Édes Barátom,

első szavam: tégy rendet, kérlek, orczáid között, melyek szünetlen vádaskodásokkal illetik egymást! Tudod hisz: a finnis mondás szerint hol az orcza békételen, ölre megy a fark is. A szorgos Lázáry Röné levelében olvasom, hogy az Új-Világba, Vasingtóniába elszármazott kuzinja, Káposztás Jankó, alias Jack Cole alantas versezetekkel hoz reá csúfot, s így elmarczangolt szive a természetes margarinok fogyasztása ellenére is kóros systolékba kezd, midőn e klapancziákat fogadja bé. Ez a Jankó nem csupán mértföldekben, de poétai rangban is irdatlan távol leledz attól a mértéktül, melyet a nagy Klopstock legutóbb Gut, besser, Gösser czímű ódájában elébünk állított – írja Röné Sándorunk. Felelém neki, hogy demeg Cole megaprehendált, midőn száz miljom társával látá, hogy az ottani fő Baraczk letarola tenyerével egy legyet, s máris versben emele szót a brutál gyilkosság ellen, konkludálva odaigra, hogy ezután minden egyes szardíniát is csak akkor lehessen az oceánumból kihalászni, ha előtte ama szardínia írásos beleegyezési nyilatkozványt ad. Nemes eszme, de, vélem, elegendő lenne, ha e kicsiny lénykék egyesével rózsás álmakkal kábító injektát kapnának, mielőtt alaminium dobozba záratnak.

 Meg sem emészthetém még mindezt, már kapom a másik postát Szent-Pétervárról, Asztrovunktól, ki – noha Keletről – francziás fanyalggal épp Lázáryt pecsételi kevés értékzetűnek. Noch dazu reám fogja, hogy őt a csökött debreczenbélikekkel, Pálóczy Borbél Szilárddal meg Nagyerdei Aczélos Geyzával én szabadítottám reá literatúránkra. Mintha a költő nem ab ovo lenne rászabadulós faj, s mintha ugyan Borbélhoz, Aczéloshoz hasonlatosnak lenni oly czáfolhatatlan szégyen volna! Asztrov azzal is vádol, hogy én tudom: Laczkfi, Szálinger is a Te alak-másaid, csak titkolom. Őszerinte Kiss Dukai Ágnes csinos portréja is közös heréitek rejti. Márpedig ebből a rokonságból nem kér. Nem fámált Szabótéről, ki költő volt, de vadász lett.

Itt Szofim hajla vállam fölé, s belé pillantva soraimba, fennhangon jegyzi meg: ráfért már irodalmunk szép halmára, mely szerinte egy nagy rakás, a tökös női pennázás! Erről már vala vitánk, mert ingeimbe újabban a K. F. P. monográmiát hímzi, s legmeghittebb perczeinkben úgy szólít: (öncensura)!

Apropos, rokonság: folytathatom. Reviczky, Adyczky, Babitsczky is azon dörgedelmekkel ágyúztanak leveleikkel, hogy criticáim nem kapaczitálják lyrájukban a Te üdvös hatásodat. Meg a Weöres nevű is ily értelemben íra, de még aznap érkeze másik korrespondent Petőcztől, hogy sztornó, Weöres az ő. Imhol az Aurora, a Nyugat, a Korunk, a Kalligram és a Méhészeti Szemle öszves szerzői is ezen értelemben bombáznak, egyetemlegesen a tokaji, szigligeti, kanizsai ivótáborokkal. S most, édes öcsém, hogy nevem alákanyarításásra készülök, elköszönleg, azon kapom magam: bizony én is

KAF -

fá lettem

Reményi József Tamás - Tarján Tamás