Dunamellékre összpontosít, amely területnek, török hódoltság révén fejlődése szükségképp másképp alakult, mint a csak részben, vagy egyáltalán nem hódoltsági területté vált többi egyházkerület. A „Duna mentén” kifejezésnek azonban tágabb értelme is van, s a kiállítás is, a tanulmányok is erre a tágabb értelemre is gondolnak / az egyik egészen a Kalotaszegig elmenően/, hiszen a dunamelléki egyházkerület szerves része a magyar reformátusság egészének, s azzal, mint mindjárt az első tanulmány is azt hangsúlyozza, állandóan kapcsolatban volt is, van is.
A tanulmányok a Duna menti reformátusság helyzetét vizsgálják a változó korokban. Először is abból szempontból, hogy mit jelentett itt a kálvinizmus fogalma a változó korok számára, azután az itteni reformátusság története szempontjából, a művelődés, közelebbről is az irodalmi művelődés, és az iskolaügy szempontjából, továbbá, hogy milyen volt, a reformátusság helyzete a társadalomban (ellenreformáció, liberalizmus, patrónusok egyfelől, karitatív tevékenység másfelől), milyen volt viszonya a művészetekhez (templomépítészet, zene), s egy különösen elgondolkodtató tanulmány bizonyos statisztikai adatokról is szól. Elgondolkodtató, mert bár a statisztikai adatok a múltról, ha nem is a régmúltról szólnak, de a jövő kérdését vetik fel: a lakóhely szerinti változásokból (városba költözés) adódó következmények megfontolását a missziói stratégia szempontjából.
A kiállítás gazdag, nagy gonddal összeválogatott, és hozzáértéssel leírt és megmagyarázott anyaga, a tulajdonképpeni katalógus, és a tanulmányok azonban nem csak a legutóbbi kérdést vetik fel, hanem továbbiakat is felvethetnek. Csak egyet, de a legalapvetőbbet említem: hogyan viszonylik az, amit Magyarországon a változó századok folyamán kálvinizmusnak tartottak, magának Kálvinnak a tanításaihoz hittani, egyházszervezeti, egyházi köztudatbeli stb. vonatkozásban? Ha a kiállítás, a katalógus, és annak tanulmányai ezen elgondolkoztatják nemcsak a teológia, vagy az egyházjog hivatásos művelőit, hanem általában az egyháztagokat is, akik kálvinistának vallják magukat, sőt arra indítják őket, hogy Kálvint magát is olvassák, tanításait megismerjék, már nem volt hiábavaló azok fáradozása, akik a kiállítást, és annak katalógusát létrehozták.  

A kiállítás műtárgyai és kincsei

A kiállításon a dunamelléki református hagyomány tárgykultúrája mellett a látogatók megismerhetik azt a gazdag szellemi kincset, amelyet a református közéletben és a magyar társadalomban is fontos szerepet játszó írók, művészek, tudósok létrehoztak; így többek között Sztárai Mihály, Szegedi Kis István, Szenczi Molnár Albert, Arany János, Jókai Mór, Fülep Lajos vagy Tüdős Klára portréi, alkotásai is megtekinthetőek a Budapesti Történeti Múzeumban.

Kálvin-arcképeket; Kálvin műveket; vallási térképeket; a vallásgyakorlat, a liturgia tárgyait; valamint a polgárság és a paraszti kultúra jellemző tárgyait is tanulmányozhatják az érdeklődők. A tárlat átfogó képet ad továbbá a templomépítészetről, a dunamelléki templomokban található orgonákról is, így nemcsak a szakrális építészet kedvelői, hanem a zeneértők is megtalálhatják a számukra leginkább érdekes tárgyakat.

A műtárgyak között Sylvester János Újszövetség-példányai; Arany János nagykőrösi széke; kókusz-serleg; eklézsialáda; protestáns gályarabokat ábrázoló fametszetek; kalotaszegi kendők; hadifogoly Biblia; Csók István festményei, valamint az ipar-, és az ötvösművészet remekei is láthatóak.

A kiállítás ritka kincseinek számít Kálvin János kézirata, Lucas Cranach német festő főműve, az Alexandriai Szt. Katalin vértanúsága, valamint a Salamon király és jegyese elnevezésű falikárpit. 

