hirdetés

Kempingkoncerttől az irodalmi szalonig

2009. június 22.
A Petőfi Irodalmi Múzeum, ahogy mondani szokás, szélesre tárta a kapuit a Múzeumok Éjszakáján. Költői koncert egy szoba-konyhában, felolvasószínház, paródiaest, Esterházy Péter - Charlie Parker - Vázsonyi János triója, valamint Kazinczy korabeli tánc- és illemokítás. Ott jártunk.
hirdetés

Nem is kezdődhetett volna rosszabbul. A masszív, betonba-fülledt kánikula után alig néhány óra alatt érkezett meg a fesztiválokat előszeretettel átmosó nyári eső. Az est első programja ráadásul az elmúlt években nagy sikerű KÖLTŐI KONCERT volt, idén a Kaukázus együttes és Krusovszky Dénes párosításával a Múzeum kertjében. A számok között hangzottak el a Krusovszky-versek, avagy fordítva (minden csak néző- vagy hallópont kérdése), a költő felolvasásában, vagy Fullajtár Andrea és Rába Roland előadásában. A felolvasás és az előadás között pedig izgalmas különbségek voltak.
Fotók: Valuska Gábor
 
Eleve a két színész, a Kaukázussal együtt fent volt a szoba-konyha díszlettel tarkított színpadon, ezt a játékteret belakva Fullajtár egy kredencből sétált elő, Rába Roland egy sezlony mögül bukkant elő, Krusovszky pedig a Károlyi palota első emeletének erkélyén ült. Kezében esernyő, mellette biedermeier asztali lámpa. Az igazi különbséget azonban nemcsak ez a térbeli távlat adta, hanem az, ahogyan a verseket interpretálták. Krusovszky halkan olvas, mondhatni egyhangúan, azonban aki figyeli ezt a versbeszédet, az előbb-utóbb észreveszi, hogy Krusovszky (és ez verseinek is nagy erénye) a monotóniából teremti meg a ritmust és a dinamikát. Így a Krusovszkyra jellemző vers és versolvasás elkezdett összefolyni a vidáman depresszív nyári esővel. Ehhez a költészethez, világképhez és előadásmódhoz az eső hitelesen passzol. Nem is kezdődhetett volna jobban.
A színészek rögtön, a magánéleti fiaskótörténeteket és elfojtott szenvedélyeket magukban rejtő, hűvösen izzó versek feszültségét találták meg. Hirtelen mozgások, hangsúlyváltások, és rohangálás a Kaukázussal berendezett szobakonyhás színpadon. Az összehangolt játékba tartozott az is, hogy amikor egyikük szavalt (bár a szavalás szó annyira mást jelent), addig a másik egy kézi-kamerával pásztázta a szcénát. A koncert végére a parnasszusi erkély alaposan beázott, ezért az Abraham Lincoln-i bölcsességgel ott ülő Krusovszky átsétált a színpadhoz.
A nézőtéren néhány rajongó végigülte a poétikus koncertet, amolyan klasszikus EFOTT-hangulat lett hamar. A hallgatóság már-már a vörösboroskólát is megkívánta hirtelen, de a kertben üzemelő vendéglátóipari egységben sör volt leginkább, és az is sokkal drágábban a kempingkoncertekhez képest. Akik megbarátkoztak a fentebb már leírt időjárási viszonyokkal, végül jól érezhették magukat. Az eső természetesen a produkció végére, mintha mindegy volna, el is állt. Nem is kezdődhetett volna tipikusabban.

Ezután, meglehetősen nagy váltással, a múzeum dísztermében Kállai R. Gábor Helikoni udvarház, avagy múzsai látomány Berzsenyi Dániel niklai kúriájában című kamarajátékát olvasták fel. A felolvasószínház amolyan lehetetlen műfaj. Befelé, a szakma felé azonban nagyon fontos funkciója van, ezt a POSZT keretében megrendezett Nyílt Fórum évről-évre bizonyítja. Nézőként leginkább láthatóvá tett rádiójátéknak tűnik. A színész ott is van, meg nincsen. Játszik is, meg nem is. Hiába ül valami jelmezszerűségben, és hiába gesztikulál széles mozdulatokkal, ami igazán láthatóvá válik az, paradox módon a hangja. Ugyanakkor hanggal is nagyon sok mindent játszani, ám a színpadi, pontosabban pódiumi jelenlét mégiscsak kihozza az előadóból a húsvér színészt. Így aztán, amikor a dramaturgiai pillanat egy felpattanást kíván, akkor a színész megmozdul a rekamiéban, majd ugyanazzal a mozdulattal vissza is ülteti magát. De az előadás azért megült a lábán. A rendező Lengyel Ferenc az intimitásokra, a suttogásokra, és a súrlódásokra helyezte a főhangsúlyt.  

