hirdetés

Karafiáth Orsolya: A Maffia-Klub

Az Ulpius-ház ajánlata

2008. március 31.
A Maffia-Klub lírai vallomások sora, tizenkét nő monológja, akik egykor főiskolai barátnőkként, sőt elválaszthatatlan „maffiázókként”, a Café X félvilági díváiként habzsolták az életet, és akik évek múltán – félresikerült, elszalasztott, beteljesült és romba dőlt szerelmekkel a szívükben – újra összejönnek, hogy megfejtsék annak a férfinak a titkát, akihez mindannyiuknak köze volt; az imádott, gyűlölt, vágyott és halálra ítélt Lajos eltűnésének rejtélyét.
hirdetés

Lajos eltűnt. Hiába küld úti beszámolókat Prágából, Isztambulból vagy Indiából, a leveleket mintha nem ő írná, a hangja hamisan cseng, a stílus nem rá vall. Valaki szerepet játszik, és a bolondját járatja velük. Valaki lajosabb akar lenni Lajosnál…
 
Ágota – a nagy elődöt, Agatha Christie-t megidézve – próbál a rejtélyes gyilkos (gyilkosok?) nyomára bukkanni. Felkeresi barátnőit, regényrészletek, e-mailek, levelek és naplóbejegyzések sorát olvassa el, amikből kiderül, az egykor ártatlannak hitt barátságok mögött szerelemféltés, árulás, irigység, bosszú (és ami bűnt ismer még a női szív) munkálkodott, és mindez egy férfi miatt…
 
 
Részlet a regényből:
 
6. fejezet
Gazdaságos
 
„Néha elfelejtjük, milyen emberiek a gyilkosok.”
Agatha Christie: Gyilkosság meghirdetve
 
Évát egyszerű volt elcsípni. Ott trónolt az ócska butikja előtt a padon, a terepet kémlelte, kevélyen, magabiztosan. Nagyon megörült Ágotának. Végigvezette az üzleten, mutogatta a csúnyábbnál csúnyább bugyikat, kérkedett a haszonnal, nem győzte eleget ismételgetni, milyen jól járt, hogy otthagyta a munkahelyét és önálló vállalkozásba kezdett. Beszélt az új barátnőjéről is, aki szintén ruhában utazik. Boldognak tűnt, kiteljesedettnek. Fél óra hencegés után megkínálta Ágotát egyik előre becsomagolt uzsonnájával. Eszegettek, miközben Ágotát meséltette. Ágota az étkezés végén merte csak megkérdezni, hallott-e valamit Lajosról. A barátságos mosoly azonmód eltűnt Éva arcáról.
– Semmit nem tudok arról a szarról, és nem is akarok – szögezte le indulatosan. – Az a tetű tönkretette az életem. És Emese is miatta vált állattá. Mert Emese egy állat volt. Komolyan. Nyilván ültek otthon azzal a disznóval, aki már jól magához disznósította, és csak zabáltak, zabáltak és kínálgatták egymást: „Elfogyott a karaj, picim? Nem baj, adok egy kis szalontüdőt! Ja, hogy már azt is fölzabáltad? Ott a dagadó, a sonka, a jó kis háziszalonna. Hogy már azt is elcsipegetted? Félre van rakva egy kis pacal, rossz időkre.” Szerintem sör helyett is friss, habos zsírt ittak, attól hájasodtak el ilyen rövid idő alatt. Legalábbis szívből remélem, hogy meglátszik rajtuk, bár nem találkoztam velük azóta.
Mikor látta, hogy Ágota csak úgy issza a szavait, hátravonta a lányt a raktárba, és indulatos bálapakolgatás közben böfögte fel a történetüket.
– Nőttek bele abba a buzi nagy lakásba, mint az amőbák. Állat lett az Emese, komolyan mondom. Mintha nálam nem kapott volna enni, csak Lajosnál. Pedig mindig tele volt a hűtő, mert én eltartom, akit szeretek, akit páromnak választok. Eltartom a kis családom. De ez kevés volt neki. A dagadó kellett, a napi bifsztek! Rendelték a pizzát, a magyarosat, mint akik fáról szüretelik a pénzt. Pedig én sem kerestem rosszul. Igaz, sokat güriztem, sokat gürizek ma is. Mint egy proli; hajnalban keltem, melóztam érte, délután kihúztam a Tescóba, este meg vártam, hogy jöjjön. Nem értettem soha, miért nem bírta a Tescót. Mindig azt hajtogatta, hogy a napi benzinköltség többe van, mint amit megspórolok. De hát a benzint – akkor még – a cég fizette! Ezt persze nem mondtam neki. A másikkal, azzal az állattal biztosan nem kuporgattak, de annak könnyű volt, burzsuj disznaja! Az viszont kurva nagy tévedés, hogy a gyereket a pénz miatt nem akartam.
         Aha. A gyerek – kapta fel a fejét Ágota, de nem mert kérdezni. Éva – ebben hasonlított Ágira – nagyon könnyen elhallgatott, ha kizökkentették a gondolatmenetéből. Ám most a nagymonológ töretlenül harsogott a pompátlan díszletek között.
 