A tárlaton kiállított Kálvin-kézirat azért valódi ritkaság, hiszen Magyarországon csak egyetlen dokumentum ismert, amelyen megtalálható a reformátor kézjegye. Jelen kiállításon, az az 1500-as években keletkezett átvételi elismervény szerepel, amelyet Kálvin saját kezűleg szignált. A hazai magángyűjteményből kölcsönzött dokumentum egy gabonakvótáról szól, amelyet a genfi Tanács rendelt meg. Az elismervény 1541. december 12-én íródott.

Idősebb Lucas Cranach (Kronach, 1472– Weimar, 1553) számos fejedelem (Bölcs Frigyes, Szász Frigyes) udvari művészeként, valamint a reformáció festőjeként lett ismert, hiszen Luther barátja és hűséges társa volt. A kiállított festmény a Ráday Gyűjteményből került a református egyház tulajdonába. 1953-ban Fenyő Iván a múzeum tizenöt Cranach festménye, egy rajza és fametszetei mellett első ízben állította ki az általa azonosított művet, Szent Katalin vértanúságát. Hazai, majd külföldi publikációja nyomán vált ismertté, és azóta hihetetlen „karriert futott be”, mintegy 7-8 külföldi kiállításon szerepelt. Cranach korai főműve sok kutató szerint a német reneszánsz nagymesterének egyik legvonzóbb, legszebb műve. A festmény a késő középkor egyik legnépszerűbb női szentjének, Alexandriai Szent Katalinnak a vértanúságát ábrázolja, amely a német reneszánsz különösen kedvelt témája volt. A legenda szerint Katalin ciprusi királylány a IV. században élt és arról lett híres, hogy Maxentius császár előtt nyilvános kiállt keresztény hite mellett, ráadásul a császár ötven legbölcsebb tudósát is legyőzte egy vita során, aminek eredményeképpen Maxentius máglyára küldte a bölcseket.  Katalin a császárnét és a császár több száz katonáját is keresztény hitre térítette, ezért Maxentius elrendelte Katalin kerékbetörését, akit a fájdalmas halál elől az égi gondviselés mentett meg. Ezt az eseményt ábrázolja a kiállított festmény.

A Salamon király és jegyese falikárpit egy párizsi kárpitszövő műhelyben készült valamikor a XVI. század folyamán. A pontos dátumot nem lehet megállapítani, valószínűsíthetően 1548-ban, egy Bourbon házasságkötés alkalmára szőtték. Különlegesnek és kivételesnek minősül, hiszen nem az ószövetségi történetek valamelyikét ábrázolja, hanem egy ószövetségi passzust, az Énekek énekét illusztrálja. Rajta az Énekek énekének szavai olvashatók, a szereplők pedig első ránézésre Salamon király és mennyasszonya. A Biblia-idézet és a háttér ábrázolása azonban éles ellentétben állnak egymással, ezért a szakértők hosszas tanulmányozás után arra a következésre jutottak, hogy műalkotás elkészültére egy dinasztikus házasságkötés adott alkalmat. A szakértők valószínűsítik, hogy a kárpit Antoine de Bourbont és hitvesét, Jeanne d’Albretet ábrázolja az Énekek éneke jegyespárjának a szerepében, így az alkotás házasságkötésüknek egyik rekvizituma, „kelléke” lehetett. A grandiózus ünnepségre 1548. október 20-án, a franciaországi Bourbonnais tartomány székhelyén, Moulins városának székesegyházában került sor. Itt és ekkor vezette oltár elé Antoine de Bourbon (1518–1562), Vendôme hercege menyasszonyát, Jeanne d’Albret-t (1528–1572), aki Henrik, a navarrai király egyetlen élő gyermeke volt.

***

A kiállítás helyszíne: Budapesti Történeti Múzeum - 1014 Budapest, Szt. György tér 2. - Budavári Palota "E" épület 
Megtekinthető: 2009. október 31. – 2010. február 15.
A kiállítás főként a Dunamelléki Református Egyházkerület gyűjteményeiből jött létre a  Budapesti Történeti Múzeum munkatársainak szervezésében.
Kurátorok: Farbaky Péter, Fogarasi Zsuzsanna, Kiss Erika, Millisits Máté, Szacsvay Éva
A kiállítás a Budapesti Történeti Múzeum szervezésében valósult meg, a Kálvin János (1509-1564) születésének ötszázadik évfordulója alkalmából rendezett Kálvin-év keretében, kommunikációs partnerként pedig a Hungarofest Nonprofit Kft. segítette a szervezők munkáját.