hirdetés

Kamondy Imre: Kosztya – Borsándi Balázs képéhez

2018. augusztus 3.

Az ikonok mellett titokban profán festményeket is alkotott, de ezeket csak Kosztyának, Zsenyának meg a Doktornak mutatta meg. Képein visszatérő motívumok a magányos farkasok, a helybeli kocsma törzsvendégei, és lányok háttal, pohárral a kézben. – Kamondy Imre Borsándi Balázs festményéhez írt szövege augusztus 3-án, a kiállítás finisszázsán hangzik el a Pótkulcsban.

hirdetés

A két háború közt egy didergős januári napon megszületett Kosztya, Zagorszk falu legszélső házában. Mint minden télen, most is nagy pelyhekben esett a hó, távoli harangszó feleselt a lovas szán csilingelésével, aztán elhalt a zúzmarás ködben. A falu kocsmájában néhányan melegedtek csak a vaskályha körül.

A doktor egy üveg vodkában fogadott Csepik bácsival, a kocsmárossal, hogy Kosztya nem éri meg a következő karácsonyt, mivel az anyja elmúlt negyven a szüléskor, apja pedig tüdőbajban és heveny alkoholizmusban szenvedett. Kosztya hét hónapra jött a világra, sovány volt, nyüzüge és sápadt, egyik kezén négy ujjal született, ám a falu csodájára járt, hogy a szemében sárga-kék foltocskák vannak, olyanok, mint egy rézvirág szirmai.

Kosztya Koszolapij kimaradt az iskolából, és ha néha találkozott a faluszélén csatangoló kamaszokkal, gyakran kicsúfolták kacsázó járása és kalimpáló, néha görcsbe ránduló kacska keze miatt. A doktor elveszítette a fogadást, mivel Kosztya életben maradt, és ha ideje engedte, szívesen tanította olvasni a most már félárva fiút. Kosztya apját múlt télen elvitte a tüdőbaj, anyjával maradt a hideg faházban.

Élt a faluban egy szeleburdi kislány, Zsenya Zeloveta, aki imádott táncolni, dobolni, énekelni, hóban kutyákkal csatangolni, és kedvence volt Bundás, a kaukázusi juhászkutya.

Zsenya és Kosztya néha elbújtak a szomszéd falu kolostor kertjében.

Az egyik alkalommal a szerzetesek épp az öreg fakerítést festették újra. A vörös téglás paplakban élt egy ikonfestő, Szemjon Kirillov, aki megkedvelte a két csalinkázó kamaszt, és vitt nekik egy csésze teát, Kosztya meg kapott egy széles ecsetet ajándékba.

Kirillov is viharos körülmények közt nőtt fel mint Kosztya, árvaként került a szerzetesek oltalma alá.

Az ikonok mellett titokban profán festményeket is alkotott, de ezeket csak Kosztyának, Zsenyának meg a Doktornak mutatta meg. Képein visszatérő motívumok a magányos farkasok, a helybeli kocsma törzsvendégei, és lányok háttal, pohárral a kézben.

Néhány év alatt Kosztya is jártas lett a festészetben, a táncban és a betűvetésben, önzetlen barátainak hála. A Doktor még latint és alapszinten kottaolvasást is tanított neki. Kosztya egyre műveltebb lett, sok-sok témában szórakoztató társalgó hírében állt.

Ám egyszer csak beütött a ménkű. Nyár volt, pokoli hőség, a sáskák versenyt lovagoltak a lucernatábla szélén.

A Ziljonka folyón átívelő fahíd megrepedt korlátjára dőlve, a parti fűz árnyéka fölött Kosztya ledobta a ruháját, és beugrott a folyóba. Zsenya a parton elmerült a szitakötők táncában, és arabeszk szőnyegmintákat rajzolt a homokba, így későn vette észre, hogy Kosztyát elkapta az örvény, majdnem két percig volt víz alatt, mire kidobta egy alsó áramlat. Zsenya húzta ki a hajánál fogva. Több mint két hónapig tartott, mire nagy nehezen meggyógyult, ám ezután furcsa rohamok törtek rá.

Álmában gyakran elindult egy pemzlivel a kezében, mint egy alvajáró, és telepingálta a zagorszki házak ablakait a rezedavirág szirmaival és színes borospoharakkal. Néha napközben is rájött a bolondéria, a kamaszlányok fenekére virágokat, poharakat és madárfejeket rajzolt.

Egyre gyakrabban ivott, és ismeretlen eredetű gyomnövényekből készített teát magának. Eltörölte a határokat ébrenlét és álmodás között.

Málenkij epilog

Kosztya nem érte meg a rendszerváltozást... De mit is festhetett volna a lányok fenekére a kapitalizmus hajnalán? Szemjon Kirillov profán képeit megtalálták a Zagorszki Troice-Szergijev Kolostor kápolnájában. A peresztrojka kezdetén Kirillovot utólag besorolták az orosz nagyvadak és expresszionisták közé. Egyik híres festményét több ezer rubelért vette meg egy szentpétervári műgyűjtő, a híres Dmitrij Szmirjegaldov. A képen egy moszkvai csehó pultjánál álldogáló pincérlányt látunk, fenekén egy festett boros pohár, kezében meg egy valódi. Anton Antonovics, a Doktor árvaházat alapított, amit halála után róla neveztek el, egy Moszkvához közeli városkában, Tulában, a furmányos szamovárkereskedők teától áztatott fekete földjén. Zsenya, Kosztya kamaszkori szerelme Moszkvába került a népszerű Komszomolszkaja Színtársulathoz. Miközben elbűvölte a társulat rajongóit, az előadások mellett esténként klarinétozott egy alternatív pszichedelikus zenekarban, neve Dzsinkaladzsi (a youtube-on megtaláljátok). Kosztya és Kirillov sírja egymás mellett fekszik a Zagorszki Kolostor hátsó kertjében. Két egyszerű fakereszt, a betűk széle mára már lekopott. A szerzetesek mindkét halmot gondosan ápolják. Kosztya sírján van két rézvirág, senki nem tudja, ki ültette. A kolostor őrzője, Bundás a kaukázusi juhászkutya elpihen Kosztya sírján, és nagyokat ásít. Egy szerzetes kis réztálkában vizet hoz, és lerakja a jámbor kutya lábához, mosoly bujkál szemében, és átsétál a gyógynövénykertbe.

Konyec filma.

Konyec ili nye konyec – vot eto vaprosz!!!
(Vége van vagy nincs vége – ez itt a kérdés!)

 

Kamondy Imre és Borsándi Balázs Pesti nők című kiállítása augusztus 3-án, pénteken finisszázzsal ér véget a Pótkulcsban, 19 órától.

Kamondy Imre

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.