hirdetés

Kemény Zsófi: Kamaszkorom legszebb nyara

2018. július 17.

Követtem, ha hívott, gyorsan hazaindultam, ha láttam, hogy ő menni készül, csak azért, hogy én előbb menjek. Iszonyú lazának és élettelinek igyekeztem tűnni előtte. Azt akartam, hogy vele és velem minden találkozásunkkor robbanóan emlékezetes dolgok történjenek, amiket biztosan elmesél a barátainak. – A Kamaszkorom legszebb nyara sorozatunkban Kemény Zsófi írása.

hirdetés

Ezt a dalt akkor rakta be kamaszkorom legszebb nyarán valaki, amikor a legjobban szükségem volt rá. Nem a dalra, hanem arra, hogy pont ez a valaki berakjon egy dalt. 2011 volt, nyáreleji délután, a Volt fesztivál mellett egy faluban, az árok partján ültünk, kettesben. Próbáltam cigizni, de még nem ment jól, kannásbort ittunk, és a telefonjáról ez a dal szólt. Bókolt nekem, olyanokat mondott, hogy milyen jó, hogy te vagy olyan hülye, mint egy cigánykerekező angyal, és egyben vagy olyan okos, mint egy falba vert százasszög. Azt éreztette velem, hogy a világ közepén vagyok. Észrevétlenül közeledett, mert látványosan nem akart tőlem semmi férfi-nőset, mindig visszahúzta a kezét, amikor megindult, mert látta rajtam is, hogy ennek nincs most itt helye. Az évfolyamtársam volt, fogalmam sincs, hogy és mikor lettünk jóban, bár azt hiszem, csak az egyetlen közös óránkon, latinon lehetett, ahol addig gúnyolt mindenért, amíg kedvesebb nem lett velem, mint bárki mással.

Az egész nyaram az általa gerjesztett lebegésben telt. Hetente botlottam bele valahol, és mindig rátapadtam, mint a mágnes. Követtem, ha hívott, gyorsan hazaindultam, ha láttam, hogy ő menni készül, csak azért, hogy én előbb menjek. Iszonyú lazának és élettelinek igyekeztem tűnni előtte. Azt akartam, hogy vele és velem minden találkozásunkkor robbanóan emlékezetes dolgok történjenek, amiket biztosan elmesél a barátainak. Történtek is. Szöktünk be backstage-be a Volt-fesztiválon, lestünk meg embereket a Feneketlen-tónál, téptünk be az összekuckósított szexbarlangra emlékeztető szobájában egymásnak tarot-kártyából jósolva, tévedtünk el hegyen, budai gazdag-negyedben, ahonnan aztán BMW-stoppal kerültünk át Pestre. A kamaszbeszélgetéseink elképesztően mélyre mentek. Én kénytelen voltam mindent feltárni magamról; azokat a dolgokat húzta ki belőlem a legszívesebben az egyenes, pofátlan, provokatív és néha kifejezetten megalázó kérdéseivel, amiket a legkevésbé akartam közvetíteni magamról, ő pedig egyenrangú félként számolt be nekem a szexuális kalandjairól, a mélyen megvetett lányokról, a szerencsétlen, alsóbbrendű emberekről, akik nem olyanok, mint „mi". Egy témát kerültünk csak folyamatosan. Ő azért kerülte, mert azt a témát ő érezte megalázónak, vagy csak azért, mert élvezte, hogy ezzel sakkban tart. Én pedig azért kerültem, mert semmi másról nem akartam beszélni, csak arról a témáról. De ez a téma folyton ott volt köztünk, mindig utaltunk rá, mindig gondoltunk rá. Eljátszottam, hogy nem érdekel, mintegy véletlenül kérdeztem a témához tágabban kapcsolódó dolgokról, bármiről, amiben megéreztem, hogy esetleg ha arról elkezd beszélni, említeni fogja a témát, és a témáról én így közvetetten információmorzsákat kapok, jutalomfalatokat, darabkákat, amikből összerakom a fejemben a témát, amiről azt éreztem, hogy mindent és semmit tudok egyszerre.

Egész nyáron egyszer találkoztunk a Témával és Vele hármasban. Osztálykiránduláson voltam Agárdon, és éppen palacsintát sütöttünk, amikor egy később érkező osztálytársam megjött, és azt mondta, hogy Őt és a Témát látta leszállni Agárdon a vonatról. Erre kihúztam a karomat a palacsintatésztás lavórból, és úgy, ahogy voltam, nekiindultam Agárdnak. Gyakorlatilag megszöktem. Azt mondtam, hogy strandpapucsot veszek. Vettem is, azóta is megvan, rózsaszín, fehér pöttyös, masnis, és a kedvenc darabom. Órákon keresztül köröztem Agárdon, hogy véletlenül összefussak Vele és a Témával. Amikor sikerült, életem egyik legboldogabb másfél órája következett: amíg a Témával beúsztunk a tóba, Ő katicákat mentett, retardálódott teljesen, úgy viselkedett, mintha két félisten (a Téma és én) halandó hároméves fia lett volna, kapálózott a figyelmünkért. Akkor nem kapta meg. Bár biztos tudta, hogy ha ott lesz a titkos közös témánk (amiről nem beszélünk), akkor el fogom árulni, de mégsem bocsátotta meg nekem soha, hogy tényleg elárultam.

Még ennek a nyárnak a végén elmentem Szigligetre a Jak-táborba, és elkezdtem a felnőtt életemet. A következő nyáron pedig megírtam az első regényemet. Hármunkról.

Kemény Zsófi

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.