hirdetés

Kedvezmények rendszere

2013. január 17.

A betiltott könyvek sorsa rávilágít a Kádár rendszer kultúrpolitikájára, hiszen „A tilalmak és tabuk vegytisztán a fordításoknál jelentek meg.” - Orwell, Bulgakov és Kerouac műveinek sorsát vizsgálva a korszak könyvkiadásáról szóló beszélgetéssorozat indult az Országos Idegennyelvű Könyvtárban. - Az első beszélgetésen Szentpály Miklós járt.

hirdetés

Escher tárgyai csak a két dimenzió és a három dimenzió határán zavarba ejtőek, amint megpróbáljuk megvalósítani őket, egy halom felesleges fatákolmány lesz belőlük, ami alig emlékeztet az eredetire. Hasonlóképpen a kommunizmus lényege veszik el, ha az egyéni érdekek és a dogmatikus ideológia mentén kialakult abszurd világát az értelem fényénél vizsgáljuk. Az egykori kommunista rendszernek és túlélő főszereplőinek hatalmas szerencséje, hogy az ember szeretne értelmet találni a világban, s ahogy értelmezi, értelmet tulajdonít neki, akaratlanul is válogat a tények közül, így szinte kijavítja a rendszer hibáit.

A Kádár korszak könyvkiadása volt a témája annak a beszélgetésnek, amivel új, négy részes beszélgetéssorozatát indította útjára a Molnár utcai Országos Idegennyelvű Könyvtár. A szervezők három művet választottak ki (Orwel 1984, Bulgakov, Orwel Hódolat Katalóniának), melyek sorsa rávilágít a Kádár rendszer kultúrpolitikájára, hiszen Bart István mondatát idézve: „A tilalmak és tabuk vegytisztán a fordításoknál jelentek meg.” A bő egy órán át tartó beszélgetésből kiderült, milyen példányszámban jelent meg Vonnegut a Szovjetunióban, illetve az is, hogy milyen nyelven jelent meg először A Mester és Margarita, vagy miért olyan népszerű a Révai Lexikon.

A Virág Bognár Ágota által vezetett beszélgetésen Bart István és Takács Ferenc író és műfordító vett részt. „Legelőbb vegyük sorra, milyen állomásokon, szűrőkön kellett egy könyvnek átmennie ahhoz, hogy az olvasókhoz eljusson” – indította a beszélgetést a moderátor. Válaszában Bart István először is éles határt vont a magyar nyelven írt művek és a magyar fordításban megjelent külföldi művek elbírálása között. „Először is magánszorgalomból viszonylag kevés fordítás született”.

„Ám például Orwel 1984 című műve ilyen volt - teszi hozzá Takács Ferenc. A szűrők főként kortárs művekre vonatkoztak, ezért ebben az időszakban rendkívül sok klasszikus mű jelent meg például a Bibliotheca Classica sorozatban, nagyszerű fordításban. Ebből a szempontból a Kádár korszak a fordításirodalom aranykora volt. Ilyesmire nem lesz szellemi erő és fordító az elkövetkező ötven évben.”

Majd Bart István vette át a szót: „Ahhoz tehát, hogy egy könyv megjelenhessen, először is három pozitív lektori jelentés kellett. Ezek után minden könyvet megvitattak a Kiadói értekezleten. Fontos kiemelni, hogy ez nem egy mechanikus szűrő-rendszer volt. Kézi vezérléssel működött. Egyáltalán nem volt mindegy, hogy ki a lektor. Nem csak a kultúrpolitika dolgozott a könyvkiadáson, hanem a könyvkiadás is a kultúrpolitikán. Ha valaki veszi magának a fáradságot és átrágja magát azon a kásán, amit az Európa Kiadó lektori jelentéseiből őriznek a Petőfi Irodalmi múzeum szekrényeiben, nagyon mulatságos dolgokkal fog találkozni.”

Mostanában nagyon sokan rágják át magukat ezen a kásahegyen. Szociológiai felől közelítve vizsgálják főként” – fűzte hozzá Takács Ferenc, aki negyedéves egyetemista kora óta dolgozott az Európa Kiadónak. A kiadóban egyfajta irodalmi műhely működött, melynek neves írók voltak a tagjai. Az Európa Kiadó munkatársai irodalmi világlapokból értesültek az újdonságokról - meséli. Különféle ügynökségeken keresztül lektori példányokat szereztek. Majd eldöntötték, kivel lektoráltassák. Széles lektori gárdával dolgoztak. „Szakmányban lektoráltuk ezeket a könyveket. Számtalan könyv volt, amit nem lett volna értelme elolvasni, de itt szereztem tudomást a kortárs amerikai irodalom javáról. ”

Különbség volt persze a lektorok között. A szaklektorokon kívül voltak persze vonalas lektorok is. Az 1956-os lektori jelentésben – szúrja közbe Bart – Hemingway Öreg halász és a tenger című elbeszélését is, rejtélyes okok miatt nem kívánatosnak tartották. Túl pesszimista volt – teszi hozzá gúnyosan Takács Ferenc.