Épp kint voltunk a Tescóban. Nehéz nap állt mögöttem. Az új sörből akartam venni párat, az akciósból, de nem volt. Nagyon dühít, hogy amikor behozzák az újat, a jót, még olcsón adják, aztán mire rászokunk, felmegy az ára az egekig, ha el nem kapkodják. Ilyen fontos az a sör?, próbált visszahúzni Emese, mikor mindezt az egyik üzletvezetővel is közölni akartam. Persze hogy fontos. Megszerettem. Azt ittuk két hétig, minden este. Hogyne lenne fontos. De ott az a másik, az a remek búzasör, mondta, amit azelőtt vettél. Azelőtt!, hördültem fel. Mert azelőtt nem volt ilyen rohadtul drága! De hát az olyan finom, vegyünk abból újra, mondta. Éreztem, hogy mindjárt felrobbanok. Abból, mi? Azt vegyék csak a hülyék! Igyák a barmok, habosodjon tőle az agyuk, nekik való. Mi nem isszuk azt a drága szart. Reméltem, hogy ezzel lezártuk a vitát. De Emese csak nem hagyta abba. Valamit mégis inni kell, nem? Igen, inni kell, de nem azt, amit ezek az ocsmány multik a nyakunkba varrnak. Azt hiszik, velünk mindent meg lehet itatni? Már majdnem kiabáltam, mikor észrevettem egy másik „akció” feliratot. Ott lapult egy távoli polc legalján. Barna sör. Utálom. Ez volt az első gondolatom. Aztán, hogy miért ne szerethetnénk meg. Miért ne lenne legalább olyan jó a barna sör, mint a világos? Nyilván azért árulnak belőle olyan sokfajtát. Sokan szeretik. Mi eddig nem szerettük, de ki tudja. Elkezdtem telerámolni vele a kosarat. De én utálom a barna sört, szólt oda Emese. Elképesztett. Egészen elképesztően tudott viselkedni. De ma nem akartam veszekedni. Nem baj, mondtam, majd megszereted. Miért is ne lenne ugyanolyan jó a barna sör, mint a világos? Nyilván azért árulnak belőle olyan sokfajtát. Sokan szeretik. Mi eddig nem szerettük, akadékoskodott. Szó nélkül rámoltam tovább. Erre levett a polcról két világosat. Megőrültél? Rühellem a barna sört, válaszolta. Kikaptam a kezéből az üvegeket, és szó nélkül visszaraktam őket a polcra. Egész este nem szólt hozzám. Otthon beraktam a Mézga családot, hogy jobb kedvre derüljön. És hogy koccintson velem az új sörrel. Befordult, és aludni próbált. Direkt hajnali négyig néztem a sorozatot, többször vissza kellett tekernem. Pokoli nehéz volt ébren maradnom, minthogy közben megittam a jó barnából vagy tíz üveggel. A neveléshez mindig volt bennem elég kitartás.
 
