hirdetés

Keresztesi József laudációi a Déry-díjas Tompa Andreáról és Havasréti Józsefről

2014. október 19.

2014-ben a magyar irodalom művelésében elért kimagasló eredményéért Ferencz Győző költő, műfordító, irodalomtörténész, Halasi Zoltán költő, író, műfordító, Havasréti József irodalomtörténész, író és Tompa Andrea író, kritikus kapták a Déry-díjakat. Most Keresztesi József laudációit olvashatják.

hirdetés

LAUDÁCIÓ TOMPA ANDREA DÍJÁHOZ

Hölgyeim és uraim,

ha már ez itt egy laudáció volna, akkor nem kerülgetném a dolgot: Tompa Andrea második regénye, a 2013-ban megjelent Fejtől s lábtól alatt beszakadt az a bizonyos asztal. Persze nehéz megfogalmazni azt, hogy mi tesz egy regényt igazán súlyossá. Merthogy jó regényt sokféleképpen lehet írni. Megtalálhat és kibonthat a szerző egy különleges témát. Vagy éppen egy húsba vágóan fontos témát. Vagy megalkothat egy hangot, egy nyelvet, és elkezdhet azon mesélni, szinte mindegy, miről. Privát tapasztalatokat tehet közösségi érvényűvé, vagy közösségi tapasztalatokat állíthat új fénytörésbe. És akkor mondjuk azt, hogy egy regény súlyát ez a fajta komplexitás adja, az, hogy ebből a sokféleségből mennyit és hogyan merít.

Márpedig az a tapasztalat, amelyet a Fejtől s lábtól kínál az olvasónak, komplex tapasztalat. Tompa Andrea mindenekelőtt megtalált egy témát, egy korszakot. Az a szemmel láthatóan komoly energiákat megmozgató kutatómunka, amellyel föltárta az első világháborút megelőző évek erdélyi orvosképzésének és fürdőkultúrájának a világát, önmagában persze még semmire sem volna garancia. De ott van hozzá a nyelv, ez bravúrosan megalkotott, egyszerre ismeretlen és ismerős szociolektus. Ott van hozzá az első világháborút megelőző évek ismerős-idegen világa. És persze ott az az írói a mesterfogás, hogy hőseit hangsúlyozottan nem entellektüeleknek ábrázolja. Ezek a fiatalok orvostanhallgatók – kettő orvos, és nem kettő bölcsész az orvosi köpeny álruhájába bújtatva – mindennapi emberek; ha nem is kifejezetten műveletlenek, de különösebben nem fogékonyak az elit modernizmusra, és miután egyes szám első személyben beszélik el a saját történetüket, éppen így válnak hús-vér figurákká. Ezeknek a nagy lélektani hitelességgel megalkotott regényhősöknek a hangsúlyozottan egyedi nézőpontján keresztül jelenik meg az a közös nagytörténet, amelyet valamilyen formában mindannyian ismerünk, illetve azok a hétköznapi kistörténetek, amelyek az olvasók többsége számára minden bizonnyal az újdonság erejével hatnak. Az ő tekintetükön keresztül pillanthatunk rá erre a világra, és ennek folytán a századforduló Magyarországa úgy jelenik meg a regény lapjain, ahogy az ő számukra adott – majd ugyancsak az ő tekintetükön keresztül nézhetjük végig aztán ennek a világnak a széthullását is az első világháborút, illetve a trianoni döntést övező esztendők során. A tekintet itt persze nem csupán nézőpontot jelent, hanem a világot elbeszélő és ezáltal megformáló nyelvet is. Ahogy a Fejtől s lábtól felkínálja a személyes és a közös tapasztalat komplex és szétszálazhatatlan együttállását, az az igazán fajsúlyos regények sajátja.