Cenzori hivatal nem működött. A kiadók fölött álló Kiadói főigazgatóság irányelveit kellett követni. Időről időre megjelentek a főigazgatóság ajánlások, direktívái, állásfoglalásai. Bart István az 1963-as állásfogalás emelte ki, melynek fő kérdése az volt „kell-e nekünk Kafka, Beckett vagy Joyce.” A válasz persze negatív volt. Kafka nemzetközi ügy volt, de a Béketábort is érintette. A különböző szocialista országok jogot formáltak arra, hogy megmondhassák, az ő irodalmukból mi jelenjen meg – emlékeztettet Takács Ferenc.  A kelet németek a múltat is megpróbálták megváltoztatni. Kafka végül a nyugati marxisták hatására jelent meg. Ernst Fischer marxista író bólintott rá Kafkára: miközben itthon még tiltólistán volt, Kelet Németországban már szentesítették.

Bár lassan enyhültek a hatalom szorítása, két komoly, megszeghetetlen tabu végig megmaradt, ami megakadályozta értékes és értelmes könyvek kiadást. Az egyik a szexualitás, pornográfia, obszcenitás tabuja volt. Így került pellengérre Norman Mailer Meztelenek és holtak című regénye, s így jelent meg csonkán Ginsberg Üvöltés című verse, amit az azonos című antológiából nem lehetett kihagyni.

Ez a tabu némiképp enyhült az idő múlásával. Korábban a kitűnő amerikai regényíró Philip Roth Portnoy's Complaint című regényét nem volt szabad megjelentetni. Helyette a Pedig milyen jó kislány volt jelent meg Takács Ferenc műfordításában, amely miatt Ungvári Tamás meg is szólta a Magyar Nemzet hasábjain.  A nyolcvanas évek végén keresték meg Takács Ferencet újra ezzel a könyvvel, korábban tévedtek. Takács Ferenc tudta, a könyv duplán kényes volt. Roth komikus elemeket használva ugyan, de a pornográfiával játszott ebben a műben, másfelől az író zsidó származása is szálka volt a hatalom szemében.

A másik a politikai tabu volt nem jelenhetett meg semmiféle olyan mű - folytatta a gondolatmenetet Bart István - ami a Szovjetuniót bírálja vagy a szovjet-magyar barátságot kétségbe vonja. „Még Sztálint sem lehetett kritizálni, nem tudott eléggé halott lenni. Ebben a vonatkozásban Szolzsenyicin sok mindent legitimált. Olyan dolgok váltak egyszerre témává, amik korábban elképzelhetetlen voltak. Ilyen volt például a GULAG, ahol az Ivan Gyenyiszovics egy napja játszódik. Talán a sors iróniája, hogy Wessely László fordította, aki maga is megjárta a GULAG-ot.”

A rendszer lényege a húzd meg ereszd meg elv volt. Előfordult olykor az is, hogy a fordító, csalt egy kicsit annak érdekében, hogy egy-egy értékes regény mégis megjelenhessen magyarul:  ahol politikai tabuba ütközött lényegében kilyukasztotta a szöveget. Takács Ferenc Günter Grass Bádogdob című regényét említi, amelyből ki kellett hagyni azt a szakaszt, amikor Rokoszovszkij marsall mindeddig utolsóként lerombolja Danzig városát. „Az ilyesmit talán lehet kegyes öncenzúraként felfogni.

A legsúlyosabb tabuk közé számítottak bizonyos személyek. Említhetetlen személynek számított Arthur Koestler, aki fiatal korában kommunista volt, a Kádár rendszer tehát mint renegátot tartotta nyilván. A 70-es évek végén elküldte összes műveit George Mikessel az Európa Kiadóba egy rövid levél kíséretében. Azt persze tudta, hogy a Sötétség délben című műve nem jelenhet meg, de arra számított, egy korai írása, a Spartacus esetleg magyarul is napvilágot láthat. Hiába, a kiadó semmit sem tehetett, válasz nélkül hagyta a küldeményt. A szocialista világban utoljára a szovjet Harkov nevű kiadónál Lángok és csillagok címen jelent meg Koestler-mű. Ennek ellenére egy rövid bekezdés mégis megjelent tőle magyarul.  A Gondolat kiadó Alkotáspszichológia című kötetet egy rövid idézetet közölt A teremtés aktusából. A kötet szerkesztője – Bart István szerint – valószínűleg nem tudta ki ő.

Tiltólistára kerültek néha egészen meglepő kiadványok is. Ilyen például Majakovszkij levelezése Lili Brikkel.  „A könyv szinte ezoterikus témája miatt a tiltás megfoghatatlan lenne.  Ám – meséli Takács Ferenc – kezembe került a két hónappal a kiadás előtt megjelent a szovjet Komszomolszkaja Pravdában egy terjedelmes cikk, ami kifejtette: az írók magánéletével nem szabad foglalkozni, az ilyesmi burzsoá csökevény. Így a könyv kiadására tíz évet kellett várni. A magyar döntéshozók figyelmét pedig gyorsan felhívták a szovjetek a cikkre, nehogy valami hibát kövessenek el a magyar kollegák. A könyv egyébként önmagában érdektelen. Afféle pikáns ménage á trois.”