Másnap arra értem haza, hogy az egész hűtő tele van búzasörrel. És rajtuk a címke. A lenti boltban vette, vagy harminc százalékkal drágábban. Felbontottam az üvegeket, és az összes sört lehúztam a sloziba. Erre alig szólt hozzám egész este. Megkínáltam az új rágóval, de nem érdekelte. Tudod, azzal az olvadóssal, ami ilyen lapos dobozban van, és csak rá kell tenni a nyelvedre. Fel nem foghattam, hogy lehet ilyen primitív. Hogyhogy nem érdeklik ezek az új dolgok? Mert ilyet nem rágott még, az tuti. A kutyának is hoztam kaját, meg sem köszönte. Te, Emese, kezdtem. Biztosan nem kérsz a tegnapi barnából? Direkt hagytam neked… Ezt persze a rágó után kellett volna, kész pocséklás rágóra a sör, de valamit ki kellett találnom. Nem kért. Azt mondta, biztosan drága az ilyesmi, az ilyen csodás rágót nem akarja elenni előlem, a sörrel pedig húzzak a faszba. De hát húsz darab van benne, kiáltottam, abból jut neked is. Tudod, Emese, én nem azon akarok spórolni, akit szeretek, azzal mindenemet megosztom. Mert én nagyon tudok ám ajándékozni. És ez a rágó a mai ajándékom neked. Bevezető áron volt, a hülyének is megérte, ezt persze neki nem kellett tudnia. És milyen jó, sokan nem ismerik még ezt a fajta rágót, csak most jött be hozzánk. Azt sem tudják, mi a menő, ízesítik magukat a megszokottal, mikor itt van ez az egészen takarékos találmány. Sokkal kisebb helyen elfér, mint a közönséges rágó, és sokkal finomabb is. Nyilván beleettem, úgysem számolja át, hogy most tizenkilenc vagy húsz ilyen szopogatós izé van benne. Frissít, s a többi, igazán remek ajándék. Emese, ugye tudod, hogy még a hülye kollégáid sem ismerik ezt a nagyszerű rágót? Erre azt mondta, szarik bele. És hogy dugjam fel magamnak csomagostul mind a húsz kis lapocskát. Haha! Tizenkilencet! Dehogy dugom! Úgy tettem, mint aki meg sem hallja. És tudod mit hoztam még neked? Na, mit? Ezt egyébként másnap akartam átadni, de valamit tenni kellett. Egy csomag kávétejszínt! Döbbenten nézett rám. De hát én nem is kávézom. Majd rászoksz, mondtam, és elővettem hozzá a kávét is. Máris felrakok egyet, jó? Késő van, és felpörgünk tőle. Dehogy, feleltem. Koffeinmentes.
 
Másnap nem jött át. Pedig nagyon vártam. Megvolt az ajándék is, ahogy kell. Egész éjjel hívogattam a lakásán, még a régiben, nem vette fel. Hajnali négykor úgy gondoltam, ideje megcsörgetni a mobilját is. Felvette. Szörnyű zaj volt a háttérben. Kértem, gyorsan mondja, hol van, mikor jön, mert ketyeg az óra, és különben is aludnék pár órát, reggel a Tescóban kezdek, elfogyott a WC-papír. A papír, amit egyébként ő is használt, de ezért akkor nem szóltam, csak nem fogok ilyen filléres dolgokon ugrálni, mint a slozipapír. Erre lecsapta. Küldtem neki egy SMS-t, hívjon vissza, mondja el, mi van, mert megőrjít. Nem válaszolt. Megcsörgettem újra. Nem hívott vissza. Ismertem az agyát, tudtam, lenémította, ezért rácsörrentettem még párszor, mibe kerül az. Lássa csak, milyen fontos nekem. Már nem is tudtam elaludni. Betettem a Frakkot, hátha az lenyugtat. Blöki ott feküdt mellettem, nézte Károly bácsit meg a macskákat, aztán elaludt. Én éberebb voltam, mint valaha. Egy óra múlva megint hívogatni kezdtem. Persze otthon találtam, most fel is vette. Mit akarsz, kérdezte. Eléggé el volt ázva, a hangjából tudtam. Gyere át, Emese, gyere át hozzám, kérleltem. Biztosan nem is vacsoráztál, vagy ha kell egy jó meleg reggeli, én megetetlek. Hogy ő már evett valahol. Mit ettél? Ezerért valami szaros tésztát egy vendéglőben mi?, én tizedannyiból kihozom neked. Hogy ő ezt unja, őt ez nyomasztja. Ez a szarrágás. Hogy miért ne ülhetne be valahová, ha ahhoz támad kedve. Hogy miért ne?! És egyébként is meghívták, ha már szóba került. Ugyan, ki hívott meg téged, nevettem. Ugyan ki? Ez tényleg viccesen hangzott. Erre valami hülye sztoriba kezdett, hogy a munkahelyén volt ez a Lajos, hogy nagyon jól dolgoztak együtt, egyre jár az agyuk, hogy ötletes, csinos, fura, hogy eddig nem vette észre. Hogy milyen jó fej ez a Lajos. Éreztem, hogy bekattant. Pedig akkor még nem is vált állattá. Ez még bőven előtte volt. És a füstölt hal? Amit vettem neked? Azzal mi lesz? Ez volt a végső érvem. A hal, a lazac! Lazacot vettem neked, próbálkoztam. Jó lesz az még holnap is, felelte. Lecsaptam a telefont. Hogy lenne jó? Aznap reggel járt le a szavatossága.
 
