hirdetés

Képzeletgyakorlatok irodalom és történelem kapcsolatáról

2017. január 19.

Hogyan képzelik el irodalom és történelem viszonyát a kortárs szerzők, milyen beszédmódok érvényesülnek az irodalomban történelmi témák kapcsán, hogyan látják a történelem megjelenését az irodalmi hagyomány tükrében? – Többek közt ezekről beszélgetett Krusovszky Dénes, Nemes Z. Márió, Potozky László és Totth Benedek a Nextfeszt irodalmi beszélgetéssorozatának első alkalmán.

hirdetés

A Nextfeszt keretén belül január 14-én indult NEXT IRODALOM / történelem, politika, popkultúra címmel egy háromrészes beszélgetéssorozat, amelynek házigazdája Krusovszky Dénes. Ennek első, Minek a múlt? - történelem és írás című részében a kérdések azt járták körül, hogyan képzelik el a mai írók irodalom és történelem viszonyát, milyen beszédmódok érvényesülnek az irodalomban történelmi témák kapcsán, hogyan látják a történelem megjelenését az irodalmi hagyomány tükrében, illetve a történelmet miként értelmezik saját írói pozíciójukból. Krusovszky Dénes beszélgetőpartnerei, Totth Benedek, Potozky László és Nemes Z. Márió, olyan fiatal alkotók voltak, akik a közelmúltban és a jelenben is kapcsolódnak munkáikkal a megjelölt tematikához.

Krusovszky Dénes, Nemes Z. Márió, Potozky László és Totth Benedek, Forrás: Nextfeszt, FacebookFotók: Bogdán Réka

A beszélgetés kezdetén a meghívottak röviden kitértek arra, hogy munkáikban milyen módon jelenik meg a történelem, hogyan nyúltak hozzá ők történelmi téma feldolgozásához, beemeléshez. Totth Benedek elmondta, hogy A másik forradalom. Alternatív ötvenhat című antológiában megjelent szövegével felkérésre kezdett el foglalkozni, a történelmi téma eredetileg nem kifejezetten vonzotta. Ezzel szemben Potozky László Éles című – több helyen generációs regényként aposztrofált – szövege már ihletőjeként is a 2013-as ukrajnai harcokat határozta meg, ekkor irányította figyelmét a jelenkori események felé. Nemes Z. Márió a kérdés megválaszolásakor abból indult ki, hogy alapvetően meghatározza történelemszemléletünket az, ahogyan a történetről, elbeszélésről gondolkodunk. Az elbeszélhetőség a költészetben máshogy működik, a vers máshogy kezeli ezt a problematikát. Korábban történelmen kívüli generációhoz tartozónak érezte magát, azonban ezt első két kötete után, amikor utolérte őt is a politika, felülvizsgálva úgy érezte, hogy a saját esztétika kidolgozására nagyobb hangsúlyt kell fektetnie. Ebben hatással volt rá az Élet és Irodalom közéleti vitája is. Így kezdett el foglalkozni azzal is, jelenünket hogyan szállja meg a történelem?

Krusovszky Dénes felvetésére, miszerint a politika alternatív történelemelbeszéléseiben érezhető képlékenység hatással van az irodalomra, Nemes Z. Márió a posztmodernnel kapcsolatban megjegyezte, hogy azt alapvetően a képlékenység jellemzi, ahol konszenzusnak még nyoma sincs, hanem alternatív realitások küzdenek egymással, ami az utóbbi időben a köznyelvben is megjelenik, ilyen például a posztfaktualitás fogalma. A művészetben tehát kisajátítás küzd kisajátítással, és ebben a küzdelemben a képzelet és fantázia nagy szerepet kap, így ezek motiváló képzeletgyakorlatok. A problémája ennek az lehet, hogy a jelen kritikájává válhat.

Az est során Krusovszky Dénes arra is rákérdezett, hogy egyáltalán hozzászólhat-e az irodalom radikális eszközökkel a politikai-társadalmi történelemíráshoz? Totth Benedek azon a véleményen volt, hogy bár ez sokak számára blaszfémikussá válhat, vagy bántónak értelmezhetik, baj van akkor, ha az irodalom ezt nem engedheti meg magának. Nemes Z. Márió az irodalomtörténetben meghatározott prózaforduatból indult neki a kérdés megválaszolásának. Balassa Péterre hivatkozva beszélt arról, hogy történelemvesztettség jelent meg a '80-as évek prózájában, amit követően a '90-es években a posztmodern szkepszise a jelen megjeleníthetőségének bizonytalanságával társult, így egyfajta szkeptikus prózaeszmény lépett érvénybe. Tehát olyan hiányzó hagyományról beszélhetünk, amely a jelen „kulturális Trianonjában" most kezd igazán fontossá válni. Említést tett még olyan méltatlanul elhanyagolt szerzők munkásságáról mint például Hernádi Gyula, vagy Trenka Csaba, akik próbálták ezt az űrt kitölteni.

Krusovszky a változó beszédmódok mentén vezette tovább a diskurzust. Említette, hogy a kilencvenes évek közepétől jelentek meg Háy János, Darvasi László, Márton László, Láng Zsolt olyan munkái, amelyeket a kritika utóbb a "történelmi regény" gyűjtőneve alá terelt, mégis talán azt lehet mondani, hogy kevésbé társadalmi diskurzusban létrejövő alkotásokról beszélhetünk. Ma a dokumentarista jellegű irodalom, így például Zoltán Gábor Orgia vagy Závada Pál Egy piaci nap című szövege meghatározó, azonban kérdéses, hogy a nem dokumentarista beszédmódnak mennyire vannak politikai hivatkozásai, vagy vitája azzal? Nemes Z. Márió szerint probléma van a fogalmakkal, a politikaesztétika hiánya pedig érezhetően jelen van, bár sokféle típusa lehetne, komplexebb, kritikai módon kéne megszólaltatni. Fontos kérdés, mikor és mi dönti el, hogy alkalmas egy mű arra, hogy politikailag olvassuk?

Krusovszky is kitért a homályos megfogalmazásból eredő problémákra, többek között arra, hogy gyakran kerül elő a politika a történelem szinonimájaként, mégpedig leginkább pártpolitika értelmében van jelen, hiányzik ennek a felülírása. Utolsó kérdései között végül azt kezdte el boncolgatni, hogy a jelenről lehet-e történelemként beszéni? Potozky László hangsúlyozta, hogy számára az oral history az, amiből létrehozza a saját szöveges hálózatát. Nemes Z. Márió pedig elmondta, leginkább az foglalkoztatja, hogy alternatív múltak felhasználásával hogyan lehet politikai kritikát gyakorolni.

 

Sóki Diána

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.