Máskor az események döntöttek egy-egy kötet sorsáról.  Takács Ferenc Milan Kundera Tréfáról beszél. A cseh író Nevetséges szerelmek című írása már korábban megjelent magyarul, a prágai tavasz hírére már a könyvesboltokba került. „Onnan hozták vissza őket. Van olyan ember, akinek megvan még a régi kiadás.” Hasonlóan járt, meséli Bart István a Dukay család, Zilahy Lajos regénye, gyorsan összeszedték. „Az a kiadás a mondat közepén ér végét, egészen egyszerűen zsilett pengével kivágták az utolsó oldalait, ahol az oroszokról szóló szakasz kezdődik. Aztán szemrebbenés nélkül eladták. Drága könyv volt.

Bulgakov magyar fordításának esete talán a legizgalmasabb. „Az írót nem hagyták publikálni a Szovjetunóban. A szovjet könyvkiadás persze egy másik est témája lenne, ám itt fontos mégis megemlíteni, hogy ami megérte nekik, azt óriási példányszámban jelent meg.  Így például Vonnegut 750.000-es példányszámban jelent meg a Szovjetunióban, mivel úgy tekintettek rá, mint Amerika belső ellenzékére. Volt azonban egy második nyilvánosság is, a folyóiratirodalom, itt jelent meg Bulgakov halála után A Mester és Margarita. Az Európa Könyvkiadó azonnal rávetette magát. Rögtön lefordították. Időközben megjelent Budapesten Bulgakov özvegye, aki a kicenzúrázott részeket magával hozta a Szovjetunióból, így lett a magyar fordítás az első teljes kiadása A Mester és Margaritának. A kiadónál ezt mindenki tudta.” – meséli Takács Ferenc, aki úgy véli szövevényes és ambivalens rendszer alakította a Kádár rendszerben a könyvkiadást.

Ám, Bart István szerint, fontos ehhez hozzáfűzni, hogy a pártnak világos irányelvei voltak. A döntés csúcsán álló kilenctagú Politikai Bizottság ötvenhét nyarán kezdett először a könyvkiadással foglalkozni. „Ítéleteikben a gyermekded és a hátborzongató egyszerre volt jelen. Az egyik határozatban például az áll, hogy több izgalmas útleírást kell megjelentetni, pár sorral lejjebb olyan kifejezéseket lehet olvasni, hogy: le kell csapni, ki kell irtani.” Ebben a világban olykor a százéves lexikonok, mint például a Révai is olyan információkat tartalmazhatott, ami érdekelte a nagyközönséget. Köpeczi Béla kultuszminiszter azonban, csak 25 000 példányban engedélyezte a nagy érdeklődésre tekintettel, hiába győzködte Illés Endre, az 50 000 már túlzás volt. (Illés Endre korábban a Horthy rendszer cenzori hivatalával is szembekerült Illyés Gyula Puszták népe kapcsán. Az akkori bizottságot meggyőzte, mondván Illyés Gyula ír a legszebben magyarul. Megkérdezték tőle, még nála is?, a Kormányzó portréjára mutatva. Illésnek eszébe jutott a bizottság tagja, aki a kérdést feltette legitimista, így igennel felelt. A könyv megjelent.)

A 80-as évekre elfogyott a rendszer félelemtartaléka. Az utolsó hivatalos állásfoglalás a Könyvkiadó Főigazgatóság az 1984-es volt, amelyben a kommersz ellen foglaltak állást, és bevezették a giccs adót.  Formális cenzúra, a rendszer kézi vezérléssel működött. Kardos György Aczél segédjeként számos író személyes cenzoraként működött, s gyakran vitatkozott velük egy-egy mondaton nem túl baráti hangon.

A legfontosabb kérdés, a miért. Miért érdekelte a hatalmat ilyen óriási mértékben az irodalom? Az hogy a hatalom mindent ellenőrizése alá akart vonni önmagában nem válaszolja meg azt a kérdést, miért támogatták egyáltalán az irodalmat, miért nem sorvasztották el. Takács Ferenc szerint az az ideológiai hit vezérelte a döntéshozókat, hogy az irodalom egy erkölcsi hatóképző, tudatformáló tényező. Egy XXI. századi diktatúra valószínűleg más utat választana. Kultúrpolitikája jól jellemzi a Kádár rendszer kisstílűségét és megalomániáját.  Ám nekünk nem az a dolgunk, hogy vagy nevessünk rajta, vagy szégyenkezzünk miatta, hanem, hogy megpróbáljuk megérteni, de ne azonosuljunk vele.


Szentpály Miklós

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.