Katja Lange-Müller
A Berliner Zimmer szerzői a XIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon
A Berliner Zimmer a Könyvfesztivál keretében mutatkozik be a P20-as számú német standon. A meghívott szerzők között itt lesz majd Götz Aly, Wolfgang Benz, Detlef Bluhm, Friedrich Christian Delius, Irene Dische, Annett Gröschner, Dilek Güngör, Judith Kuckart, Katja Lange-Müller, Gert Loschütz, Steffen Mensching, Inka Parei és Uljana Wolf.
- 2006. április 12.
Die Enten, die Frauen und die Wahrheit
A kacsák, a nők és az igazság
A kacsák, a nők és az igazság
Katja Lange-Müller 1951-ben született Berlin-Lichtenbergben. Nyomdai szedést tanult, majd négy évet dolgozott a Berliner Zeitung képszerkesztőségének nyomdájában. Ezt követően gondozó volt zárt pszichiátriai osztályokon. 1979-1982 között a lipcsei Johannes R. Becher Irodalomtudományi Intézetben tanult, és egy évig tanulmányúton volt a Mongol Népköztársaságban. Később az Altberliner Kiadó lektorátusának volt a munkatársa. 1984-ben települt át Nyugat-Berlinbe.
1986-ban Wehleid – wie im Leben címmel jelent meg első prózakötete. Ugyanebben az évben az Ingeborg Bachmann-díjjal tüntették ki. Hangjátékokat írt a RIAS és a WDR adóknak, színházi dramaturgként dolgozott és a Theater heute folyóirat munkatársa volt. 1989/1990-ben jelent meg Kaspar Mauser című kisregénye az S. Fischer kiadónál. 1990-1991-ben a Darmstadti Német Nyelvi és Költészeti Akadémia ösztöndíjasaként New Yorkban élt.
1995-ben az Alfred Döblin-díjat, 1996-ban a Berlini Irodalmi Díjat kapja meg. 1997-ben az ő szerkesztésében jelenik meg a Bahnhof Berlin című antológia. 2001-ben Die Letzten. Aufzeichnungen aus Udo Posbichs Druckerei című regényéért elnyeri az SWR sikerlistájának díját.
Katja Lange-Müllerrel április 23-án vasárnap három órától találkozhat a közönség a P20-as standon.
Hozzászólás