Karafiáth Orsolya Balatonalmádiban
- 2010. július 14.
A június 25. óta tartó idei Olvasóliget-sorozat második almádi eseményéhez érkeztünk.
Mindezidáig a Litera szervezésében három rendezvényre került sor. Pécsett, a Kultúrkertben Grecsó Krisztián olvasott fel hamarosan megjelenő regényéből. Keresztesi József beszélgetett a szerzővel. Az est végén ízelítőt hallhattunk Karafiáth Orsolya mostani felolvasásából. Július 7-én Garaczi László vendégeskedett Balatonalmádiban, az írót Jánossy Lajos faggatta, majd július 10-én Kukorelly Endre olvasott fel műveiből a margitszigeti Holdudvarban, Szegő János beszélgetőtársaként.
Az Olvasóliget sorozatban kortárs írók olvasnak fel budapesti és vidéki ligetekben, többek között a Litera szervezésében, a Hungarofesttel együttműködésben, a Pécs2010 program részeként. Rendezvényeinken a margitszigeti Holdudvarban, a pécsi Kultúrkertben és Balatonalmádiban napernyők alatt, kényelmes nyugágyakon, kerti székeken, puffokon olvasgathatnak a kortárs irodalom rajongói. Kiadók és szerkesztőségek jóvoltából temérdek könyv és folyóirat várja az érdeklődőket a polcokon. A közönség találkozhat kedvenc írójával, egész nyáron felolvasásokkal várjuk az olvasót. A Litera tizenegy eseményt kínál Önöknek.
Július 14-én, szerdán délután hattól Balatonalmádi nagystrandján az Olvasóliget vendége Karafiáth Orsolya lesz.
Legutóbbi, Cigánykártya című verseskötete 2009-ben jelent meg az Ulpius-ház gondozásában, Filó Vera rajzaival. A kötet fülszövege így ajánlja a verseket az olvasónak: "A Jövőt mindannyian szeretnénk kifürkészni. Ám csak kevesen gondolunk arra, hogy a jövőnk magva a mában nyugszik: a jóslatok az adott pillanatban készülnek el bennünk. Amikor feltesszük a kérdésünket, és megkérdezzük a kártyát: már válaszoltunk is magunknak. Hogy tisztán lássuk a jelent, és ekképp tisztázzuk az eljövőt: ebben segít ez a könyv. Negyven vers, negyven kép, negyven hangulat."
Karafiáth Orsolya 5 év után jelentkezett új verseskötettel. Mint több helyen is olvasható róla: Karafiáth megosztó személyiség és színes, sokarcú egyéniség. Egy, a 168 Órában megjelent interjú bevezetője szerint „Karafiáth Orsolya kitört az önmagának felállított vesztegzár alól!” (...) A Lotte Lenya titkos éneke (1999) és a Café X (2004) után ismét verseskötettel jelentkezett... (...) A könyv azért is különleges, mert a versek olvasásának menetét a 'sors' befolyásolja. A kötet belsejébe speciális nyomdai eljárással egy 40 lapból álló kártyapaklit húztak bele, ebből kell kivetni az olvasási sorrendet."
Az almádi beszélgetést Jánossy Lajos író, kritikus, a Litera szerkesztője vezeti.
Következő literás programunk július 21-én Pécsett, a Kultúrkertben Cserna-Szabó András felolvasása lesz, Keresztesi József beszélget majd az íróval. A felolvasások és beszélgetések minden esetben 18 órakor kezdődnek. A budapesti és almádi beszélgetéseket a Litera szerkesztői (Jánossy Lajos, Szegő János és Zelki János) vezetik, a pécsieket két helybéli remek irodalmár: Ágoston Zoltán és Keresztesi József. Az eseményeken díjtalanul lehet részt venni.
A további program:
július 14. szerda, Balatonalmádi, nagystrand:
Vendég: Karafiáth Orsolya, kérdezi: Jánossy Lajos
július 21. szerda, Pécs, Kultúrkert:
Vendég: Cserna-Szabó András, kérdezi: Keresztesi József
július 31. szombat, Margitsziget, Holdudvar:
Vendég: Spiró György, kérdezi: Szegő János
augusztus 4. szerda, Pécs, Kultúrkert:
Vendég: Márton László, kérdezi: Ágoston Zoltán
augusztus 14. szombat, Margitsziget, Holdudvar:
Vendég: Nádasdy Ádám, kérdezi: Zelki János
augusztus 18. szerda, Pécs, Kultúrkert:
Vendég: Bertók László, kérdezi: Ágoston Zoltán
augusztus 28. szombat, Margitsziget, Holdudvar:
Vendég: Takács Zsuzsa, kérdezi: Zelki János
szeptember 4. szombat, Margitsziget, Holdudvar:
Vendég: Bodor Ádám, kérdezi: Jánossy Lajos
Várjuk olvasóinkat az Olvasóligetekben. Most szerdán Balatonalmádiban! Ha mégis lemaradnának egy-egy eseményről, a Literán nyomon követhetik az ott történteket. Képes, videó- és szöveges beszámolóinkat olvasva úgy érezhetik majd magukat, mintha fák alatt, kerti széken hátradőlve, hűs üdítőket kortyolva velünk együtt hallgatták volna kortárs írók prózában és versben írt történeteit.
Az Olvasóliget 2010-ben a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat részeként valósul meg.
Az Olvasóliget teljes programját csatolt cikkünkben olvashatják.

Hozzászólás