hirdetés

Kerékgyártó István: Az én kalauzom

2018. július 30.

Most én, a kalauz, a szék karfájára hajítom világoskék egyen ingemet, lerúgom sötétkék pantallómat, az asztalra dobom súlyos fémlyukasztómat, és a kalauz szakmában, valamint a testi szerelemben sokéves tapasztalattal bíró kalauz asszonyomat ágyba viszem. – Kamaszkorom legszebb nyara sorozatunkban Kerékgyártó István írása.

hirdetés

– Nem kell ehhez érettségi – mondja a nő, mintha tényleg tudná, hogy odébb még az érettségi, és kiveszi kezemből a paksamétát meg a tollat. – Figyellek egy ideje, ahogy szerencsétlenkedsz itt!
Leül mellém a virágágyás betonszegélyére, ahol a következő fordulóra várunk, a kalauztáskámból kiveszi a megkezdett jegytömböket, hogy kitöltse a lapokat. A mikrobusznak nevezett három kocsis kis járművön dolgozom, ami Fonyód és Liget között viszi a kirándulókat.
Ekkor nézem meg először. Öregnek tűnik. Mármint csajnak öreg, biztosan nem merném fölkérni este a Lidóban. Mondjuk, nőnek azért fiatal, tűnődöm. De mit csináljak én egy nővel?
– Hány éves... vagy? – kérdem bizonytalanul. Fölnéz a papírokból és elmosolyodik. Sok szép foga van. Ahogy kucorog mellettem az alacsony párkányon feljebb csúszik a szoknyája. Barna combját bámulom, és várom a választ, de nem felel. Töltögeti a lapokat.
– Miféle kalauz vagy te, hogy egy ilyen vacak kis elszámolást sem tudsz kitöltetni? – mondja végül.
– Semmilyen. Ősszel megyek negyedikbe, ez csak nyári munka.
– Szóval tizenhét vagy – pillant rám.
– Leszek. Augusztus végén.
– Én huszonhárom vagyok.
Te jó isten!, hasít belém a rémület. Huszonhárom! És megremeg a gyomrom.
Még aznap este átköltözik hozzám. Én a családi nyaralóban lakom, végig egyedül a háromhetes kalauzkodásom alatt. Ez már az utolsó harmad, ő meg előző nap érkezett egy hétre a fonyódligeti ifjúsági táborba, ahol tízfős sátrakban laknak.
Összeköltözöm egy Békés megyei kalauznővel, aki otthon távolsági járatokkal járja a megyét, mindent tud a menetlevelekről és a jegyelszámolásokról. Egyáltalán az életről.
Első este, mikor megiszunk egy üveg Éva vermutot, és elindulunk az ágy felé, tudom, hogy ez más lesz. Ezúttal nem ügyetlen pettingelés vár rám gimis lányokkal, mikor azt figyeljük, nem jön-e haza valaki, mikor azt kéri a lány, hogy vigyázzunk a szűzhártyájára, mert az apja évente orvossal ellenőrizteti, mikor a farmerben a sok merevedéstől már úgy fáj, hogy mikorra lekerül a nadrág, azonnal elsül vagy lelohad.
Most én, a kalauz, a szék karfájára hajítom világoskék egyen ingemet, lerúgom sötétkék pantallómat, az asztalra dobom súlyos fémlyukasztómat, és a kalauz szakmában, valamint a testi szerelemben sokéves tapasztalattal bíró kalauz asszonyomat ágyba viszem.
Persze félek. Attól tartok, hogy akár a jegynyilvántartásnál, itt is kiderül tapasztalatlanságom, mert mikor megkérdi, hogy voltam-e már nővel, flegmán rávágom, hogy mit gondol, persze hogy voltam.
Aztán az első rövidke aktus után újra megkérdi:
– Tényleg voltál már nővel?
Akkor eszembe jut, amit akkoriban olvastam, hogy valahol keleten a szeretkezés közben lassan összezárja a nő a lábait, úgy fekszik rajta a férfi, miközben benne van, rövid pihenés, meditatív ellazulás, hogy aztán lassan újra nyíljanak az asszonyi combok, és folytatódjék a hullámzás, de a beteljesülés előtt ismét lassítanak, mozdulatlanul tapadnak egymásra, hogy aztán kezdődjék minden előröl.
És sikerül! Így, elnyújtva! Az aktus végén besöpröm az elismerést, hogy ilyet ő még nem látott, és már elhiszi, hogy csak kalauznak vagyok kezdő.
Így élünk aztán egy gyönyörű héten át!
Én délután megérkezem a munkából – gondolom ő azért napközben strandolt –, kipakolom, amit a boltból hoztam, megeszem, amit főzött nekem, miközben ő kitölti a jegynyilvántartásomat. Aztán kibontunk egy Éva vermutot, egyszer még egy Club 99 viszkit is, aztán csak szerelmeskedünk meg szerelmeskedünk.
Nem tudom, hogyan lett vége. Nyilván úgy, hogy ő hazament a farmotoros Ikaruszaihoz, én befejeztem a kalauzkodást, a nyár meg lassan véget ért. Nem tudom, hogyan váltunk el, ígértünk-e valamit a másiknak, cseréltük-e címet. Valószínű, nem.
Ez így volt kerek. Sőt teljes. Mint egy hosszú, boldog házasság, ahol a napok szolid munkával telnek, de az élet igazából az éjszakákról szól, a vad, forró szeretkezésekről.
Már a nevét sem tudom. De azt tudom, nagyon szép volt az a nyár.

 

1970 nyarán az angol slágerlistát a Let It Be vezette, a magyart pedig az Ó, kisleány.


Kerékgyártó István

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.