hirdetés

Kele Fodor Ákos versei

2011. február 13.
A Litera februárban Kele Fodor Ákos verseit, szövegeit ajánlja: Delikát, Szövegtacskó, Paneláldozat.
hirdetés

Delikát


Álmomban egy tornyos bőségtál

volt előttem, a magos mennyég volt

az abrosz, a kékfestő  a látományra

mutatott - bormérő vizsgaszemem

négykrajcáros módjára körbegurult

a megrakott lakomaasztalon. 


Párállt az olasz gesztenyésfácán,

még repült, a gőz tartotta fenn,

lyuksajtba dugva ficánkolt a

pitykés ringli. Szószban dagonyázott

a füstölt sódarba töltött karbonád,

Repedezett a félfőtt szafaládé,

büdössajtrolád volt az utóétek,

parádi vizet kevertek be borral,

csillogtak a suvickolt kucséberkincsek.



Nem volt rajtam éhség, de tudtam,

hogy a tálat kifogytáig élvezem majd,

én, ki nem vagyok nagyúri lényaló,

de különc, szabad ínyenc,

ki örömest kalapot váltana azzal,

aki úgy szokta enni a levest, hogy

a tányérból az utolsó  csöppet a

kanálba csurgatja.



A kezdő fogásra vártam, egy hölgy

lendült elő, és savanyúmalac-levest

tálalt. A fráncus fiatalasszony!

Kaszíroshölgy volt a kávéházban,

kivágott cipőjéből ittam knikebájnt.

Forró leheletén  érződött egy kövér

hentesasszony szaga, s olyan

szenvedélyes szeme volt, mint

a csirkeölő konyhakés. 



Hajdanta nem volt híg az életünk,

de vérhevítő, vérmes szenvedélyek

abáltak minket, olyan élet alakjában,

amit a szerelemszövő  véletlen fölkínált.

Még egyszer melléülök a dívánra, ahol

délutáni emésztéseink szoktuk végezni,

zafttól mancsos kezemujját nyalogatva

derekánál magamhoz vonom.



Kacsóit nyakamba fonja, enni kezdem,

ajakába harapok, keblét bekebelezem,

még egy szívcsaló éjt, vágyat adok neki

ajándékba én, a jóllakott jótevő;

nyelveink egy franciacsókban,

- mint az ízek - összeérnek.



Borzalmas éjszaka áll megettem.

Fogcsikorgva hánykolódtam. 

Szövegtacskó

Ima


A dolgoknak sem voltak világos éleik. És az Isten hangja olyan sűrű volt, mint az agyag, és nehéz, de rajtam mégis áthatolt. Csak az a súlyos suttogás: Legszebb szavam a szó. Azóta mindenütt ez a sűrűség, és hiába forgatom a fejem, sehol a dolgok széle, csak ez az átható áradás, amit a laikus zsibongásnak mondana. Mint a félsík oskolás definíciója: kicsit szemléletes is vagyok, de viszolyogtatóan rejtélyes. De az alapvető meghatározás is: nincs értelmem, minthogy szélem van, de ellenirányban határtalan vagyok. Egy szélén alágyűrt horizont.

Határtalansággal ébredtem, hogy olyan vagyok, mint a tacskó, ami rákapott a kipufogócsőre: ha hallja, hogy gyújtják a motort, rohan, csőreharap, inhalál, majd lerogy, ráng kicsit. S a tagolatlan gyönyörben megváltást talál. Ebben a sűrű fehérben valahogy így lehetett akarnom fohászkodni: Ó, Uram, gyűlölöm, ha a gondolatok közt rendet kell vágni! A szövegről nem is beszélve. Írj meg engem, mint hanyag balkezes: kerekíts és törölj azonmód! Olvass el! Vigyél el oda, ahol magos mennyég színről színre látott textolátria; kapuján az áll: szavait vésd a szivedbe, adbibe pectore verba. Adbibe pictura verba.


Paneláldozat


A fürdőszobában nem halt meg apám.

A mosdóajtó választotta el a késtől;

engem a jelenettől a rémület uralta

zokogás, ez az áldozati rítus, ez

a gegőző gégeének és toporzékoló-

dobogás. Átszűrődik a révületen

néhány üvöltő, mágikus tőutasítás:

„Ne félj, ne sírj, nincs baj;

te meg gyere ki, bazmeg,

itt a kés, megöllek.”

A többit már a szememmel sem értem:

a mosdóajtó apa hasa.

A fenyegető szúrópont abba szegeződik,

az ajtó késleltet, te a szúrást

hiába várod, a csoda nem történt meg.

Csak egy alkarmozdulat hiányzott,

és a kés átjárja a testet, mint

a gázoló személyvonat.



Azóta precízen látom a dolgokat:

ha őrült vagy, mert éhes,

mindegy, hogy a testvéred,

az egészséges húst,

élősúlyban, nem baj, ha véres,

tíz deka acéllal méred.



Az éhség és a szesz összehoz,

a tanácsi lakás nálatok

gazdasági egység, munkanélküli,

férfimunka testvérekként,

vállvetve kukoricát lopni

vagy átvenni anyád segélyét,

míg ő a tacskóval és üvegekkel alszik

a kutyahúgy szagú dunyha alatt,

meg monoklival, ha éppen

a legintimebben, - míg aludt -

ököllel arcbaverted.



Kár a műtétért, hogy kivágták neki

a mételyt; iszik így is, pedig a

fél mája épphogy újranőtt.

A pián veszekedni olyan, mint

anyátokat felosztani egymás között,

hogy ki egye a nagyi máját,

mint az utolsó forintért lopott

részeges vacsorát: morzsák helyett,

aki szeletet vett, vihart aratott,

és egymásra fogtátok a konyhakardot.



Kántáltam, hajlongva dúdoltam a

torokdalt tovább

a lépcsőházban, míg valaki

rám talált, és a szertartásnak véget vetett.



Még aznap éjjel beáztunk -

vöröspenészes lett a plafon.

Érted folyt el az engesztelő  áldozat:

fölöttünk, a fürdőszobában,

levágták a cigányok a lovat.

1983-ban született Karcagon, Budapesten él. Költő, kritikus, szerkesztő, tanár. Az ELTE filozófia-esztétika szakán végzett. 2008 óta az Erdélyi Vándorszínház színdarabjainak szerzője és a társulat dramaturgja. Az Eső irodalmi lap szerkesztőbizottsági tagja és a Prizma filmművészeti folyóirat szerkesztője. Tagja a József Attila Körnek. Első verseskötete 2010-ben jelent meg a JAK és a PRAE.HU kiadásában Textolátria címmel.

Kele Fodor Ákos

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.