Ráadásul – és talán ez a legszebb az egészben – Tompa Andrea regénye nem csupán a kritika elismerését vívta ki, hanem közönségsikert is aratott, kiadója a honlapján immár a harmadik kiadást hirdeti. Az a tény pedig, hogy a magyar olvasóközönség egy jelentős regényt tüntetett ki a figyelmével, nemhogy bizakodásra ad okot, de körülbelül a legjobb hír a kortárs magyar irodalom jelenkori történetében.

 

LAUDÁCIÓ HAVASRÉTI JÓZSEF DÍJÁHOZ


Havasréti József két legutóbbi könyve, a nagyszabású Szerb Antal-monográfia és első regénye, az Űrérzékeny lelkek többé-kevésbé egy időben, néhány hónap eltéréssel jelent meg. Ő maga azt nyilatkozta erről, hogy két teljesen különböző vállalkozásról van szó, és csak véletlenül alakult úgy, hogy mindkettőt szinte egyszerre tudta leadni a Magvető Kiadónak. Én mégiscsak azt gyanítom, hogy a helyzet ennél némileg bonyolultabb, és hogy talán mégiscsak fölfedezhető valamiféle mintázat a véletlenek játékában.

A Szerb-monográfia egyszerre irodalomtörténeti, eszmetörténeti és kultúrtörténeti munka, mely az alapos filológiai kutatásokon túl – többek között – társadalomtörténeti, médiaelméleti és tudásszociológiai tapasztalatokra is támaszkodik. Ha mindemellett figyelembe vesszük Havasréti József egyéb publikációit – két önálló kötetét a magyar neoavantgárdról, az általa szerkesztett könyveket, illetve számtalan tanulmányát és recenzióját a kultúrakutatás, a művészetszociológia, a populáris kultúra, az irodalomtörténet és a kortárs irodalom területéről –, azt kell látnunk, hogy az érdeklődése messze túlmutat egy-egy-egy adott tudományág szűkebb értelemben vett szakmai keretein. És persze ez fordítva is igaz: ez az érdeklődés abból az előfeltevésből indul ki, hogy a kultúra jelenségeit nem elég egyetlen adott nézőpontból – mondjuk, egy bizonyos tudományág eszközkészletével – szemügyre venni, hanem ezeket a jelenségeket körbe kell járni, érdemes egyszerre különböző nézőpontokból megragadni őket. Ez a pillantás pedig (hogy egy másik laudációt idézzek, a Grecsó Krisztiánét, aki az Artisjus Irodalmi Díj átadása alkalmával méltatta a Szerb-monográfiát) arra a belátásra épül, hogy a kultúra élő organizmus, melynek a folyamatait egységben érdemes kezelni.

Úgyhogy jobban meggondolva abban sincs semmi meglepő, hogy Havasréti József regényírásba fogott. Az Űrérzékeny lelkek olvasói egyébként újra és újra meg szokták jegyezni, hogy a könyv egy kalandos science fictionhöz képest milyen sokrétű ismeretanyaggal dolgozik – etnográfia, klasszikus és neoavantgárd, kommunizmustörténet, vallástörténet, és lehetne még sorolni. És persze az sem tekinthető megszokott ügymenetnek, hogy egy fantasztikus regény lapjain olyan szereplők bukkanjanak fel, mint Aldous Huxley, Sinkó Ervin vagy Hajas Tibor.
Ez a szerteágazó, mindenevő tájékozódó hajlam nyilván szellemi adottság is, de egészen biztosan nem független attól a légkörtől, amely a pécsi bölcsészkart hatotta át a nyolcvanas évek második felében. Úgy gondolom, hogy ennek a hagyománynak Havasréti József nem csupán a kar oktatójaként, hanem tudományos kutatóként, kritikusként és íróként is az örököse. A Szerb-kötettel, amennyire meg tudom ítélni, megkerülhetetlen munkát tett le az asztalra; a regénye egy izgalmas kísérlet nyitányát jelenti. Hogy mi következik ezek után, azt nem tudjuk, de biztosak lehetünk benne, hogy Havasréti József olvasóiként még számos izgalmas meglepetésnek nézhetünk elébe.

 

Keresztesi József

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.