Anélkül, hogy a helyszínelő művelődésszociológiai kutatásokba kezdett volna, megkockáztatja a kijelentést, hogy a kempingkoncert után viszonylag kevesen tértek be a niklai remete otthonába, bizonyíték: a nézők nagy része száraz volt, de ugyanezen nézők sétáltak át egy teremmel arrébb az éjszaka harmadik programjára, ahol irodalmi paródiaest volt, Szófacsaró címmel. Az átsétálást egy békebeli sör-virsli párossal lehetett kiegészíteni. Az rejtély maradt, hogy miért nem lehetett kiírni vagy kiíratni az elfogyasztható ételek és italok (kazinczys modorban: étkek és nedűk) árait.
A paródiaest rutinos házigazdái, Reményi József Tamás és Tarján Tamás röviden vázolták, hogy mire számíthatunk. Pár hónapja Kazinczy-maraton volt ugyanitt, most pedig egy Kazinczy-marató következik, jegyezte meg Tarján Tamás. A felkért költőknek Kazinczy modorában, azaz modorosságában kellett mai irodalmi szövegeket frappírozniuk. A vendégek Kiss Judit Ágnes, Szabó T. Anna és Lackfi János első körben a széphalmi mester stíljében olvasott fel egy mai költőről szóló bírálatot. Lackfi János önkritikus volt, saját maga ellen mártotta tollát tintába. Saját magát mártotta be. Utána Kiss Judit Ágnes olvasta fel finoman megírt, baráti kritikáját Nádasdy Ádámról. A harmadik vetélkedő Szabó T. Anna másik házi feladatot hozott magával, ő kazinczys káromkodásokkal készült, így gyorsan rögtönzött néhány hexametert.
A házigazdák sem maradtak ki, ők Kovács András Ferenc összes költői alteregóját kritizálták, kazinczysan, azaz KAFinczysan. Sajnos a negyedik vendég, Szálinger Balázs nem tudott jelen lenni, így az ő üres idejét kitöltendő Tímár György, Szilágyi Ákos és Báthori Csaba paródiáiból mazsoláztak. Az egész műsor jó hangulatban zajlott, a kitűnő formaérzékkel rendelkező költők frappánsan álltak elő a farbával. És persze az alapötlet is jó volt, hiszen a nyelvújítás előtti és utáni szavakkal, azok felcserélésével, jelentéscsúszásával, jelentéstapadásával, a rokokó finomkodásokkal, az anakronizmusokkal, és az eufemizmusokkal jól lehetett ügyeskedni, karikírozni.

A következő program volt az est legjobban várt eseménye. A fél 10-kor kezdődő Esterházy Péter - Charlie Parker - Vázsonyi János trióra kígyózó sorok voltak kíváncsiak. Három terem is megtelt. A cím és szaxofonszóló után fogadásokat lehetett kötni, hogy melyik műből lesz majd a felolvasás. Helyszínelő egy meggyes pitét nyert, amit aztán szépen elfelezett, azzal, hogy bemondta a tippet: Hrabal könyve. Merthogy csak fél pitét nyert.
Esterházy előtt ugyanis Varga Tamás színész olvasott fel Julio Cortázar Az üldöző című novellájából. Varga alapvetően túlgesztikulálta, túljátszotta a szerepét, ez az esetek nagy részében jót tett az előadásának, néhány helyen azonban túlcsavarta a mondatokat, főleg a mondatvégi zárlatokat. Az óriásira nyújtott monológ után, melybe Vázsonyi nem csak szaxofonjátékával, hanem néhány végszavazással is részt vett, következett Esterházy. A hrabaltalanított Hrabal könyvéből a végét olvasta fel, ahol az Úr, aki mint tudjuk, nem tud szaxofonozni, meghívja (pontosabban felhívja) magához Charlie Parkert.
Esterházy jó tempóban előadott poénjaira vevő volt a közönség, Vázsonyi János pedig egyszerre játszott a hangszerén, és egyszerre játszotta az Urat, aki nem tud szaxofonozni. Mindkettőt remekül játszotta, azt is, hogy tud játszani, és azt is, hogy nem. A felolvasás után még ráadásnak a klasszikus jazzdarabot, a Take Five-ot játszotta el.  

Eztán még Kazinczy korabeli tánctanításon és illemokításon lehetett részt venni, valamint az Accord Quartet játszott Haydn és Mozart műveiből, de ezeken a helyszínelő már nem volt jelen. Illedelmesen elsasszézott Desmond Take five-jára, és egy pillanat alatt nyoma veszett a szentivánéji múzeumi karneválban. 

Szegő János

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.