hirdetés

Kertész és az élet

2016. április 2.

„Auschwitz szellemének médiuma vagyok, Auschwitz beszél belőlem” – írta Kertész. Nem azt írta, hogy Auschwitz túlélőinek médiuma. Auschwitz médiuma. Ő Auschwitz: minden, ami akkor volt, ott lett és attól kezdve van, az origó. – Kertész Imrére Pályi Márk emlékezik.

hirdetés

Nagyon undorító.

Amikor korábban bele próbáltam gondolni Kertész Imre halálába, nem bírtam elképzelni, milyen lesz majd, ha nem él. Úgy véltem, ugyanolyan lesz, csak sokkal undorítóbb.

A halálhír után értesültem, hogy a legjobb barátomnak megszületett az unokahúga, és csak ezt éreztem:
„Az a hamis kedélyesség, ahogyan az olyan botrányos és cseppet sem természetes eseményt tárgyaljuk, amilyen egy újszülött világrajövetele, az anya testéből, a nemi szervén keresztül.”

A halála napján a Szilágyi Erzsébet fasoron, ötven méterre Kertész Imre lakásától, a park szélén negyven fős gyerekcsapatot láttam, soha nem láttam még ennyi gyereket egyszerre arrafelé. És csak ez jutott eszembe:
„Csörömpölve száguldottunk... és egyszerre csak, akár egy merénylet, felszállt egy család. Elfelejtettem említeni, hogy vasárnap volt, diszkréten haldokló vasárnap délután, már langyosodó évszak. Öten voltak, a szülők meg három kislány, a legkisebb még épp csak hogy kibújt a pólyából... (...) Csúnyák voltak, elgyötörtek, nyomorúságosak és megdicsőültek, vegyes érzések viaskodtak bennem, viszolygás, vonzalom, borzadó emlékek és mélabú”...

Vesd össze ezzel: „az emberirtás találmánya éppenséggel nem új találmány; de a folyamatos, az éveken, évtizedeken keresztül rendszeresen folytatott és így rendszerré vált emberirtás, a mellette zajló úgynevezett normális, hétköznapi élettel, gyermekneveléssel, szerelmes sétákkal, orvosi rendelőórákkal, karrier- és egyéb vágyakkal, civil kívánságokkal, alkonyi mélabúval, gyarapodással, sikertelenséggel vagy sikerekkel stb. stb.; ez, együtt a megszokással, a félelemhez való hozzászokással, a beletörődéssel, a legyintéssel, sőt az unalommal – ez már új, sőt a legújabb találmány. Ugyanis – és ez benne az új: elfogadtatott.”

Kertész halálával ledől Auschwitz, és mögötte nem tárul föl semmi, csak egy másik Auschwitz. Pontosan ez volt az ő élménye is, amikor Auschwitzba érkezett. „Elmondhatom, bizonyos tiszteleten – no meg a szagon kívül, amibe már valósággal beléragadtunk, mint valami sűrű pépbe, valami mocsárba – egyebet nemigen éreztem” – vallja Köves Gyuri a krematóriumok kéménye láttán, miután fölfogja a mibenlétüket. Ledől minden tabu, minden bálvány, minden addigi korlát, kidől az apa, többé nem állja el, nem tiltja el előle az anya lába közét – a törvényszegésért és a behódolásért cserébe valamennyi elképzelhető jutalom őt kecsegteti, Köves végre megkapja az összes lehetséges szabadságot, és ami előtte föltárul, az csak egy újabb kidőlő apa, egy semmi és egy Auschwitz, meg egy még újabb Auschwitz.

A törvény mögött is törvénytelenség van, pont emiatt a törvénytelenség mögött sincs semmi különös, semmi meglepő. Így hát az sem meglepő, ha ezek után is betartjuk a törvényeket, de az sem, ha ezek után nem tartjuk be azokat. Vannak azonban sokan – a humanisták, meg persze az antihumanisták –, akik ezek után sem értik ezt, és makacsul ellenkeznek, bennünket lehülyéznek, újra azt kívánják, tűnjünk el: „egy s más dologról sosem vitázhatunk, úgy látszik, idegenekkel, tudatlanokkal, bizonyos értelemben véve gyerekekkel, hogy így mondjam.”

„Auschwitz szellemének médiuma vagyok, Auschwitz beszél belőlem” – írta Kertész. Nem azt írta, hogy Auschwitz túlélőinek médiuma. Auschwitz médiuma. Ő Auschwitz: minden, ami akkor volt, ott lett és attól kezdve van, az origó. Ezért is írta, hogy „sosem tudnék egy másik ember apja, istene, sorsa lenni, »Nem!« – sosem történhet meg egy másik gyerekkel, ami velem megtörtént”...

Itt álljunk meg. Nem Auschwitz a vége.

„...a gyerekkor”.

Ő is, mint bárki európai, egy jad, egy Jákob létrája, pontosabban az annak emlékére emelt oszlop a sivatagban.

Egy hosszan tartó, súlyos szenvedés és semmi véget ért, és nincs utána más, mint még egy ugyanolyan hosszú (mert még végtelen sincs, és az előbbi se volt véges) semmi és szenvedés.

 

Fotó: Valuska Gábor

Pályi Márk

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.
Alexander Csinguacsgukk Alexander Csinguacsgukk 2016-04-03 12:44

Kertész élettörténete, életműve túlmutat mindenen, amit ma emberinek nevezünk. mózesinek nem nevezném. túlélésének járulékai, üzenet az utókornak, emberségre, tisztességre, békére, életben maradásra. korunk tanítómestere Ő, mely tényen halála nem ejtett karcot. mindent elmondott, amit elmondhatott volna. egy valamit érő ember egyetlen gesztusában ott van a mindenség. méretlenül, határtalanul. persze ehhez meg kell érni. ahhoz, h minden megtapasztalás, tudás, felismerés, békévé váljon az író tolla végén. (ahol a a tinta olajozta kis vasgolyó, a papírhoz ér.)

irodalmimusor irodalmimusor 2016-04-02 20:10

Halála hatása a Mózeséhez lehet(ne) fogható.

jomtov jomtov 2016-04-02 14:07

a fogalmaink szerinti összes lehetséges szabadságot, így pontos.

Hume-Rorty Hume-Rorty 2016-04-02 12:20

Plusz a Levinas féle: másik.