Teltek a hetek, és Emese egyre furább lett. Ott kezdődött, hogy nem engedte, hogy kinyomogassam a pattanásait, pedig azt imádom. Mindig leültettem a konyhaszékre, végigpásztáztam, és ha megtaláltam a rohadt ragyát, nem volt kegyelem. Éppen vacsoráztunk, juhtúrót hoztam nagy tételben, mikor észrevettem. De nem ám a mocsári ragyát, csak a helyét. Aztán feltűnt a többi is. Mármint a hűlt helyük. Csak egy kis piros folt jelezte őket. Hát te mit csináltál magaddal? Ez szinte kiszakadt belőlem. Csak evett tovább. Ette a juhtúrót, az én juhtúrómat, és nem válaszolt. Mi a szart csináltál magaddal? Ezt már üvöltöttem. Kozmetikusnál voltam. Remegve nézett rám. Hogy végre rendbe tegye a bőrömet. Te mindig szétbarmolod. És még hol jártál ma? Ez már meglehetősen vészjóslóan csengett. És ekkor hirtelen észrevettem a körmeit. Formára vágva, kipingálva. Mi vagy te? Bazári majom? Egy pávián? Mi a szar ez, ha szabad kérdeznem? Lajos azt mondta… Szóval Lajos azt mondta. És amit a Lajos mond, az Szentírás? Amit ez a Lajos elböfög, az törvény? Ha Lajos azt mondja, ugorj a kútba, akkor beugrasz? Innentől kezdve ez lesz? Ha Lajos kéri, csipkézd a valagadat, megteszed? Ki neked ez a Lajos? Na, halljuk? A szeretőm – felelte.
 
Szakítottunk. Mindegy. Elhagyott egy Lajosért. Felfoghatatlan. Nóra azt állította, hogy az egész szarról én tehetek, hogy engem csak a bankszámlám érdekel, hogy öt forintot Győrig kergetnék. És hogy soha nem kérdeztem meg Emesét, mi bántja. Miért iszik annyit. Egyszer még vissza akart jönni, mikor terhes lett. Nem vállaltam a gyereket. Próbáltam elmagyarázni, hogy ez így nem megy. Nem az a baj, miből tartsuk el a gyereket, mert ahol kettő elfér, egy harmadiknak is jut. És ha normális úton lett volna az a kölyök, beültetéssel, akkor minden rendben is lett volna. De én egy Lajos kölykét nem fogom nevelni. Sírva ment el, soha nem fogom elfelejteni. Évekig egyedül éltem, aztán bekavartam Nórával, majd Ágival. Szép kis ügyek voltak. Emesét nagyon bántam és nagyon szerettem. A temetésén… Szóval a temetésén oda akartam menni ehhez a Lajoshoz, vagy nem is tudom, mit akartam. És amikor még egyszer belépett az életembe, mikor bekopogott Áginál, úgy éreztem, meg tudnám ölni. Az egyetlen ember, akit gyűlöltem, és gyűlölök ma is.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.